Még ma este én a (vár)hídon…

Az Ad Libitum együttes (főleg) Cseh Tamásra emlékező koncertje a
 Nádasdy-várban

Nagyszerű élményben lehetett része annak a félszáz embernek, akik elmentek a Várba meghallgatni a ’70-es években alakult, majd feloszlott, és most megint összeverbuválódott Ad Libitum együttest, hogy a két-napos Cseh Tamás emlékesték második napján felelevenítsék a ’70-es, ’80-as évek egyik legegyénibb hazai zenész- énekesének munkásságát. És ez sikerült is: meghatározó dalai sorra elhangzottak a kisterem falai között!

Közzétette: Sárvárikum – 2018. július 26., csütörtök

Cseh Tamás egyike volt a ’magyarock’ történelmének egyik, senkihez nem hasonlítható egyéniségének. Sem előtte, sem utána (most, mint az esti is, sokan felelevenítik munkásságát) nem volt hozzá hasonló. Az 1943-ban Budapesten született Cseh tanítóképzőt, majd képzőművészeti főiskolát végzett, és rajztanárként dolgozott 1974-ig, amikor a hazai underground tiltott fenegyereke, Baksa Soós János és a Kex együttes, majd rajta keresztül már az elismerést is biztosító Jancsó Miklós filmrendező patronáltja lett, és kinyílhattak a kapuk előtte. Persze ehhez annak a Bereményi Géza író, költő szövegíró-társként való csatlakozása kellett, akivel 1971 óta Tamás neves albérletben elkezdték a dalok írását, és melyek először a modern kísérletezéseket bátran felvállaló, Gyurkó László vezette a 25. színházban, majd 1977-től már a hanglemezgyár kegyéből is meghallgathatóak lettek.

„És arra a képre emlékszel, drága, hol kalapban látjuk apát,
Bajuszos száján a szokott mosollyal, és keze mélyen a kabát
Zsebébe süllyed….”
– szerű rím-szerkesztéssel Tamás énekelte-mondta- dúdolta-fütyülte jellegzetes hangsúllyal dalait, amelyeket csak meghallgatva tudunk rögzíteni-felismerni. Az „átkos” rendszer jellegzetes hétköznapjait felidéző, még burkolt utalásokat sem tevő dalszövegek mindennapi, sokszor említést sem érdemlő történeteket mesélnek el, de igazán a piálás, a csajozás, a csavargások-utazások, a mindennapi megélhetés és környéke állt a témák középpontjában.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. július 26., csütörtök

Bereményi ezt szépíti: a politika és a szerelem, mint a két örök téma köré teszi szöveg- témáinak zömét. A első nagylemezek óriási sikert hoztak az előadónak (Levél nővéremnek-1977, Antoine és Desiré- 1978, Fehér babák takarodója-1979) majd az 1983-ban megjelent Frontátvonulás, a ’87-es Utóirat már koncepcionális lemezek, a szövegek egyenrangúságot nyertek velük. A művész életműve beteljesedni látszott a ’93-ban kapott Liszt Ferenc-, 2001-ben a Kossuth díjjal, miközben filmekben, így a kasszasikereket hozó Csinibabában is szerepet kapott. 2009-ben, 66 éves korában hunyt el, de azóta több százra tehető dalát felsorakoztató életműve állandó górcső alatt van, egymást követik az emlékestek.

Ezek egyike volt a sárvári is, melynek második napján az az Ad Libitum együttes épett fel. A Novák János énekes- csellista-gitáros vezette csoport a régiek közül a Kapolcsi fesztivált megálmodó, létrehozó és működtető(?) zongorista-zeneszerző-gitáros Márta István, valamint a blockflötétől a fuvolán, szájharmonikán keresztül mindenféle fúvós hangszert megszólaltató Kecskeméti Gábor volt jelen az estén, valamint a basszust megszólaltató Tóth Tamás és a fiatal, a jellegzetes és ragyogó vokálokat produkáló tangó- harmonikás, ritmushangszeres Bornai Szilveszter. Novák János, a kezdetekkor Cseh zenésztársa, lemezein szereplőtársa telitalálat lett: nemcsak fel- és megidézte a közös dalokat, de énekbeli teljesítményével, a jellegzetes csehtamási hajlításokkal, próza-ének váltásokkal, Tamás tipikusan egyedülálló ének- ritmizálásával majdhogy egy az egyben visszaadta azok hangulatát. Most derült ki, hogy micsoda sokoldalú, és mennyire profi zenész Ő: a zenékhez sokkal jobban passzoló gordonka- játékával ragyogóan hozta a dalok hangulati aláfestését, a kottából csak ímmel-ámmal puskázott. Sőt, volt jó-néhány darab, amelyben még gitár sem volt, mégis tipikus csehtamási hangulatot árasztott. Konferált, emlékezett, felidézett, énekelt és muzsikált- magas fokon Novák, és ezt jól kiegészítette a csapata. Márta a kuplék, sanzonok, városi song-ok hangulatelemeit használta billentyű- játékában, de ha kellett, darálta a rock’n’rollt is, és ha kellett, jót gitározott is. A kamarazenekar zenei ásza az a Kecskeméti Gábor volt, akin a dalok felöltöztetése, azok színesítése múlott. Nos, ezt tökéletesen hozta: tucatnyi hangszerén alaposan megízesítette a koncert-darabokat.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. július 26., csütörtök

A dalok sora az egész, majd négy évtizedes Cseh Tamás- életpályát felölelte, és kiegészült néhány Novák-dallal is. Kevésbé voltak (nekem?) ismerősek az Ady-versek megzenésítései, de a korai korszak a Tanulmányi kirándulás, mint diákkori élmény felelevenítése, majd a Munkásszállás cinikus, maró realisztikájával telitalálat volt még ma is az azoknak emlékeket idézők számára, ugyanúgy, mint a Micsoda útjaim, vagy a szintén szoci- világ korrajzaként bemutatott Vasárnapi ebéd. A pécsi korszak bánya- dalai is elővezetésre kerültek. (Bányaló). A talán Hrabal, Jiri Menzel világához közelítő, tipikus közép-kelet- európaiság hangulatait, élményeit megidéző dalok, a Váróterem csatlakozásra várásával, a már erről is lemondó Életem utolsó gesztusa groteszk szövege, mind- mind értő meghallgatásra várt. A számomra nem ismertek közül talán az 1984-ben születetett Biblia c. dal adta nekem a legnagyobb lökést: milyen bátran, mondhatni pimaszul élcelődött a bibliai alakokkal Bereményi és Cseh. De elhessegettem a gondolatot: Szarka Tamás is jó-néhány karácsonyi Ghymes dalában igen közvetlenül, hús- vér emberként dalol a Megváltóról, egyáltalán nem kihívóan, de persze szokatlanul. Tabu-nem tabu?

Közzétette: Sárvárikum – 2018. július 26., csütörtök

„…A színpadon, a sajátos zenei- hangulati közegben a dal szuggesztív hatású, lúdbőröztető,vagy mosolyt fakasztó élménnyé vált, és ebben az a döntő, hogy az ismert dallamokhoz nem a megszokott szövegsablon párosult” – idézzük Sebők János rock- történészt. Igen, Antoine és Desire eljöttek az este Sárvárra, és kiszabadították a palackból Cseh Tamás szellemét. Jól tették! És nagyon örültünk neki.

Gróf István