Pezsgő pedálozás – gasztronómiai bringatúra a Somlóhegyhez

Június 11-én szombaton reggel a Sárvári Kerékpár Egylet tagjaiból alakult 21 fős bringás csapat indult útnak, hogy három órával később meghódítsa a Somló-hegy lankáit. Wawrzsák Zsolt beszámolója következik. Szép és barátságos időben kerekeztünk Gércén, Vásárosmiskén, Kemeneskápolnán, Egyházashetyén, Bobán, Kamondon és Iszkázon keresztül Somlóvásárhelyre, a Kreinbacher-birtokra. 55 kilométer megtétele után birtoklátogatásra vártak bennünket, ahol megismerkedhettünk a

Képes összefoglaló a „Kerékpáros Város” bringás hétvégéről

17 órai kezdettel régi idők kerékpárjainak bemutatójával kezdetét vette a tematikus kerékpáros hétvége Sárváron, a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében. A vendég a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség volt. 18 órakor a Nádasdy-vár tornyának harmadik szintjén Sárvár kerékpáros múltját bemutató fotó- ésrelikviakiállítás nyílt. A megnyitót követően a beküldött pályamunkák értékelése és a díjak kiosztása következett. Aranyfokozatú elismerésben részesült Burka Zoltán. Ezüstfokozatú elismerésben részesült

Sárvárt és annak kerékpáros múltját bemutató Pályázatot hirdet az SKE

A Sárvári Kerékpár Egylet a „Kerékpáros Város” programsorozat keretében Sárvárt és annak kerékpáros múltját bemutató Pályázatot hirdet. Olyan képi- és egyéb papíralapú tárgyi emlékek gyűjtését szervezzük, amelyek a régmúltú kerékpározást mutatják be korabeli sárvári környezetben. A Pályázó a képi anyagokat a beküldő nevével és címével ellátott borítékban Sárvár város Polgármesteri Hivatalának portáján található gyűjtődobozba

A SKE első pódiumbeszélgetése – Zárug Zita és Harkányi Árpád

Megtelt a múzeum díszterme a Sárvári Kerékpár Egylet első pódiumbeszélgetésére. Az SKE vendége volt Zárug Zitától és Harkányi Árpád, kik 4 év alatt körbetekerték a Földet. A pedagógus Zita és az informatikus végzettségű Árpád 2011-ben házasodtak össze és még ebben az évben el is indultak világkörüli nászútjukra. Eredetileg 1,5-2 éves időtartamra