Ha táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod – 21. Mazsorett Gála

A teltházas, ünnepi díszbe öltöztetett Tinódi Gimnázium sportcsarnokának képzeletbeli színpadán december 10-én, 17 órakor szebbnél szebb ruhákban, a mazsorett eszközök teljes tárházával felvonult a színpadra a nívódíjas Sárvári Mazsorett Együttes 6 csoportja, hogy elvarázsolja a nézőket előadásával a 21. mazsorett gálán.

mazsorett-gala-2016-73
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

A 3. adventi gyertya meggyújtása az örömöt jelképezi, melyet ezen a gálán néző, előadó és művészeti vezető közösen élt meg. A megyei közgyűlést Dr. Kondora Bálint alelnök és Szíjártó László, a Megyei Közgyűlés Területi Tervezési és Területfejlesztési, Pénzügyi Bizottság tagja képviselte, megjelent Kondora István, városunk polgármestere, valamint köszöntötték Bodoricsné Dann Piroskát a Mazsorett Alapítvány elnökét, s a meghívott mazsorett együttesek vezetőit is. A bevonulást egy ünnepi pillanat követte, hiszen Dr. Kondora Bálint szólította a színpadra Csikós Györgyné nívódíjas művészeti vezetőt, hogy átadja a Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérmét, kitüntetését azzal, hogy – utalva Csikós Györgyné nyugdíjba vonulására – ez az elismerés nem valaminek a végét, hanem egy új korszak kezdetét jelentse. Edit asszony – mint oly sokszor már – meghatottan beszélt mazsorett tevékenységének kezdetéről, mikor is Pernecker János, a zeneiskola akkori igazgatója, a fúvószenekar vezetője, felkérte a lányok mazsorett oktatására. Háláját fejezte ki minden segítségért, melyet támogatóitól, szülőktől, gyerekektől, s családjától kapott.

mazsorett-gala-2016-85
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

A megható pillanatok után varázslatos show következett. A látványra, a bájos megjelenésre, az ügyességre, a koncentrálásra épülő bemutatón elképesztő koreográfiákat láthatott a közönség. Számtalan apró, de fontos mozdulat, tér áthelyezéses ötlet, különböző alakzatok formálása vonulásokkal, majd eszközökkel: hol szalaggal, hol zászlóval. majd bottal, pomponnal. Oly gyorsan követték egymást az események, s a csoportok, hogy alig-alig tért magához a néző az egyik csoport bemutatója után, már jött az újabb. Ennek a varázslatos világnak a megjelenítése Csikós Györgyné mellett Csorba-Pálla Zsanett és Krajczár Zsanett csoportvezetők munkáját dicséri. A legkisebbek, a Tündér Csoport tagjai közül néhányan már tavaly is gáláztak, de volt, aki most lépett fel először. Rá is csodálkoztak a sok-sok emberre, a fényekre, s a csillogó-villogó díszletre! Nagyon igyekeztek, s már megjelenésükkel is mosolyt csaltak az arcokra.

mazsorett-gala-2016-94
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

A Rózsaszínpárduc Csoport tagjai nem sokkal idősebbek, mint a Tündérek, de látszik, hogy nem újoncok. Pomponnal nagyon szépen dolgoztak, ügyesen és nagyon fegyelmezetten mutatták be műsorukat. A Csillagszem Csoport a következő korosztály, s nagy tetszést arattak fellépésükkel. Pontosan, jó ritmusban, egymással harmóniában voltak előadásuk alatt. A Csillag Csoport idén korosztályos kategóriát és csoportvezetőt váltott, új koreográfiát tanultak erre az alkalomra, melyet szépen adtak elő. A Gyöngyszem és a Kristály Csoport olyan érett bemutatót tartott, amely bármely profi showban megállná a helyét.

mazsorett-gala-2016-65
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

Az est egyik meglepetése volt, hogy az olaszországi diszkózásra utaló tánc bemutatásakor a lányok behívták maguk közé – többek között – polgármesterünket és közgyűlési alelnök fiát, akik nem hazudtolták meg táncos múltjukat, s cseppet sem megilletődötten, pillanatok alatt felvették a tánc ritmusát. Mi, nézők, pedig nagyon jól szórakoztunk! Megható pillanatokat szereztek a Kristály, Gyöngyszem és a Csillag Csoport tagjai, amikor adventi dallamokra táncoltak, s kívántak szeretetteljes, áldott ünnepeket.

mazsorett-gala-2016-9
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

Az évet értékelő vetített képes beszámolóból láthattuk, hogy a bemutatókat komoly háttérmunka előzi meg, mely nemcsak edzésekből, próbákból, új koreográfiák tanulásából, hanem változatos, sokszínű közösségépítő munkából áll. Az idei év legnagyobb élménye a toscanai összművészeti fesztiválon való fellépés, mely nagy sikerrel zárult. Az év termése a rengeteg fellépésen, versenyen túl: a Kristály, Gyöngyszem, Csillag és Csillagszem Csoport szebbnél szebb eredményeket ért el Bükön, Kapuváron, Budapesten és Kiskőrösön. A Kristály csoport 2 kiemelt arany, a Gyöngyszem csoport 3 kiemelt arany, 1 arany, a Csillag csoport 2 ezüst, a Csillagszem csoport 1 arany és 1 ezüst oklevelet nyert. Bíró Vivien, a Csillag csoport tagja tamburmajor díjjal gazdagította a szép eredmények számát. Kondora István, az est végén – mint egykori együttes-vezető – szakmai szemmel is elismerő szavakat fogalmazott meg. Dicsérte a csapatmunkát, mely a már említett, tudatos pedagógiai közösségfejlesztő munka nélkül nem működne. Csikós Györgyné és segítői tevékenységét is nagyra tartja, annál is inkább, hiszen nemcsak a mazsorettek jó híre, hanem a városé is messze száll, amerre ők azt elviszik.

mazsorett-gala-2016-21
Fotók: Auer Gábor – A teljes albumhoz kattintson a képre!

A gála 2 órája nagyon gyorsan elröppent, hiszen rendkívül színes, látványos és szórakoztató volt, melyben a mazsorettek partnerzenekara, a Kanona Band is tevékenyen részt vett fellépésével.

? Duszkó Pálné ?