Megtelt a díszterem Dabóczi Dénes könyvbemutatóján

2016. január 20-án, szerdán délután 16 órától került sor Dabóczi Dénes művészettörténész, muzeológus ?Az ezüsttáltól a kádig? című kiadványának bemutatójára a múzeum zsúfolásig megtelt dísztermében.

A felújított Nádasdy-vár 1978-as átadása óta a város kulturális centrumában dolgozó muzeológus szakembert, egykori múzeumigazgatót régi és jelenlegi kollégák, barátok köszöntötték, így először Kondora István városunk polgármestere, majd pedig Kondor János, a művelődési központ és könyvtár vezetője, végül pedig Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója.

Galériához kattints a képre!

A Wittelsbach bajor kincsek, szecessziós és modern üvegipari műtárgyak fotóit és leírásait, valamint Dabóczi Dénes eddigi munkásságát tartalmazó kötetet Dr. Kostyál László, a zalaegerszegi Göcsej Múzeum igazgatóhelyettese ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, kiemelve a szerző magas szintű tudását és hozzáértését, alaposságát, páratlan kapcsolatrendszerét, majd pedig minden jelenlévő nevében azt kívánta, hogy ez a kiadvány ne csupán egy korszak lezárását jelentse, hanem egy új időszak kezdetét is – utalva a szerző közelgő nyugdíjas éveire és a további szakmai munkásságra.