Weixelbaum Laura és Kobza Vajk
Időpont:
Helyszín:
2016. július 15. (péntek) – 20:00

Az eredetileg Weixelbaum-Kobza-Major Trió néven működő zenekar, most duó-felállásban látogat el a Nádasdy Történelmi Fesztiválra.

A Duó vallomása: Az ókori hősi eposzok, halottaskönyvek imái, középkori mágikus énekek, a szertartás hangok, mind saját zenei jelnyelvünkön keresztül szólnak hozzánk. A láthatatlan világ üzenetét és az aranykor lelkivilágát közvetítik felénk. A múlandóság tengelyének kerekébe éket rakva, az örökkévalóság örök folyamatábráit, jelképeit öltjük fel magunkra, és mint eszközök, egy belső sugallatra muzsikává varázsoljuk a kimondhatatlant. Aki koncertünkön elcsendesedik, újra meghallhatja az elfelejtett ősök halhatatlan énekeit.

A duó/trió 2014-ben jött létre Weixelbaum Laura ötleteinek, dalainak koncepcióját követve, Kobza Vajk hangfestői, keleti pengetős muzsikus és Major Balázs, letisztult, ösztönös ritmusszekciójával kiegészülve. Így váltak hárman egésszé. Első közös zenei előadásuk “Ishtar az alvilágban” című zenés misztériumjátékuk volt, melyre az I. Éljetek Halottak Fesztivál főműsorában került sor. Híre ment, hogy ritkaságszámba menő koncertjeiket nem, mint produkció, hanem mint rituális zene adják elő. Tudatosan nyúlnak az északi sámánizmus világa, a középkori szakrális énekek, vagy éppen az ókori halottas-könyvek imáihoz. A trió első lemezét most készíti.

A koncert a Nádasdy Történelmi Fesztivál programjának eleme. Fesztiváljeggyel látogatható.

További érdekességek Kobza Vajk honlapján A fesztivál további színpadi fellépői