Alapvetően a szeretet csendes – szerzői est volt a könyvtárban

Az emlékezet forrásai címmel tartott szerzői estet a Nádasdy-vár könyvtárában Újvári Gyöngyi és párja, dr. Gál Sándor december 3-án. A cím duplán is találó, hiszen a gitárkísérettel előadott dalok egyrészt végigvezettek a szerzők legbelsőbb emlékein, másrészt kaput nyitottak egy egyetemes értelmű, kollektív emlékezet felé is.

Sandor_Gyongy_02
Fotó: Benkő Gábor

Újvári Gyöngyi és dr. Gál Sándor 1996-ban ismerkedtek össze a Credo együttes egyik fellépésének köszönhetően. Ezt az időszakot idézte meg az est első fele főleg kárpátaljai költők verseinek fonalán. Gyöngyi a gyermekvállalást követően, az anyaszerep mellett nem tudta folytatni a Credo-ban való közreműködést, de a dalokat nem hagyta el: ekkortól kíséri énekét saját maga egy szál gitárral. Később, 2005-től pedig a pár már közösen alkot. Sándor versei és Gyöngyi zenéje, énekhangja remekül fonódnak dallá.

Sándor érzékeny és alázatos szavai az embert rajzolják meg. Annak útjával, viszonyaival és spirituális értelemben vett megvalósulával együtt. Helyenként a keleti hagyományok, máskor őseink tiszta bölcsessége mozgatja a verseket, Gyöngyi egyszerű és természetes énekét hallgatva pedig valóban az a benyomásunk, hogy egyfajta belső csend, a lélek csendje átsző minden hangot, amit felszabadítanak a teremben.

Sandor_2
Fotó: Benkő Gábor

A szűk egyórás estet remek választás volt az adventi időszakra ütemezni. Valahol éppen erről a belső elmélyedésről, a csend megéléséről szólna ez a karácsonyt megelőző készülődés. Újvári Gyöngyi és Dr. Gál Sándor Memento című szerzeményükkel búcsúztak a közönségtől, és egy útravaló mondattal, amely az egész est epilógusa is lehetne: “Alapvetően a szeretet csendes”.

– Benkő Gábor –

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás