Hétköznapi impressziók – kép és betű: Mindennek a közepe

mindenkozepe700
Fotó: Simon Jakab

Néha azt képzelem, hogy én vagyok mindennek a közepe. Nem a figyelem középpontjában ? épp ellenkezőleg, mintha senki nem venne észre ?, csak hogy az élet körém épül. Az emberek körülöttem sétálgatnak fel-alá, teszik a dolgukat, összevesznek, barátkoznak, szerelmesek, részegek, fáradtak, éldegélnek. Körülöttem zajlanak a történések. A legapróbb semmiségektől a hangulatot, nézeteket, életeket befolyásoló tényezőkig. Csak engem felejtenek ki ezekből.

Nézem az embereket és tanulmányozni próbálom őket. Vajon mire gondolnak? Hova tartanak? Honnan jönnek? Kik ők? Mintha nem egy lennék közülük, nem ugyanolyan mindennapi rutin és megszokások rabja alkat, mintha én egy láthatatlan, számukra nem létező, a széljárással ide-oda szálló megfigyelő lennék csak. Aztán meg, ha valamilyen meglepő véletlen folytán mégis észrevesznek és próbálnak az életet alkotó egységgé tenni, megilletődöm, és azt sem tudom, mit kéne tennem.

Érezted már, hogy egyszerre szeretnél mindennek részese lenni, és kimaradni mindenből, eltűnni minden elől? Féltél már az emberek közeledésétől? Féltél már társas lény lenni? Na és a magánytól féltél-e valaha? Vajon magaddal rosszabb vívódni vagy más emberekkel? Elfogadni magadat nehezebb, vagy másokat? És azt elfogadod-e, hogy elfogadnak? Ennek sosem lesz vége. Ez felőröl, ez egy paradoxon.

Az embereket nézem. Az emberek furcsák. Szeretném őket megérteni. De előtte magamat. Tényleg nem látnak? Tennem kéne ez ellen valamit? Egyedül vagyok ezekkel az érzésekkel? Vagy te, ember, te is érzed ezt? Felelj!

? Simon Jakab ?