Sárvári Kerékpár Egylet

Sárvár megközelítőleg 120 éve hagyományosan „kerékpáros” kisváros is. Évtizedek óta a sok jó sárvári kerékpáros egyedül vagy kisebb nagyobb csoportokban nyomta a pedált és szelte a kilométereket. Ezért 2015. év elején ismételten megfogalmazódott az elhatározás arra, hogy Sárvár Város kerékpárosai egy nagy civil egyesüléssé szerveződjenek azzal a céllal, hogy:

– közös kerékpáros túrákat szervezzenek és ezeket színvonalasan bonyolítsák le,
– a kerékpáros turizmushoz kapcsolódó kulturális-, vallási-, történelmi- és természetvédelmi értékeket széles körben terjesszék,
– a kerékpározást, mint egészségmegőrző, betegségmegelőző, rekreációs és szabadidőspotot elsődlegesen népszerűsítsék,
– oktassák a helyes kerékpározási technikát, a közlekedési- és biztonsági szabályokat is megismertessék,
– erősítsék a kerékpáros érdekvédelmet.

Ezekkel a célkitűzésekkel alapították meg a „Sárvári Kerékpár Egylet 1899” elnevezésű hagyománykövető szabadidős mozgalmat 2015. március 20-án Sárváron, a Nádasdy-várban, majd 2015. június 27-én, városunk védőszentjének -Szent László- ünnepnapján Egyesületté alakultak.

A jelmondatuk:

“Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.” – Albert Einstein

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás