Besenyő úr hétköznapi buddhizmusa – Laár András sárvári estjéről

Amikor megláttam Laár András estjének plakátját a városban, először arra gondoltam, nem is lesz ez olyan egyszerű menet. Lelki szemeimmel láttam a Danubius Hotel halljában összesereglett vegyes forgatagot: a tizen-, huszonéves ifjakat, akik Besenyő Pista bácsival szeretnének testközelből találkozni, az idősebb KFT-rajongókat, akik a kiváló zenésszel kapcsolják össze Laár Andrást, csakúgy mint a spirituális beállítottságú érdeklődőket, akik a keleti filozófiák felé kacsintgatnak.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor
Fotó: Dr. Kereszty Gábor

Elsőre nem tudtam elképzelni, hogyan tud majd ennek a három különböző igénynek mind megfelelni, de aztán kicsit mélyebben belegondolva arra jutottam, hogy ezek a különbözőknek tűnő szerepek nem is annyira különbözőek, sőt kicsit olyanok, mint az ugyanabba a szobába nyíló ajtók.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor
Fotó: Dr. Kereszty Gábor

És valóban: Laár András kicsit mindhárom szerepajtót megnyitotta március 3-án Sárváron, ki-ki azon át léphetett be a derűs szobába, amelyik neki a legkedvesebb. Laár András az a figura, akit az apriori boldogság felé törekvés érdekel, hiszen az olyan dolog, amely szinte egyetemesen, kultúrától függetlenül jelen van az embervilágban. Mint ahogy jelen volt nála is, és annak idején, 14 éves korában épp ez a törekvés adta a kezébe a gitárt, és sodorta később a színpadra. Aztán sodorta még tovább, mindenféle állomásokon keresztül a Krisna-tudatú hívőkkel való találkozástól az asztrológián, a Ji Csingen és a jógán keresztül a buddhizmusig.

Fotó: Auer Gábor
Fotó: Auer Gábor

Ahogy ő fogalmaz, mindezeken az állomásokon keresztülfolyva létrejött benne egy szűrlet, egy esszencia. Egy olyan szemlélet, amely igazából mindenféle címkét nélkülözve nem más, mint az egyszerű emberi tisztánlátásra való törekvés. A dolgok önmagukban való meglátása, a “most”, mint az emberként legvalóságosabban megélhető létállapot tényleges megélése, mint a boldogság igazi eredője. Ezt a szemléletet nem csak a buddhisták képviselik, és nem is csak a buddhisták képviselték, hagyománya a végtelenbe veszik, és valamilyen formában mindig magában foglalja azt a – ma a keleti filozófiákból ismert – paradoxont, hogy minden az ember által érzékelhető dolog, tárgy, jelenség, tapasztalat, érzés ugyanazon közös tudaton belül jelenik meg, ezért egyszerre azonos minden mindennel és egyszerre különböző is aszerint, hogy milyen nézőpontból szemlélve nyilvánul meg.

Fotó: Auer Gábor
Fotó: Auer Gábor

Nem kell azért a fentiektől megijedni. Bár a téma tényleg komoly, de olyan közvetítőn keresztül, mint Laár András nem csak józan paraszti ésszel is belátható egyszerűségűvé vált minden az este folyamán, hanem a tőle megszokott (sokszor abszurd) módon szórakoztatóvá is. Az emberiséggel egyidős bölcseleteket sűrűn törte meg az ismerős gurgulázó kacagás, és a mi Besenyő Pista bácsink még a mitológiai anekdotákat is meg-megtoldotta egy-egy szinte L’art pour l’art-os kiszólással: tanácsolta például, hogy amennyiben úgy hozná az élet, hogy az utcán szembejönne velünk valaki, akinek láthatóan kék a torka, feltétlenül szólítsuk le, és kérdezzük meg tőle, hogy ő-e Síva, aki kiitta a méregóceánt.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor
Fotó: Dr. Kereszty Gábor

De itt volt, és nagyonis itt volt a zenész Laár András is! A narratív blokkokat olyan gyönyörűen előadott, egyszálgitáros zenei közjátékok színesítették, hogy csoda volt hallgatni. E sorok írójának ez volt a kiszemelt “ajtaja” a derű szobájába. Laár András minden mondandója számomra a húrok és az ének nyelvén szólt a legtisztább és tőle leghitelesebb módon. A míves akkordbontások minden esetlenséget nélkülözve, szinte stúdiókészen csendültek, az ének pedig mintha nem is egyetlen embertől származott volna: amikor kellett, fátyolszerűen simogatott, máskor kántált, de még torokéneklésen is rajtakaphattuk a zenészt. A buddhizmus úgy tartja, a szent mantrák pusztán az elhangzásukkal működésbe hoznak folyamatokat. Nem kell, hogy a hallgató értse a szanszkrit szavakat, nem kell, hogy belássa a jelentésüket, a hangalakok önálló erejükkel férkőznek be a tudattalanba, ahol teszik szépen áldásos dolgukat. Laár András eredeti szanszkrit nyelven és magyar fordításban is énekelt mantrákat (Ganésa-mantra, Gayatri mantra, Moola mantra), de előkerült egy szépséges KFT-dal is, a Láthatatlan világ, amit mi, mint Láthatatlan Sárvár magunkra is vettünk – persze csak mókából. Így hangzott (a hanganyagért köszönet az estén hangosító technikus stábnak, Soós Ádámnak és Kiss Flóriánnak):

Laár András estje egyfelől egy volt a Danubius Hotel jóízléssel összeállított, minőségi Pódium műsorsorozatának állomásai közül. Másfelől viszont teljesen egyedülálló és kicsit trükkös is volt. Az, hogy a minimum három különböző szerepet elváró közönség a végére egységesen “hitte el” a “free Tibet” pólós figurát a füstölő füstje mögött, a gyertyája fénye mellett, már önmagában nagy dolog. Az pedig mégnagyobb, hogy az előadó szent mantrákat tudott átadni egy olyan vegyes társaságnak, akik között egészen biztosan jócskán voltak olyanok, akik életükben először kaptak ilyesmit. Szép munka!

Benkő Gábor

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás