Egy művészcsalád sárvári indulásának képemlékei
Megnyitó:
Helyszín:
2017. április 2. (vasárnap) – 11:00

A tárlatot megnyitja: prof. dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke

A Losoncról származó Fábián Gyula (1884–1955) friss művész-tanár diplomájával 1908-ban Sárváron talált állást. A Budapesten született Biczó Ilona (1886–1970) – miután az első magyar női hallgatóként befejezte a Képzőművészeti Főiskolát – három évvel később követte férjét Sárvárra. Itt alapítottak családot. A lexikonok Fábián Gyulát hol néprajzkutatóként, hol íróként azonosítják, máskor pedig festői, grafikusi és keramikusi művészetét emelik ki. Számos nagy sikerű ifjúsági regényt írt. Festményei, kerámiái, rézkarcai kiállításokon szerepeltek. Rajzai díszítették a magyar nép művészetét összefoglaló, Malonyai-féle alapmunkát, néprajzi kutatásairól szakcikkeket is írt, és munkássága sokszínűségéről árulkodik az is, hogy ma már múzeumi relikviák azok a batikolt bőr díszoklevelek, amelyeket feleségével együtt készített.

Biczó Ilona nem csak ösztönözte férje művészeti vállalkozásait, hanem elsősorban kitűnő illusztrátor volt. Életművének legjelentősebb alkotása az a hat képből álló, háborúellenes rézkarc-sorozat, amiért a Nemzeti Szalon tárlatán 1922-ben Medaille d’honneur diplomát kapott.

Ez a kiállítás arra emlékezik, hogy a művészházaspár a Sárváron töltött évek teremtő lehetőségével élve innen indult el sokszínű és sikeres életútján.

Megtekinthető hétköznapokon 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig

Látogatható:
2017. április 25-ig

További programajánlat

Az együttes jelenlegi és egykori tagjai egyaránt szeretettel várják a közönséget ...
2017. november 25. (szombat) – 17:00

Nádiverebek 10 éves jubileumi koncert

Kézműveskuckó a gyermekkönyvtárban • adventi és más díszek • egyéb kellékek készítése • kifestők és még sok más... A belépés díjtalan ...
2017. november 25. (szombat) – 9:30–12:00

Rád vár a vár! – mikulásváró bütykölő

Adj vért, adj esélyt – ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt ...
2017. december 15. (péntek) – 10:00–19:00

Véradás a karáncsonyi ünnepek előtt

A koncertek után nem sietünk, jó lenne, ha mindenki kitáncolná magából, amit ki kell az ünnepekig… ...
2017. december 23. (szombat) – 21:00

AZK-évzáró: Kedveskovács, Fák alatt

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás