Manapság szinte minden sarkon belefuthatunk népszerű standup-osokba, a ma korszerűnek számító humor aktuális celebjeibe. Képernyőn, rádióban, fesztiválokon, népünnepélyeken lépnek fel, de megjelennek hotelek, turisztikai gócpontok színpadain, s persze nem lepődünk meg akkor sem, ha a kedvenc sorozatunkat megszakító reklámblokkban látjuk őket egy-egy bank vagy biztosító kabalájaként. A humoripar célközönségébe ugyanúgy beletartoznak az ifjak, mint a középkorúak és a nyugdíjasok, a gyári munkások, egyetemi hallgatók, értelmiségiek? – összefoglalva: általános igény van rá!
A fentiek fényében különösen érdekes élményt jelentett Mikó István Svejk vagyok című előadói estje, hiszen Jaroslav Hašek „derék katonájának” szerepe – a maga olykor vulgáris, máskor szellemes történetszövéseivel, esetlen és esendő kispolgáriságával – nagyonis közel áll a mai standuposokéhoz. Eszköztáruk, nyelvük is hasonló, hiszen ha valaki egyszerre akarja megszólítani egy demográfiai alapon meglehetősen heterogén közönség szinte minden tagját, annak finom egyensúlyt kell kialakítania, és persze kitűnően kell ismernie az egyes társadalmi rétegekre jellemző közlésmódokat. Ilyen szemüvegen keresztül szemlélve Hašek Svejkje volt talán a modern történelem első standuposa, akin nem csak nevetni lehetett, de könnyedén száműzte komikus, kinevethető környezetbe az akkori kispolgárság legfontosabb problémáit is, ezzel egyben kicsit pszichológiai megoldást is kínálva az első világháború eseményeinek feldolgozásához.
Mikó István jó Svejk! Jó Svejk, hiszen még az is kiválóan ismeri hangját, karakterét, aki – tegyük fel – nem színházbarát. Azonnal beazonosítható, s ahogy hiteles sörhasába először üríti fenékig a korsót, a jótékony „kocsmai” bizalmat is azonnal megalapozza. Mikó István érezhetően biztonságban is van ebben a szerepben, ami persze nem csoda, hiszen több mint 25 éve játssza, a darab túl van az ezredik előadásán? A Danubius Hotel Pódiuma is jó helyszín, és nem mellékesen mindenképpen üdvözlendő a hotel részéről a sokszínű kultúraközvetítés felé való törekvés is, hiszen az ismeretterjesztő előadástól kezdve a könyvbemutatókon át a zenés színdarabokig sokmindent láthattunk már pódiumsorozatukban.
Persze a Svejkhez dukálna némi cseh sör vagy knédli is, biztos vagyok benne, hogy az első sorokban ülők már néhány perc után rákívántak a sztereotíp cseh kulináris élvezeti cikkekre a darab közben, de enélkül is működött Mikóék színpada. Két kitűnő zenész hozta Svejk kocsmadalaihoz az aláfestést, nevesen Suha Kálmán gitáron (egyben ő játszotta a kocsmárost is) és Agatics Krunoszláv harmonikán. Mikó István érezhetően nem vette szigorúra a figurát a szövegkönyvvel kapcsolatban: sokat improvizált, kiszólásokat is megkísérelt beépíteni a szerepbe, ami megintcsak oldottabb, kávéházi vagy kocsmai környezetben működött volna igazán, egy exkluzív hotel gyönyörű aulájában kevésbé. Szerencsére jó érzékkel mérte ezt fel maga a művész is, és nem vitte túlzásba sem a közönséggel való interakció, sem az énekeltetés eröltetését.
Mindent összevetve nagyonis kellemes kikapcsolódást nyújtott a Danubius Pódium vasárnapi rendezvénye, megkövetel és átad némi történelmi ismeretet is, s emellett remek alap arra, hogy elgondolkodjunk a humoron, mint műfajon, a nevetés csodafegyverén, ami képes közömbösíteni, de legalábbis összezsugorítani égető napi problémáinkat. Ha ez működött a világháború esetében az akkori gondokkal, minden bizonnyal működik mai civilizációs csetlés-botlásunkkal kapcsolatban is? csak legyen knédli, s hozzá sör.
