K und K rock-blues szólt a sárvári várban – A Ripoff Raskolnikov Band koncertje az AZK-ban

Sűrű volt a hétvége a Nádasdy-várban és környékén: a kisvárosban egymásnak adták át a színpadot, a terepet a különböző művészeti ágak képviselői, mégis a legrangosabbnak az osztrák származású, de évtizedek óta Magyarországon, sőt!, Vas megyében lakó Ripoff Raskolnikov szombat esti szereplése tűnt. Így is lett, hamar megtelt a nem túl tágas pinceklub, a „dühöngőben” is sokan megmutatták magukat a zenét közelebbről élvezők és a fotókon nagyobb eséllyel billegő rajongók.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 10., hétfő

R. R.-ról már sokan és sokat elmondtak, így csak rövidre fogva a bemutatást. Annyit feltétlenül továbbítanom kell, hogy a hazai blues-rock egyik leghosszabb ideje porondon szereplő gitáros-énekese, aki meglepően jó dalíró képességekkel is rendelkezik. De nemcsak magának, hanem Pribojszky Matyinak, Szűcs Gabesznak is írt/ír kiváló dalokat. Évtizedek kellettek, mire az Európát, Amerikát végigcsavargó-utcazenélő muzsikus megállapodott, (a célállomás éppen a mi országunk lett), és amire kialakította egyéni zenei stílusát. Mindenképpen a blues zenéjének alapja, és ezt, kitűnő énekhangszínének, hangerejének köszönhetően rászabta arra a folkos, country-s balladaelőadói fazonra, amely a kései Bob Dylan, az aranykorában alkotó Tom Petty, a műfajok határmezsgyéjén éneklő J. J. Cale, a rekedt hangú Tom Waits, vagy egy évtizeddel később a Dire Straits-es Mark Knopfler előadói stílusához hasonlítható. Eddig 13 nagylemeze jelent meg a külsőségekben is egyedi arcát megmutató művész: mint eddig is, fekete ingben, fekete, csíkos öltönyben, a szíve felett, a szivarzseb felett egy kitűzött rózsaszál jelzi, hogy magát a nagy orosz író regényének főhőséről elnevezett szabadfoglalkozású zenész nem áll be mindenféle sablonok mögé.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 10., hétfő

A kilenc órára meghirdetett bulin a kicsi, boltíves színpadon nekünk balra ült a zenekarvezető, körülötte 3-4 gitárral. Nem megszokott dolog, ha egy gitáros-énekes nem állva adja elő műsorát akkor, ha fiatal, életerős. Amikor B.B. Kinget hallottam 76 évesen játszani, és kerek pocakjára pakolta kedvenc gitárját, a „Lucille-t”, vagy amikor csontsoványan, félig betegen tolószékben a B.S.-be betolták Johnny Wintert, ez a lépés érthető volt. Igen, folytathatnám, a gitáros-énekesek ülve muzsikálnak az unplugged műfajában is (Crosby, Stills, Nash & Young, Ütött Kopott Angyal), de rockban ez ritka. Ellenpélda: Fekete Jenő blues-gitáros is „ragaszkodik a székéhez”. Ripofftól jobbra pedig korunk egyik legjobban felkészült blues-zongoristája, Nagy Szabolcs helyezkedett el legalább 7 oktávot felölelő, hosszú billentyűi mögött. Szabolcs háta mögött a Varga Lacát helyettesítő, szintén osztrák Walter „Shakey” Kreinz ült kontyba feltűzött ősz hajával, basszusgitárját markolva. Leghátul – ahogy az legtöbb esetben megszokott – ült a ritmusfelelős, napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott dobosa, Gyenge Lajos. A Deák Ferenc-i kiegyezés tartotta magát 2018 szeptemberében is: a két osztrák a császárra, a két magyar a királyra felesküdve, belecsaptak a húrokba.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 10., hétfő

A koncert műsora túlnyomó részben a 2016-os Odds and Ends albumukról szólt, de néhány elhangzott az új, ’18-as ról, a Lost And Found-ról is, és persze a régebbiekből is. Figyelni kellett a műsort, mert Ripoff – Sebő Feri zenekarvezetési módszerével egyetértésben – sokszor a műsor közben variálja dalait. Az akár Peter Green által is írt Ain’t Nothing Sadder c. lassú blues-zal indítottak, a főnök ragyogó gitárbetétjével a közepén, majd a Virgo Angel c., Bo Diddley ritmusú szerzeménnyel (hát igen, a U2-nek, az InXs-nek is megvoltak a bukott angyalokról szóló dalaik) srófolták egyre feljebb a hangulatot. Ez igazán a következő számnál, a már 30 éve a koncerteken biztos siker, a Strange Ways of Love eljátszásakor jött el. Ripi éneke a példakép Tom Waits-et idézte, de sikeresebb alkalmakkor Kiss Tibivek, a Quimby gitáros-énekesével együtt adják elő. Szabolcs a klaviatúra alján kezdte ördögien tekergő-kígyózó akkordjait fűzni, majd körönként egyre feljebb ment, hogy amolyan knopfleri extázisba görgesse bele a végén a nótát. Vad, Wild Thing-es akkordokkal indult, majd folk-rockos dallá szelídült dal az új lemezről az Early Days, majd Szabi percei jöttek a paksi fesztiválon elhíresült Set Designer Blues-ban. Kár, hogy a 7 oktávos műszerén a felső hármat csak ritkán vetette be az egyébként nem korrektül hangosított zongorarögtönzései alkalmával. Egy pinceklub sötét árnyai uralta koncerten nem ésszerű szólóban pengetett balladákat előhozni, így ezek egy része nem (Train, Odds And Ends), de a Cheep Hotel című azért elhangzott. Itt aztán kiderült az igazság: Ripoff hangja nemhogy Dylanéval, de még Waits-éval is vetekszik, és az sem csoda, hogy az alkalmanként összeverbuvált szupergroupjukkal, a Braindogs-szal, – amelyben az angol Ian Siegel gitáros-énekes a másik ász Raskolnikov mellett – verik az eredeti hangzást. Mint ahogy ez nemrég, a júliusi büki borfesztiválon ki is derült.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 10., hétfő

Egy lengőbasszussal vezérelt blues (2.2), majd egy slide-gitáros akusztikus másik blues (Evel Hearted Woman) után ismét egy song, az Abalone Earrings következett. Itt az osztrák-magyar már annyira belemelegedett gitárimprójába, hogy nem bírta tovább az ülést, és felpattant egy nagyot tekerni. Egy finom kis boogie az új lemezről, a Kiss Me Conny jött ezután, ismét slide-gitárral megbűvölve azt, majd a buli vége fele egyre dögösebb nóták következtek (Voice In The Wind, Dead End Blues), persze ripoffi igényességgel. Az utóbbiban a szférákban szárnyalt a szólógitár, és mindkét szólista alaposan kihasználta a rögtönzésekre biztosított kereteit. Az It’s Not Easy slágeresebben, countrysabban, rockosabban szólt, ugyanúgy, mint a következő, „darálós” szám is, de a majd kétórás bulit záró vissszatapsolás utáni Never Felt So Good Before megint a songok hangulatát idézte. Az elvártaknak megfelelően nagyszerű bulit csapott a Ripoff Raskolnikov Band. Sokáig emlegetjük még, akik ott voltunk.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. szeptember 10., hétfő

Két megjegyzés még ide kívánkozik. Az egyik: Podlovics Péter, a csapat menedzsere, – régi hangszer- és lemezgyűjtő, kereskedő, elmondása szerint a pop műfajában igazgatott bandái jövedelmének egy részét visszaforgatja „szerelemgyerekeibe”, a blues bandáiba. A műfaj nevében itt is köszönjük ezt Neki!

A másik: Benkő Gábornak, a sárvári művelődési központ nemrég más pályára igazolt művelődés-szervezőjének ez a buli volt utolsó leszervezett koncertje. Tizenkét éve vette át a rock- és popműfaj, tágabb relációban az ifjúsági művelődés ügyét a legendás Tóth Ferenc „Virslitől” annak halála után. Elődjétől eltérően, aki karba font kézzel az utolsó sorból kontrollálta rendezvényei folyamatait, a modern kor embere, Gábor az első sorban állva videózta, fényképezte végig rendezvényeit, hogy minél szélesebb körben tudja azokat megismertetni. Lelkiismeretes, precíz, szakmailag hozzáértő, szabadidejét a cél érdekében beáldozó, munkájában gyakorlatot és elméletet kiválóan ötvöző szakembernek ezúton is köszönjük a város kultúrájában végzett munkáját. Reméljük, még találkozunk vele ezen a pályán.

Gróf István

Kereszty Gábor fotóalbuma: