„Bocs, Bach!” – teltház előtt a basszusgitárról

Koller László „80 éves az elektromos basszusgitár” című előadása idén aktuális, hiszen most „kerek számos” a jubileum, de hasonló témában már többször megosztotta ismereteit a hallgatósággal a kitűnő zenész, szobrász, pedagógus, akiről talán nem túlzó azt állítani, hogy személyiségére eredendően jellemző a maximalizmus és a szerénység (szerencsés együttállás), és ezek a jegyek visszaköszöntek az április 8-án, a sárvári Nádasdy-várban tartott miniszemináriumon is.

IMG_7167
Fotó: Makrai Tamás

Koller László az fajta zenész (az ő kifejézésével élve: basszusgitártulajdonos), aki nem elégszik meg azzal, ha a nyakába akasztott felhúrozott fadarab valamiféle hangot lehel ki magából. Ellenkezőleg: ha már a nyakába akasztotta, kész megismerni annak a fadarabnak, mint formának (és mint eszmeiségnek is) a történeti kontextusát, előzményeit, hogy mindezeket feltárva a lehető legközelebb kerülhessen hozzá.

IMG_7174
Fotó: Makrai Tamás

Az előadás több mint tízezer évvel ezelőtti távlatokból közelített az emberi testtel, mint rezonátordobozzal megszólaltatott íjtól kiindulva, amely – mint megtudtuk – minden mai húros hangszer előképe, majd határozott léptekkel haladva a pipan, az oudon, a lanton, a basszushegedűn, nagybőgőn át végül elért a XX. századig, ahol már meglehetősen felgyorsulva zajlott (és zajlik) a basszusgitár evolúciója. Az est érintette az elektromos basszushoz köthető összes fontosabb kulcsfigurát, a fejlesztőket és a legkarizmatikusabb művészeket is ideértve (kitűnően válogatott fotókkal illusztrálva), de az igazi többletélményt mégis az adta, amikor Koller László a magával hozott két hangszeren meg is mutatta a különböző korszakokhoz és személyiségekhez köthető hangzásvilágokat, stílusjegyeket a legegyszerűbb kíséretektől a komplex szólójátékokig.

IMG_7170
Fotó: Makrai Tamás

A tudományos igénnyel összeállított, saját kutatásokat is tartalmazó előadást, valóban nevezhetjük kisszemináriumnak, de üzenete korántsem csak az ismeretterjesztésről szólt. Az a mérhetetlen alázat és tisztelet, amellyel Koller László a hangszerhez viszonyul, önmagában is rendkívül inspiráló. A bevezetőben már említett szerénységéről pedig csak annyit, hogy bár saját maga által készített, magas minőségű gitárokon játszik, egy szóval nem említette ezt a hallgatóságnak, amikor pedig e sorok írója egy alkalommal hangszerkészítő jelzővel is illette, azonnal korrekciót kért, hiszen – ahogy a bevezetőben már írtuk – saját magát leginkább csak hangszertulajdonosnak szereti tartani. Ő az az figura, aki az est zárásaként basszusgitáron előadott Bach-csellószvit lecsengése után „Bocs, Bach!” végszóval köszön el a teltháztól, csak mert fáradtsága miatt nem tudott megfelelően összpontosítani a játékra. Minden zenekedvelő érdeklődőnek fokozottan ajánlott, hogy csípje el egyszer Koller László előadását! Nem fogja megbánni!

? twickkk ?