A második megközelítés is sikerült – a The Second Approach Trio koncertje a várban

Ha a jazzkedvelő ember Budapesten úgy gondolja, hogy be akar ülni egy jazzkoncertre, akkor végignézi a kínálatot, akár a jazzma.hu szakmai portálról, és elmehet a Budapest Jazz Clubba, akár az if Café Clubba, vagy az Opus Jazz Clubba, amelyekben a hét minden napján talál programot, (ez persze nem mindig volt így!) és még jó néhány pódiumot, ahol a hétvégeken pezseg a jazzélet. Vidéken ez nem így van. Pláne egy dunántúli kisvárosban. A „Valami Jazz Sárváron” rendezvénysorozat azonban – Markó Péter szervező jóvoltából – gondoskodott-gondoskodik arról, hogy a helyi és környékbeli jazz-kedvelők időnként munícióhoz jussanak. Így történt ez péntek este is, amikor az erről az oldalról nem nagyon ismert Oroszországból érkeztek az előadók e rendezvények állandó helyszínére, a Nádasdy-vár díszterme falai közé.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 8., szombat

Ráadásul három éve már bemutatkoztak a moszkvai jazzerek ugyanitt. Akkor – ahogy a róla szóló beszámolóm is rögzítette – felejthetetlen estét adtak az akkori hallgatóság számára. Tegnap sem volt másképp: az Andrej Razin – zongora, Tatjana Komova – ének, Igor Ivankusin – bőgő összetételű trió, így, ütőhangszeres nélkül is tökéletes jazz-élményt nyújtott. Az idén az alakulásának 20 éves évfordulóját ünneplő trió zenei teljesítményén érezni lehetett ezt, a bandák legtöbbjénél nem észrevehető jellemzőt: nagyon összeszokottak, profi módon együttzenélnek, félpillantásokból is felismerik egymás zenei reakcióit. A pódium közepén a zenekarvezető-zongorista, Andrej ült, mögötte Igor, a fényesre polírozott bőgőjével, míg tőle balra – nagyobb mozgásteret biztosítva – az énekesnő helyezkedett el. Az egyik kritikusi megnyilatkozást, miszerint muzsikájuk a jazz, a kortárs zene, és a folkzene közé tehető, én még kiegészíteném a más művészeti ágakkal kapcsolódó programzenéjükkel: az, hogy kiállításmegnyitókon, színházi eseményeken játszanak, erre utal, és bizony az est folyamán sokszor úgy éreztük, hogy egy rajzfilm rendkívül expresszív kísérőzenéjéből hallunk részleteket. Azaz sokoldalúságuk is az egyik fő erényük. Nem csoda, hogy az egyik példaképüknek tekintett neves amerikai zongorista, Dave Brubeck, ezt a kijelentésüket konstatálva, – miután meghallgatta lemezeiket –, szuperlatívuszokban írt róluk.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 8., szombat

A koncert nyitó darabja egy kedves meglepetés volt a hazai közönségnek: Tatjana kristálytiszta szólóénekéből, ha nem is azonnal, de felismertük az Amikor én gulyásbojtár voltam c. magyar népdal dallamát. A felvezető alatt csak a bőgő hozta vonóval a kíséretet, majd a 4/4-es ballada felpörgött 6/8-os szilaj ritmusú őrületbe, ahol nemcsak ritmus-, hanem a hangnemváltások is izgalmassá tették a zenét, főleg Andrej zongorarögtönzései révén. A 37,1 fok ℃, már merészebben szárnyaló számban tetten érhető volt az előbb említett filmzene-ismérv: groteszk, vadul, ugyanakkor játékosan vagdalózó dallamfelvezetése után biztosítva volt a lehetőség a szabad improvizációkra, amellyel mind az énekesnő, mind a zongorista éltek, miközben az ötletes ritmushangszerek sorával „díszítették fel” a dalt. Ez hol almaköntösbe zárt csörgővel, hol a bőgő vonójának a kottatartóhoz való ritmikus odacsapásával, hol a zongorista szemüvegének a hangszer klaviatúrájához ütögetésével zajlott. A drámaian felépített darab a vége felé fokozódott teljes zenei kakofóniába: talán a normál testhőmérséklet után a beteg, magas lázas állapotot elérve, az öntudatlan állapotot idézték meg benne a muzsikusok.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 8., szombat

A következő dalt, az A’la Rondót Dave Brubecknek ajánlották a zenészek. Ebben hamar kiderült, hogy a zene főként a zongorajátékra épül: Razin, amolyan Liszt-stílusban, az öreg fekete zongora mind a nyolc oktávján jópárszor „végigszántott”, leginkább kortárs zenei elemekkel megspékelve azt. De Komova is komoly szereplője volt a darabnak: leginkább az alt magasságokban teljesített művészien, fantáziadús rögtönzéseivel. Tatjana, dekoratív külsejével akár báltermi dizőzt utánozhatna, szuggesztív gesztikulációja pedig leginkább klasszikus operaénekesi mozgást takarta, de a jazz tudományában való jártasságát hibátlan, erőteljes éneklésével, frazírozásával bizonyította. A szám végén különleges pillanatoknak voltunk fültanúi: egy percen keresztül mindhárman uniszónóban énekeltek-játszottak.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 8., szombat

A következő darab már a folkzenei gyökereit mutatta az együttesnek: egy cigánydal Fantázia szólalt meg, persze Tatjana kiemelt szerepével. Most először halottuk az est folyamán oroszul énekelni. A felvezető parlando ének-vonós bőgőrész különösen drámai volt: szinte kiérezhettük a keserves életét panaszló cigánylány sorsát a dallamokban. A dal közepén aztán felforrósodik a zene, extatikus muzsika veszi kezdetét, hogy a végén, az íratlan dramaturgiai szabályok betartásával, ismét elmélyüljön, drámai váljon ismét a zene. Az utolsó szám egy jazzkorszak előtti, rag stílusban közrebocsátott darab, egy zenei burleszk volt. Ének nélküli duóban kezdtek Andrejék, frissen pattogott a zongorabillentyű, hozta a négyeket a bőgő már vagy 3 percen át, amikor, mint egy opera-primadonna, betáncolt az énekesnő. Ezúttal komoly színpadi szerepet játszott: amolyan Mozartos operaáriákkal tévesztett meg bennünket, hogy aztán a férfitársakat is bevonva, egy humoros, burleszk-jelenetet adjanak elő, kifejezetten a megnevettetésünk céljából. A vidám dalolásban nemcsak a szőke énekesnő, hanem a zongorista és a bőgős is részt vett: hol csak dúdoltak, hol együtt énekeltek a „primadonnával”. A visszatapsolás után egy valódi ritmikus, dinamikus, amolyan vastapsra ingerlő darabbal, a Tánc c. szerzeményükkel köszöntek el a közönségtől a vendégek.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 8., szombat

Merész az összevetés, de az oroszok az űrkutatás, vagy fegyverkezés tekintetében egyenrangúak az amerikaiakkal, az köztudott. Ugyanezt elmondani nyílván nem lehet a jazz-muzsikában elfoglalt helyükről. De hogy vannak kirívó példák ennek cáfolatára, azt a The Second Approach trió bizonyította be nekünk, szerencséseknek, akik meghallgathattuk őket.

Gróf István

Kereszty Gábor fotói: