80 éves Zalotay Elemér – Egy építészlegenda munkái körülöttünk

Vajon hány vasi olvasónkat lepi meg, ha azt mondjuk, hogy a megyében található egy valódi építészlegenda – Magyarországon összesen három – megvalósult tervéből mindhárom? S vajon hány sárvárit, hogy ebből kettő épület Sárváron és környékén (a harmadik pedig Szombathelyen) áll? Ma ünnepli 80. születésnapját az “őrült művész”, az “őrült magyar”, Zalotay Elemér építész.

Akik ismerik a munkásságát, többnyire valóban vagy őrültnek, vagy zseninek tartják – néhányan egyenesen azt állítják, hogy karakterében nagyobb géniuszt hordoz, mint Makovecz, csak épp nem volt lehetősége az igazi érvényesülésre. Legnagyobb és leghírhedtebb terve a budapesti “Szalagház-koncepció” volt, amelyet 1962-ben ismertetett. Ennek fogadtatása el is döntötte a sorsát, kudarca miatt Svájcba emigrált, de a saját korukat messze megelőző jelentőségű víziók, tervek, – amelyeket 2005-ben kiállított a N&n Galéria – még a mai kor építészgenerációi számára is minimum elgondolkodtatóknak számítanak. A koncepcióról részletesebben az M2 Kultúrház című adása ad plasztikus képet:

Az emigráció előtt viszont a Vas Megyei Tervező Vállalat (VASITERV) alkalmazottjaként még elkészülhetett terveiből az a három épület, amelyek ma is egyedüliként őrzik az emlékét Vas megyében. “Zalotay nem épített sokat, mert nem építhetett, de Magyarországon fellelhető összes művét mielőbb műemléki védettség alá illene helyezni.” – írta Mújdricza Péter 2006-ban, a Liget című folyóiratban megjelent “Zalotay-legendárium, avagy a szabadlelkű építés végtelen szorongása” című publikációjában.

A Sárvárikum (a cikk születésének idején még Láthatatlan Sárvár) felkereste ezeket az épületeket fényképezőgéppel, diktafonnal és egy kiskamerával, hogy megmutathassa az olvasóknak, hogy néznek ki, milyen funkciót töltenek be ma, 2012-ben, csaknem fél évszázaddal megépülésük után.

Egyben megkértük a Sárvárikum (a cikk születésének idején még Láthatatlan Sárvár) egyik fiatal olvasóját, Kiss Balázs, okleveles építészt, tervezőművészt is, kommentálja az épületeket. Kíváncsiak voltunk, egy friss, fiatal szakmai szem, miként látja Zalotay munkáit. Kiss Balázs jegyzetei a narancs mezőkben olvashatók.

 



Tartalom

1) A Gothard “Szputnyik-megfigyelő állomás” – Szombathely, 1968
2) A “Bajti dugványtároló” – Sárvár-Bajti, 1966
3) A “Bőrdíszmű-telephely” – Sárvár, 1966
4) Zalotay ma


 

1) A Gothard “Szputnyik-megfigyelő állomás” – Szombathely, 1968

Fontossági sorrendben talán az első a Szombathelyen, Herény városrészben megépült Gothard “Szputnyik-megfigyelő állomás”, amelyről maga Zalotay is azt nyilatkozta, hogy ezt tekinthetjük az egyetlen olyan épületnek, melynek tervezése során kipróbálhatta néhány sajátos megoldását, habár a Magyar Narancs 2006-ban vele készített interjújában keserűen azt mondja: “… az én életem – ha a terveimből valóban elkészült épületekkel mérjük – teljes kudarc, hiszen egyetlen szabadalmamat vagy megoldásomat sem valósítottam meg.”.

A megfigyelőállomás épületéről ezt írja a Művész-világ.hu“…kicsiny méretei ellenére a Corbu késői munkásságára jellemző expresszionista vasbetonépítészet legszebb hazai példája.”. Le Corbusier egyértelmű hatása kétségtelenül tagadhatatlan ezeknél a korai munkáinál, de Mújdricza Péter a már említett legendáriumban egyenesen Dalí-világával rokonítja a betonkomplexumot. A Sárvárikumtól (a cikk születésének idején még Láthatatlan Sárvártól) a helyszínre érkezve mi életünkben először láttuk “élőben” az épületet. Az első fő benyomásunk laikusként pedig az volt, hogy annak formája teljességgel megfoghatatlan. A megfigyelőállomás körbejárása során minden egyes közelítő lépésünk más és más oldalát mutatta az objektumnak, ez pedig egy olyan különös bizonytalanság érzetét keltette, amely szinte kivont minket a megszokott világunkból. Bár Zalotay saját bevallása szerint soha nem tartotta magát művésznek (a tervezésben leginkább a megvalósíthatóság, az ár, a számok érdekelték), nekünk mégis egy képzőművészeti alkotás sajátos világának intenzív “minket magába szippantó hatásához” hasonlítható impressziónk volt.

Dr. Jankovics István, az ELTE Gothard MKK igazgatója fogadott minket először a helyszínen, aki elmondta, hogy arra a funkcióra, amelyet ma ellát az állomás, már nemigen passzol a “Szputnyikfigyelő” megnevezés, hiszen egy olyan modern spektográffal összekapcsolt távcső található benne 2011 szeptembere óta, amely Magyarországon egyedülálló nagydiszperziós spektroszkópiai kutatásokra alkalmas, és nagyon jól hozza az eredményeket. Majd Csák Balázs tudományos munkatárs kísért végig minket a komplexumban, amelyhez – mint mondja – időnként bekéredzkednek fiatal egyetemisták, hogy áhitattal megcsodálják, tehát a Zalotay-kultusz egy bizonyos réteg berkein belül nagyonis életben van. A bejárat után a lépcsőfolyosóba lépve már az meglepő, hogy szinte kakaslépésekkel lehet csak haladni a kicsi lépcsőfokokon, de a legszürreálisabb a tetőhöz vezető igen alacsony ajtó, amelyen csak lehajolva lehet bemenni, hogy a tető elnyíló fedésének motorját bekapcsoljuk. Ez a tető rejti a már említett modern távcsövet, amely mérési eredményeit már saját maga (közvetlen emberi munka nélkül) közvetíti a földszinti teremben található számítógépnek. A magával a spektrográfegységgel összekapcsolt számítógép kis helyiségébe egy – a tömör betonfalon nyitott – szintén nagyjából vállmagasságig érő ajtón keresztül lehet bejutni. Néhány kisebb szomszédos szoba régesrégi dokumentumok raktáraként szolgál.

A kupolaépület már később lett a Zalotay tervei alapján megvalósult betonobjektum része. Ebben egy ’80-as évekbeli, mára már elavult távcső lapul az elhúzható kupola alatt, amelyet manapság már csak bemutókra használnak. Ettől a toldaléktól eltekintve egyéb változás nem történt a “Szputnyikfigyelőn”, és funkciója is nagyjából az eredeti közelében maradt. Egyébként egyeztetés után a Gothard MKK munkatársai szívesen fogadnak érdeklődőket akár csillagnézésre is a “legendás” épületbe.

“Elképesztő építménynek találom, egészen futurisztikus elemeket alkalmaz Zalotay Elemér, számomra már-már szürreális módon. Ez a fajta kísérleti építészet elősegíti zseniális alkotások létrejöttét, amelyek a szokásostól eltérőek. A vasbeton rengeteg lehetőséget adott az építészeknek. Az anyag statikai tulajdonságai lehetővé tették, hogy az épületek elkezdjenek kitérni az XYZ síkokból. A vasbetonnak egyetlen kőbe vésett szabálya van: beton a nyomott oldalon, vasak a húzott oldalon. Ezen kívül szinte bármit tehetsz az anyaggal, a tervezői szabadság ezáltal megnövekedett, és az új technológia hatására olyan különleges építészeti alkotások jöttek létre, mint a “Szputnyikfigyelő” is. Zalotay kiaknázza a vasbeton által nyújtott lehetőségeket és egészen különleges formavilágot alkot. Ornamentikus, modern, Corbusier, avantgard, merev, időtlen – ezek a szavak jutnak eszembe az épületről.” – Kiss Balázs


Vissza a tartalomhoz »


 

2) A “Bajti dugványtároló” – Sárvár-Bajti, 1966

Az épület helye a Zalotay életéről szóló források szinte mindegyikében helytelenül szerepel. Egyes források Bejcgyertyánosba teszik, mások “Bajt”-ként emlegetik a helyszínét. A valóság az, hogy a közigazgatásilag Sárvához tartozó Bajti elnevezésű külterületen áll, és az Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Központjának kezelésében ma is komoly munka folyik benne. Aki szeretné meglátogatni, először mindenképpen az ERTI munkatársaival vegye fel a kapcsolatot, mert az erdős környezetben meglehetősen nehéz megtalálni, ráadásul intézeti terület, tehát nem látogatható “csakúgy” alapon. Dr. Borovics Attila főigazgató megkeresésünkre szívesen mondott néhány szót a “dugványtárolóról”, amellyel kapcsolatban (ahogy a szombathelyi “Szputnyikfigyelő” esetében is történt) a név helyreigazításával kezdte. A legszabatosabb talán, ha a Bajti Csemetekertet kiszolgáló gazdasági épületként nevezzük meg a “dugványtárolót”.

Maga a csemetekert egyébként nem egy egyszerű értelemben vett csemetekert, ahol erdészeti-, vagy dísznövények nevelése zajlik, hanem géngyűjtemény is egyben. Központi törzsültetvények is megtalálhatók itt, és az itt folyó munka fizikai központja az épület, amely egyébként küllemét tekintve sokkal barátságosabb képet sugároz, mint a “Szputnyikfigyelő”. A megfoghatatlanság itt is jelen van, szinte minden oldalról más és más arcot  látunk, de az összkép a földig érő gerendákkal, a termésköves falakkal, hosszú kéményekkel nagyonis harmonikus és meleg. A tetőszerkezeten különös hullámzást veszünk észre – jól gyanakszunk: nem sérült, hanem a terveknek megfelelően ilyen. Borovics Attila elmondja, már többször felfedezték az épületet, és a csodájára is jártak, volt, hogy nemzetközi tárgyalások zajlottak a falai között. Ennek ellenére van árnyoldala is: a funkciót tekintve nem éppen ideális a hatalmas belmagasság, ami miatt nagyon nehéz kifűteni a termeket. A dugványfertőtlenítő és hűtőkamra részlegbe is nagyon nehéz lejutni a nyersanyaggal a szűk lejárókon közlekedve.

Itt a helyszínen egyébként Takács Roland, a csemetekert vezetője volt a kísérőnk, akinek a segítsége nélkül magunktól talán meg sem találtuk volna az épületet. A főútról letérve, földúton haladva erdős részek, majd a lepusztult Sarolta-Major mellett tovább kanyargózva végül megpillantottuk. A szakmai munkához közvetlenül kapcsolódó helyiségeken kívül található itt konyha, mosdók, raktárok, kazánház, iroda, de szolgálati lakás is, ahol például évekig lakott korábban az erdész. A tervezett funkciót tehát – ha nem is a legpraktikusabb módon – de a mai napig ellátja az épület. Helyi érdekesség, hogy Sárvár díszpolgára, a még ma is élő Németh Mihály szobrász személyesen ismerte Zalotayt, lakásában is fogadta, sőt a Bajti plantázsról plakettet is készített.

“Zalotay bajti épületénél markánsan megfigyelhető a ritmusosság, amely a lineáris épület bizonyos szögeiből nézve rendkívül izgalmas látványt kölcsönöz, holott ugyanazokkal az elemekkel machinál mind az ablakok kiosztását illetően, mind a vízelvezető betonvályúk bádog korcolásának ütemein. Maga az épülettömeg két egymásba kapaszkodó kézfejre emlékeztet, amelyek megőrzik a dugványok, génállományok biztonságát. A vasbetont egészen újszerű és szokatlan módon alkalmazza, a gerendák belekapaszkodnak a talajba. A ma tipikusan fagerendákkal épített szerkezeteket Zalotay vasbetonból álmodta meg. A túlnyúló gerendák a koncepcióvázlatok és skiccek frissességét, légiességét és nagyvonalúságát idézik.” – Kiss Balázs

Vissza a tartalomhoz »


 

3) A “Bőrdíszmű-telephely” – Sárvár, 1966

A három épület közül ez fekszik a legszembetűnőbb helyen. A Szombathelyről Sárvárra vezető főút oldalán, az utcáról is jól látható. Bőrdíszmű, bukszagyár, H-Duck (az épületben székelő cég egykori elnevezése után) – így ismerik a helyiek a furcsa, hajószerű telephelyet, amelyről az utcai fák némiképp elvonják a figyelmet. Ahogy a többi épület, ez is eredeti funkciójában maradt meg: ugyan egy másik, újabb cég (Universalia Kft.), de hasonló profilban “lakja” most, szintén bőrdíszműárukat gyártanak.

Halász Árpád (aki egyébként az építészhez hasonlóan szentesi származású) igazgató elmondta, hogy az eredeti épületen már eszközöltek kisebb átalakításokat. A földszinti rész szolgál az üzemi dolgozók öltözője, mosdójaként, az emeleten irodák sorakoznak. Ezeknek bevilágításához nem voltak ideálisak a Zalotay által megálmodott “lőrésszerű” “hajóablakok”, ezeket praktikus okokból cserélték, de máig vannak teljesen ablaktalak szobák is. A főnöki iroda az épület “hajójának” kapitányi helyiségébe esik. Halász Árpád elmondja, a nagy “kapitányi ablakok” szintén nem a legszerencsésebbek, télen nagyon hideg van az irodában, nyáron pedig szörnyen meleg. A központifűtést egyébként később vezették be, a telephely eredetileg kéményekkel épült, amelyeket körülbelül 20 éve bontottak le.

A telephely legfőképp azért nyújt eltérő képet a másik kettőhöz hasonlítva, mert ez nem körbejárható, de  felfedezhetők rajta díszítőelemek, szerkezeti megoldások, amelyeket laikusként is már ismerősként köszöntünk az előzőeket ismerve. Ilyen például a félhenger alakú, vályúszerű csapadékelvezető, előtte a fröcsögést meggátló betonhengerrel, a meglepő formai váltások, ismétlődő épületrészek. A díszítőelemként szolgáló hatalmas, lyukasztott vasgerendákat lassan meg kell vizsgáltatni statikussal (amortizálódó elemek), az utcafrontról elérhető vízszintes tetőbeszögelléseket pedig a vendéglátó egységekből hazatérő fiatalok rendszeresen teledobálják sörösdobozokkal – panaszkodik Halász Árpád. A telephely épületével kapcsolatban mégegy különös benyomásunk támad: annak ellenére, hogy tüzetesen szemlélve hozza a zalotays, meglepő világot, ez képes rejtőzködni is. A sárváriak zömének emlékében például nem úgy él, mint jellegzetes, vagy kirívó épület. Asszimilálódik a környezetéhez, ugyanakkor kinyílik, ha érdeklődést észlel. Az épülethez kapcsolódó üzemi részek már később épültek toldalékként.

“A beton képlékeny tulajdonságát jól példázza Zalotay sárvári épülete is. A zsaluzás formájába a folyékony massza belekerül és megszilárdul. Egészen különböző hatásokat képes kifejteni a zsaluzás formájától függően, kőkeménnyé köt nagy súlyával, közben pedig finom ívelt és légies formákat is fel tud venni. A tervező ennek a formavilágnak a szabadkezű alkotója, aki ezzel bánik és megmondja a betonnak hogy hová folyjon, milyen formában szilárduljon meg. Játszik az anyaggal, mint egy eleven gyerek, aki gipszet önt formákba. Papíron kitalálja a negatív zsaluformát, és beletölti az épületet. Megalkotja a köntöst. Zalotay terveit is érdemes megnézni, mert egyrészt gyönyörű vonalasrajzai vannak egészen emberfeletti térlátással és rajzkészséggel, másrészt pedig elképesztő elgondolásai…” – Kiss Balázs


Vissza a tartalomhoz »


 

4) Zalotay ma

A Sárváron található Zalotay-épületek egyikéről sem találtunk részletesebb, fontosabb használható dokumentumértékű anyagot a helyi honismereti szakkör kiterjedt archívumában, helyi szinten alig ismeri valaki. Az országos színtéren viszont végre kitörni látszik abból az ignorálásból, amelybe főleg az elmúlt rendszer taszította. Építészeti szakmai körökben nagy az érdeklődés iránta, terveiből 2005-ben nagysikerű, provokatív erejű kiállítást rendezett a N&n Galéria. Interjúk készülnek vele, amelyek kérdései között egyre több arra irányul, mit szól ahhoz, hogy váteszi elgondolásai közül tőle függetlenül több is megvalósult az idők során – víziói pedig a lakásnélküliség problémájának megoldására, az újrahasznosított anyagok beemelésére talán sosem voltak aktuálisabbak. 80. születésnapjának tiszteletére a hónap elején kiállítást és konferenciát rendeztek a FUGA Budapesti Építészeti Központban Zalotay 80 címmel, és idén október 18-án a mester is Magyarországra látogatott, ekkor vehette át (egészségi állapota miatt szűk körben) a 2004-ben az N&n galéria által alapított Molnár Farkas-díjat.

Külföldi karrierje egyébként hasonlóan terméketlenül alakult, mint a hazai. Különböző építészeti irodákban dolgozott 1992-ig, de továbbfejlesztette a szalagház elképzelést is, amelynek a hangsúlya immár a “do it yourself” elv lett, ennek megfelelően kezdte el (sajátkezűleg) építeni 1978-tól kezdve saját svájci (Ziegelried településen található) házát is újrahasznosított anyagokból, hulladékból. Ehhez a házhoz fűződik utolsó nagyobb visszhangú története is, amellyel szemben szabályosan fellázadtak a helyiek. Félő volt, hogy a hatóságok döntése nyomán elveszíti a fedelet a feje fölül. A probléma végül happy enddel zárult: hosszas jogi procedúrák után 1992-ben 40 évre műemléki védelembe vették a házat, amely azóta is nevezetesség Svájcban. Sajnos saját lakóházán kívül azonban nagyobb jelentőségű terve kint sem valósult meg.

Sárvárikum (a cikk születésének idején még Láthatatlan Sárvár) ezzel a cikkel köszönti Zalotay Elemért 80. születésnapján, a sárváriaknak pedig javasoljuk – ha tehetik –, nézzék meg maguk is ezeket a meghökkentő alkotásokat, mint egy nem mindennapi tehetségű építész vízióit betonba öntve. Lehetnénk büszkébbek is ezekre az alkotásokra!

Vissza a tartalomhoz »


Zalotay Elemérhez kapcsolódó külső hivatkozások

A Magyar Narancs 2006-ban vele készített interjúja
Zalotay-kiállítás 2005
– Zalotay-legendárium, avagy a szabadlelkű építés végtelen szorongása
FUGA Fesztivál: Zalotay 80
Zalotay Elemér kapta a Molnár Farkas-díjat
Zalotay Elemér szócikke a Wikipedián
Modernista építész, szaturnikus embertípus
– A struktúra és a véletlen – az építészet mint gazdasági és társadalmi közeg
Zalotay Péter honlapja


Szerző: Benkő Gábor, Kiss Balázs
Fotó: Cooper | Videók: twickkk, M2

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás