Állva tapsolta meg a közönség az oratórikus kórus ősbemutatóját

Marty Haugen: Az élet kenyere című musicaljének fülbemászó dallamai csendültek fel 2016. június 26-án este a Tinódi Gimnázium tornacsarnokában, a Sárvári Oratórikus Kórus előadásában. Az eredetileg Feast of life címet viselő darab szövegének magyar változatát dr. Szalai Ferencné, az oratórikus kórus karnagya készítette, mely Lukács evangéliuma alapján íródott. Az előadást megtisztelték jelenlétükkel Sárvár város elöljárói, valamint a helyi és környékbeli keresztény egyházi vezetők.

_PTX0101
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A 11 tételből álló mű Jézus életét mutatta be. Ennek során láthatták a Megváltó 33 évének legfontosabb eseményeit. A tételek során felelevenedett a betlehemi születés eseménye az angyalokkal és a pásztorokkal (Várunk Rá, Jöjj Emmanuel!), majd hallhatták Jézus bemutatkozását a názáreti zsinagógában (Az Isten felkentje), a tanítványok meghívását (Vedd kereszted, kövess!), a passió történetét (Nézz ránk, Megváltónk!), valamint a feltámadás utáni találkozást a tanítványokkal (Emmausi úton). Jézus tanításai, legfontosabb példabeszédei is megszólaltak a zene és a színjátszás nyelvén, láthatta a publikum többek között az irgalmas szamaritánus (Ki szeret engem?), és a tékozló fiú (Isten arca felderül) történetét.

_PTX0143
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

Az egész művet keretbe foglalta a vendégség, a lakoma, melynek részese volt maga a közönség is. A darab központi alakja Jézus Krisztus, akit Horváth Róbert, az oratórikus kórus szólóénekese alakított. Fontos szerepet játszottak a gyerekek is, akik dramaturgiailag a bibliai történetek hallgatói voltak. Ők hol angyalnak, hol pásztornak, báránynak vagy kismalacnak öltöztek, így voltak az események eljátszói, szereplői is.

_PTX0106
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A darab különleges értéke a zenei megformáltsága, amely egyedülálló, Magyarországon, csak ritkán hallható. Az amerikai Marty Haugen zenéje fiatalos, felcsendül benne gospel, dzsessz, soul, blues, rock, valamint héber és szláv dallamvilág, sőt eredeti gregorián motívum is. Az előadást kísérő profi zenekar tagjai: Dörnyei Roland zongora, Kiss Gábor és Paukovics Gergely gitár, Csizmadia Éva fuvola, Vajda András és dr. Wächter Walter dob kiválóan, stílusosan kísérték az együttest.

_PTX0129
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

Vidámság és öröm hatotta át az egész művet, melyet táncbetétek színesítettek. Az énekszólókra és négyszólamú vegyes karra írt darabban az oratórikus kórus – az ókori görög színházak kórusaihoz hasonlóan – megerősítették és összefoglalták a látottakat, reagáltak a hallottakra.
A mű amerikai eredete ellenére igazi sárvárikum lett, mivel minden helyben készült hozzá. A közel 80 énekest és a héttagú zenekart igénylő előadásra gondolatban három éve, gyakorlatban pedig fél éve készült az oratórikus kórus és a gyerekkórus.
A vasárnapi fellépés az együttes hatodik egészestés koncertje volt, melyre minden eddiginél nagyobb erővel készültek. A számadatok is jelzik a befektetett munka nagyságát: 350 méter drapéria díszítette a termet, csak a születés barlangjához 10 liter festék kellett, a színpad 96 négyzetméteres volt, több mint 100 jelmezt varrtak a kórustagok, és több mint 4000 lap fogyott el a magyar nyelvű kották nyomtatására. A sportcsarnok „átépítését” már az előadás előtt négy nappal elkezdték a tagok, péntektől pedig a Weöres Sándor színház szakembere, Joós Márton irányításával épült a Sheperd Team hangtechnikája.

_PTX0165
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A bibliai jeleneteket 23 szólóénekes adta elő vagy mesélte el: Bausz Imre, Bíró Ottó, Bögöthy Zsófia, Csempesz Gábor, Csóka Lea, Fehér Sándor, Fehér Sándorné, dr. Gerbert Ottóné, Nagy István, Nagyné Varga Marietta, Némedy-Nyul Marianna Cecília, Pécz Eszter, Rácz Anna, Ragács Attila, Samu Antal, Somodi Oxána, Szalai Benedek, Szalai Ágoston, dr. Szalai Ferenc, dr. Szalai Ferencné, Szilágyi Krisztina, Varga Orsolya, Vassné Süle Mónika felkészülten, képzett hanggal adták elő hosszabb-rövidebb szólójukat. A szólóénekesek hangképzését Szilágyi Krisztina végezte.

_PTX0163
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

Bár a közönséget az oratórikus kórus hívta meg, az este házigazdája valójában Jézus Krisztus volt. Ez volt a fő gondolata is a magyar nyelvű ősbemutatónak. „Áldott, ki vendég az Úr szent országában, áldott, ki részt vesz a lakomájában.” Az előadás utolsó tételében, a feltámadt Jézus vándortarisznyáján a sárvári vár volt látható. Ez nem volt véletlen, hiszen közöttünk jár ma is, és ha felismerjük, akkor csatlakozhatunk szeretetközösségéhez.

_PTX0114
Fotó: Dr. Kereszty Gábor – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A Fehér Imre grafikus által megálmodott képi világ, a házilag készült, de mégis igényes díszlettel és jelmezzel előadott darab igazi élményt nyújtott minden korosztály számára. A nézők az érzelmek széles skáláját élték át, egy-egy jelenettől, daltól könnyekig meghatódtak, és az előadás végén felállva tapsoltak, ünnepelték a musicalt és azok szereplőit. Az előadást dr. Szalai Ferencné rendezte, az est folyamán ő is vezényelt.

_PTX0128-1

A koncertet a Sárvári Televízió adásában és a YouTube-on láthatják majd az érdeklődők. A darabból CD-felvételt és kottát is készít az együttes, mellyel szeretnék elérni, hogy ez az evangelizációra rendkívül alkalmas darab mások számára is előadható legyen. Az oratórikus kórus a legközelebbi, hagyományos felépítésű koncertjét 2017. február 12-re tervezi. Ekkor „80 perc alatt a Föld körül” címmel egy zenés, földkörüli utazásra hívják majd az érdeklődőket.

Forrás: SOK