Koraőszi folklór-ráadás Angliából a Tinódi fogadó udvarán

Már-már hagyományosnak tekinthetők a Tinódi fogadó udvarára szervezetett szabadtéri folk-estek, melyeknek előadói idén döntő többségben – Markó Péter szervező ismeretségi köréből – Angliából érkeztek. Így volt ez pénteken este is, mikor is a Phil Underwood vezette The Creole Brothers formáció két tagja, a tangóharmonikás/énekes/zenekarvezető mellett Charlie Skelton hegedűs mutatta be programját a hazai közönségnek. Az eredeti felállásban egy gitáros is szerepel, de ő nem volt itt ezen az estén, pedig, utólag megállapíthattuk, nem ártott volna néha a „zömökebb hangzás” miatt egy kis gitár-, vagy akár zongoratömörítés sem.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor – a teljes albumhoz kattintson a képre!

Új helyen, a teljesen megtelt kerthelyiség bal oldali sarkában felállított miniszínpadon az első perctől kezdve megadták azt a forró alaphangulatot a kortalannak tűnő zenészek – talán már a hatvan körül is járhattak –, amely végigkövette az egész estét. A zenészek elsősorban cajun zenét játszottak. Ennek a műfajnak a kialakulása eléggé kacifántos. A XVIII. század közepén a kanadai Új-Skócia tartományból az ott letelepedett gyarmatosító franciákat kiverték az angol seregek, akik kénytelenek voltak odébbállni párezer kilométerrel délre, a Louisianai-öböl partjára, ahol fővárosukat, New Orleanst megalapították, és amely később többféle új zene, a jazz, a blues, a dixieland, a ragtime megszületésének a helyszíne is lett. Az ottlakó, francia kulturális elemeket művészetükbe beépítő fehérek lettek a cajunok, akik ünnepnapjaikon cajun-zenére járták, a színesbőrű, vagy keverék ottlakókat pedig kreoloknak nevezték, zenéjüket pedig zydeco-nak. Sok volt az egymásrahatás persze, és a cajun zene azért csak az afroamerikaiak hatására lett erősen ritmizált, jól táncolható zene, a jellegzetes egysoros, diatonikus, gombos tangóharmonika (melodeon) használatát pedig az ottlakó németektől szipkázták el. Az eredeti cajun–bandák háromtagúak voltak: hegedű, tangóharmonika és a triangulum, mint ütőhangszer, mely utóbbi a feketék által játszott változatban az erőteljesebb hangzású washboard, azaz mosódeszka volt.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor – a teljes albumhoz kattintson a képre!

Phil és Skelton rögtön két vérbő cajun dallal indított, persze franciául énekelve azokat. Hamar megszerettük a harmonika toló-húzó játékmódjára épülő délszaki ritmusokat, a tapsok nem maradtak el. De hogy a brit legények a hazairól se feledkezzenek meg, egy-egy angol népdalfeldolgozást is lejátszottak, amelyeknél Underwood vagy szintén hegedűt vett kezébe, vagy a más hangzást adó hazai tangóharmonikát használt. És mivel az angol népdalok nagy része a brit világbirodalom kiépítését elősegítő flottáról szólt, hát persze, hogy megjelentek a hazavágyódást megéneklő szomorú tengerészdalok is, a hajóra festett vörös rózsákat megidézve. Skelton, a kalapos, lófarkas hegedűs egy saját balladáját is bemutatta nekünk, szintén a sailor, a tengerész élete köré fűzve. Virtuóz technikája Mága Zoltánt, tipikus angol folk-zenei stílusjegyei pedig a ’70-es évek legnépszerűbb brit folk-rock bandáját, a Fairport Conventiont idézte. A szünet előtti szintén hazai angol népdalban pedig Phil mutatta meg harmonikáján, hogy nemcsak kísérni, dallamot játszani, hanem kiválóan rögtönözni is tud hangszerén.

Fotó: Dr. Kereszty Gábor – a teljes albumhoz kattintson a képre!

Szünet után megint jöttek felváltva a vidám trópusi, franciául énekelt cajun-dalok és az esős, borongós hangulatú hazai énekek. Az előbbiek közül a két hegedűvel, több szólamban megszólaltatott blues, az utóbbiak közül – szintén a vizek világából –, ezúttal a tengerre kihajózó, de onnan a vihar miatt vissza nem térő halászok tragédiája volt megkapó. Egy újabb blues-ban, a Boscow Bluesban a kalapos zenekarvezető rögtönzött egy jót ismét harmonikáján, majd Petőfi Befordultam a konyhába nótája hasonlatával bizonyítva, miszerint hamar lehet egy műdalból „majdnem” népdal, Chuck Berry fergeteges rock and rollja, a Johnny B. Goode hangzott el, mintegy hangulatfokozóként. A stíluskavalkád – persze egységes hangzású népzenei hangszerelésbe öltöztetve – tovább folytatódott: hol Bartók hegedű-duóinak egyikét idézték fel (mindketten hegedűjüket használva), hol érzelmes ¾ es keringőt játszottak, hol a legismertebb brit népdal, a Van Morrison által is feldolgozott Rollin’ Home ismert dallama csengett jól ismerten a fülünkbe, hol az egy kicsit már giccsbe hajló amerikai doo-wah slágert énekelték el, énektudásukat is bizonyítandó az előadók.

Mint a kezdéskor, a záráskor is egy ízig-vérig louisianai cajun-nóta, a Saturday night jelezte a hallgatóságnak, hogy a banda fő profilja ez a délszaki zene. Elmondhatjuk, hogy jó időben, jókor voltunk ott, a Tinódi kerthelyiségében ezen az estén: élmény volt hallgatni ezt a kellemes zenét.

– Gróf István –

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás