Torjay Valter megnyitógondolatai saját kiállítása elé – Galeria Arcis

Sajnos betegsége miatt Torjay Valter festőművész nem tudott részt venni sárvári kiállításának december 13-i megnyitóján, de levélben eljuttatta megnyitó gondolatait, amelyeket Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, egyben a tárlat házigazdája olvasott fel a vernisszázson megjelent érdeklődőknek.

Kedves Közönség! Tisztelt Sárváriak!

Hát nem így képzeltem ennek a kiállításnak a megnyitóját, de sajnos betegségem miatt nem tudtam eljönni. Sokat jelent nekem ez a tárlat, hiszen részben sárvárinak mondhatom magam. Édesanyám az Arad utcában nőtt fel és az Antónia-majortól Tizenháromvárosig szinte mindenütt éltek itt őseim. Festeni is alighanem anyai nagyapám, Németh József építőmester példájára kezdtem, aki szinte képzetlenül csodás dolgokat alkotott, így az ő emlékének is ajánlom fel a kiállításomat. Sokat gyerekeskedtem Sárváron, egyik első emlékem az, hogy édesapám visz a kezében, felmegyünk az Arad utcai ház lépcsőjén. Nyitjuk az ajtót – régi, üveges fajta volt ?, nagyapám az íróasztalánál ül, felnéz: „Megjött a kis unoka” – mondja. Érdekes, hogy látszólag kevésbé jelentős dolgok válnak az életben felejthetetlenné.

Hej, sok rossz fát tettem én a tűzre abban a házban, nagyon eleven gyerek voltam, de mindig szeretet és melegség vett körül, akkor is, amikor már csak Ili néném élt benne. Sárváron is bérmálkoztam. Soha nem felejtem el jó keresztapámat, Jambrich Ignác sári plébánost, aki igyekezett kezében tartani hitbéli nevelésem. Talán nem is teljesen eredménytelenül. Egy művészeti könyvbe, amit talán karácsonyra kaptam tőle, a következőt írta ajánlásul: „Gondolj gyakran a legnagyobb Művészre, aki a világ minden szépségét alkotta. Munkáiddal tedd szebbé a világot, amelyből kiveszőben van a szépség.”

Bár a művészettörténészek a „szép” kifejezést – lévén túl általános – nem nagyon szokták használni, lényegében egyetértettem Náci bácsival.

Nem tagadom én a különböző, avantgárd és kortárs művészeti megnyilvánulások értékét, csak én abban valahogy sehogy sem találtam magamat. Visszamentem tehát mindezek elé, a szimbolizmus, realizmus és posztimpresszionizmus világába. Na, ez már sokkal nekem valóbb volt. Sokat lapozgattam régi művészeti folyóiratokat és a korszakról, az 1900 körüli művészetről szóló könyveket. Talán ez is besegített, hogy később a művészettörténész szakot is elvégeztem. Úgy gondolom, hogy kell olyan képeket festeni, amiknek habár sokféle, mélyebb értelmük is van, de első látásra is nyújtsanak annyit, hogy a művészetben járatlanabb ember is találhasson valamit magának benne, amiben el tud gyönyörködni.

Sajnos mire én festeni kezdtem az a generációja a művészeknek, aki a „régi technikát” tudta, már kihalt. A művészetet nem egyetemen tanultam, rajzszakosként a szombathelyi tanárképzőn végeztem, de igazán sok és jó útmutatást kaptam. Egyszer egy restaurátor kolléganő megjegyezte, hogy teljesen más színkapcsolatokat használok a képeimen, mint ami a megszokott. Persze – mondtam neki – hiszen én a szabadban festve és a műterem magányában, saját magam kísérleteztem ki a technikámat a főiskola után. Próbálom is fejleszteni mind a mai napig. Ami témavilágomat illeti, nem szégyellem a tájképet – sőt, kifejezetten élvezem-, a portrét, figurális dolgokat nagy kihívásnak tartom. Ma ez itthon kevéssé divat, hiszen a művészet már teljesen más utakon jár. Viszont az interneten látok mostanában sok, igen tehetséges, fiatal, külföldi művészt, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak.

Foglalkoztat a keresztény mitológia is, megpróbálom a régi, nagy témákat a saját látásmódom szerint ábrázolni. A misztikum is fontos a számomra, ezt a szimbolizmusból tanultam, a rejtélyes dolgok igen érdekelnek. Végül is az élet maga is egy nagy rejtély. Ennek megfelelően sok alkonyi képet festek, ami közel áll az egyéniségemhez. Nagyon jó, ha egy képben van valamiféle „titok”, csak, mint Oscar Wilde mondja, nem feltétlenül érdemes megfejteni, mert akkor esetleg oda a varázs?

Véleményem szerint a jó közönség egyik jutalma a nem hosszú megnyitóbeszéd, ha elhúzódik, rettenetesen unalmas tud lenni. Igazán a képek fontosak. Ha valamelyik tetszik, akkor már érdemes volt ezt a kiállítást megtekinteni és nekem a festményt elkészíteni. Köszönöm, hogy megtiszteltek azzal, hogy eljöttek. Békés, szép karácsonyt és nagyon boldog újévet kívánok szeretettel!

Torjay Valter

A kiállítás megtekinthető a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében 2016. január 17-ig, hétköznap 10?17 óráig, szombaton 9?13 óráig

A Vaskarika interjúja az alkotóval ?