Pálfy Margitot nem egyszer láthattuk már Sárváron emlékezetes pódiumműsorral. Április utolsó napján Szécsi Margit emlékezetére, Nagy László feleségének korai verseiből és interjúrészletekből összeállított előadóestjével lépett fel a vár házasságkötő termében.
Nehéz szavakkal leírni azt a különleges atmoszférát, amelyet a színésznő már az első Szécsi-vers első sorainak kimondásával megteremtett: „Kellek, nem kellek, itt vagyok, szólok, élek”. A ritmusos, dallamos, ugyanakkor súlyos verssorok, Pálfy Margit klasszikus színészi eszköztára és a költőhöz fűződő szoros érzelmi köteléke együtt olyan organikus egésszé álltak össze, ami végig a katarzis határain egyensúlyozta a produkciót.
A verseket, jólismert ruhákként öltötte magára a színművész, olyan ruhákként, amelyekről egytől-egyig pontosan tudja, hogyan kell őket viselni. Sőt, a mondatok szintjénél is mélyebben, az egyes szavak energiáinak területén működött a leginkább az a delejezés, amely Szécsi Margit verseinek hangját egyszerűen dübörgő szintre erősítette fel a közönség számára.
A korábbi előadóestekhez hasonlóan a pódiumon csak egy szék áll. Mégis pontosan látjuk a helyszíneket, olykor talán még az egyes verseket inspiráló eredő környezet is meg-megvillan ennek a színészi delejezésnek köszönhetően. Pálfy Margit megszemélyesít, járkál, énekel, táncol, átad – a Születésnapra című vers közben például olyannyira nagy hangsúlyt kap az átadás aktusa, hogy végigjárja a közönséget, s mindenkit egyenként megérint, megsimít, szinte szertartásszerűen.
Ismét minden pillanatában felépített és tökéletesített, dinamikájában is tudatos produkciót hozott Sárvárra Pálfy Margit, aki a sokszor igen nehéz ritmikájú szövegeket egyetlen nyelvbotlás nélkül közvetítette. És páratlan élmény volt részese lenni ennek a közvetítésnek, érezni a szinte közvetlen kapcsolatot ezeknek a virtuóz verseknek a forrásával. Ezen az estén valóban „eleven volt a holt„ – Szécsi Margit kifejezésével élve…