Fut a Sárvár, gurul a Sárvár – közös mozgás
Időpont:
Helyszín:
2016. május 7. (szombat) – 16:00

A verseny célja:

– Az egészséges életmód megszerettetése – minél több embert legalább ezen alkalommal mozgásra csábítani, ezáltal megszerettetni a rendszeres testmozgást
– megismertetni az utcai futó- és görkorcsolya versenyek hangulatát, a közös sportolás örömét
– segíteni a családok, barátok együtt sportolását, megismerni a sportszerű versenyzés örömét

A verseny helyszíne:

A versenyközpont a Sárvári Tinódi Gimnázium Sportcsarnoka. A verseny a Posta térről történő rajt után áthalad Sárvár belvárosán: az Ady utcán, a Batthyány utcán, az Árpád utcán, a Nádasdy utcán, majd a Várparkon keresztül, visszaér a Posta térre a versenyközpontba. Egy kör távja 2500 m. A különböző kategóriák a távot többször teljesítik. A görkorcsolyával versenyzők a városházánál nem kanyarodnak be a Várparkba, hanem visszatérnek a versenyközponthoz 1500m. A távot 2 körben teljesítik.

A futópálya útvonala:

A verseny időpontja: 2016. május 7., rajt: 16:00

Először a görkorcsolyás versenyzők indulnak utána a futók tömegrajttal. A versenykategóriában (10 km) indulók a mezőny elejére helyezkedjenek. A versenyrendezőség fenntartja magának a jogot, hogy nagy létszámú nevezés esetén a versenyszámokat megbontja, és a görkorcsolyázókat, futókat egymás után 20 perc eltéréssel indítja.

Általános információk:

A verseny forgalom elől lezárt területen zajlik. A kereszteződésekben a versenyzőket forgalomirányítók segítik. A futópálya borítása aszfalt, a Várpark területén kavicsozott földút. Frissítés a versenyközpontnál található, a fordítóban. A görkorcsolyás versenyszámban fejvédő ( sisak) használata ajánlott.

Versenyszámok:

Gyermek és Családi futás (nem verseny)

1 kör futás a kijelölt városi futópályán – 2500 m. Ajánljuk gyermekeknek, gyermekével együtt futó családoknak. Nem versenykategória, hanem teljesítménykategória. Minden célba érkezőnek a verseny teljesítéséről emléklapot adunk. A versenyzők a verseny előtt azonosító színes karszalagot kapnak, amelyet a verseny alatt viselniük kell. Fuss, sportolj együtt gyermekeddel, hozd el a szüleidet, teljesítsétek együtt a távot! Ezen versenyszámra várjuk a Nordic Walkingosokat, a tempós gyaloglókat egyaránt.

5 km utcai futóverseny

Diák-Kupa! A felnőtt versenyzők mellett az idei évben külön versenyt hirdetünk az általános iskolás (felső tagozatos) és középiskolás diákoknak. A nyílt, azaz felnőtt kategória mellett díjazzuk a legjobb általános iskolás (felső tagozatos) és középiskolás versenyzőt. 2 kör futás a kijelölt városi futópályán – 2 x 2500 m. Ajánljuk középiskolásoknak, felső tagozatosoknak, számukra külön diákversenyt hirdetünk! Természetesen, várjuk a rövidebb futótávokat kedvelő felnőtteket is. Ha eddig egyedül futottál gyere, teljesítsük közösen jó hangulatban a távot, ha eddig nem próbáltad ki magad, együtt biztosan sikerül!

Kategóriák:

– Általános iskolai kupa – 2001 vagy később születettek (14 év alattiak)
– Középiskolai kupa – 2000–1997 között születettek ( 14–18 év között)
– Felnőtt nyílt kategória – 1996 vagy előtte születettek

10 km utcai futóverseny

4 körös futóverseny a kijelölt városi futópályán – 4 x 2500 m. A versenyzők a verseny előtt kötelesek felvenni rajtszámukat, amelyet a verseny alatt végig, a ruházaton kívül, elöl viselniük kell. Minden célba érkezőnek a verseny teljesítését tanúsító emléklapot adunk. Ezenkívül versenyzőket abszolút kategóriában (külön női és külön férfi) és korcsoportonként (külön női és külön férfi) az első 3 helyezettet éremmel jutalmazzuk.

Kategóriák:

– 18 év alatti (1997. január 1. után születettek)
– 18–24 év között (1992–1996 között születettek)
– 25–34 év között (1982–1991 között születettek)
– 35–44 év között (1972–1981 között születettek)
– 45–54 év között (1962–1971 között születettek)
– 55–64 év között (1952–1961 között születettek)
– 65 év felett (1951 és előtte születettek)

Gurul a SÁRVÁR

A verseny távja görkorcsolyával vagy gördeszkával teljesíthető, más kétkerekű eszközzel (roller, kerékpár stb.) nem. 3 km görkorcsolya próba (nem verseny) 3000 m utcai görkorcsolyázás. A nagy közös „görizés” – 3 kör görkorcsolyázás a kijelölt városi pályán – 3 x 1000m. Ajánljuk minden görkorcsolyázást és gördeszkázást szerető sportbarátnak. A pálya egyes részein fekvőrendőr található, kérjük, erre különösen figyeljenek a versenyzők.

Egyéb:

A verseny ingyenes, az előzetesen regisztráló (nevező) versenyzőknek. A versenyzők maximális létszámát 300 főben határoztuk meg, amennyiben elérjük ezen létszámot, a nevezést leállítjuk. Helyszíni nevezésre csak a fennmaradó helyek függvényében van lehetőség. A helyszíni nevezés díja 1000 Ft. A versenykategóriákban elektronikus időmérést alkalmazunk. A versenyzők, a verseny előtt kötelesek felvenni rajtszámukat és időmérő chipjüket, amelyet végig viselniük kell. A versenyen használatos chip használatért a versenyzőknek nem kell fizetni, azt a verseny szervezője biztosítja. Az időmérő chipet a verseny végén le kell adni, elvesztés esetén a chip árát az időmérőknek meg kell téríteni. A verseny után minden célba érkezett résztvevő a verseny teljesítését tanúsító oklevelet kap. A célbaérkezők számára a verseny végén tombolasorsolást tartunk!

Kapcsolat:

Sárvári Tinódi Gimnázium Diáksport Egyesülete
9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2
hzsolt@stg.sarvar.hu
+36303908668

További programajánlat

A színész-/énekesnő a Hrutka Róbert-vezette zenekarral mutatja be új albumát Sárváron ...
2017. július 1. (szombat) – 20:30

Majdnem Valaki – Udvaros Dorottya koncertje

Tahin Gyula fotóművész "Föld-rajzok" című kiállítását Dabóczi Dénes művészettörténész nyitja meg ...
2017. július 2 – 30. (10:00–17:00)

Föld-rajzok – Tahin Gyula fotókiállítása

Idén is megrendezi a sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a jelentkező óvodásoknak a népszerű nyári kézműves táborát ...
2017. július 3–7. – 8:00–12:00

Kézműves tábor óvodásoknak a Nádasdy-várban

„Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.” – Benjamin Elijah Mays ...
2017. július 6–31. (10:00–18:00)

Mi Camino – Balogh Márta fotókiállítása

Sárvári Sörexpressz és XVIII. Fúvószenei Várfesztivál néven jelentkezik idén az eddig csak fúvószenei várfesztiválként ismert nagyrendezvény ...
2016. július 7–9.

Sárvári Sörexpressz és Fúvószenei Várfesztivál

Az idei lakomán a korabeli gasztronómia iránt érdeklődők megízlelhetik a XVII. század nemesi lakomáinak legkedveltebb fogásait ...
2017. július 12. (szerda) – 19:00

Báthory Lakoma 2017 – 2/1

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás