“Úgy gondolom, hogy nekem ezt kell csinálnom…” – Bödőcs Tibor interjú

Bár a Gyógy-és Wellnessfürdő éjszakai fürdőzés sorozatának már többször volt különleges vendége, önálló esttel először tette tiszteletét Sárváron a hazai humoristák újabb generációjának egyik jeles képviselője, Bödőcs Tibor.

bodocs-tibor-2012-1

A Tinódi Gimnázium dísztermében került sor az előadásra, a helyszín gyakorlatilag meg is telt érdeklődővel. Hat óra után pár perccel sétált fel a színpadra az este főszereplője (azért csak a néhányperces csúszás, mert a takarítónő nemtalálta a szükséges kulcsot…, ez a kis közjáték aztán többször is visszatérő momentuma lett a műsornak), és teljes természetességgel, in medias res kezdett bele a mondókájába. A bő 80 perces fellépés egy minutum üresjáratot sem tartalmazott, okosan válogatott poénok, történetek egész hada vonult fel.

Tibor tisztában volt azzal, hogy a közönség már jól ismeri őt és előadásának főbb szereplőit. Erre utalt, mikor megkérdezte a publikumot, tudják-e, hogy hangzik jó barátja, Pepe “nyelvén”, hogy „strandolni kéne menni”. A közönség persze készen állt a válasszal: “tón vón’ jó”, s bár az első percekben kissé talán megilletődötten próbálgatták, mikor is illik tapsolni, csakhamar minden néző ráérzett az előadás ívére. A műsorban – ahogy azt Bödőcs Tibor ki is emelte közben – szerencsére nem sok szó esett a manapság oly’ hálás témákról mint a politika és a köztévék „sztárjai”. A történetek javarészt a saját életének meghatározó szereplőiről, személyeiről szóltak, ettől volt életszagú és persze “bödőcstibis” az egész.

bodocs-tibor-2012-5

Úgy 75 perc után aztán a humorista megköszönte a figyelmet, és levonult a színpadról, de egy perc elteltével már újra fent volt – úgy jött vissza, mintha elfelejtett volna még egy sztorit. A műsor után a beszélgetésünk alatt aztán egy számunkra egészen új arcát ismerhettük meg Tibinek, egy roppant intelligens, két lábbal a földön álló ember arcát. A Láthatatlan Sárvár Bödőcs-interjúja következik:

– Néhány éve a tesód, Podhorszky Gábor gitárestjén ülhettünk a vár dísztermében. Nemzetközi szinten jegyzett gitárművész – mi folyik nálatok a csapból Bucsuszentlászlón, ami ennyire kiteljesíti a tehetséget?

Hát, nem tudom, hogy van ez. Nekem fontos volt a bátyám, mint szellemi jégtörő, ő hívta fel a figyelmemet például Hrabalra is, meg jópár egyéb könyvre… Idősebb nálam két és fél évvel, egy öcsnek pedig mindenképp jó, ha húzza a bátyja felfelé. Úgyhogy a kérdésre nem tudom a választ, a tehetség egyébként is bonyolult dolog. Sok tehetséges ember van, akiről ki sem derül, hogy tehetséges, vagy nem bontakoztatja azt ki magában, vagy kiderül a tehetség, de nem szorgalmas, vagy épp szorgalmas, de mégsem annyira tehetséges az illető… ez egy bonyolult mátrix, amit nem lehet megfejteni egy mondatban, de Csíkszentmihályi Mihály Kreativitás, illetve Flow című könyvét, vagy Goethe Költészet és valóságát tudom ajánlani az olvasóknak.

– Az egyik legszimpatikusabb vonás az előadói arcodban a lokálpatriotizmusod. Elragadó melegséggel bírsz beszélni Bucsuszentlászlóról, meg az ottani emeberekről. Tudatosan építetted erre a karakteredet, vagy a belső kötődés miatt nem is tudtad volna másra építeni, ha akartad volna sem?

Nem volt ez tudatos, nem tudtam az elején, hogy mi lesz az utam, a taom, az elején pedig még nem is beszéltem annyit Szentlászlóról… mára viszont el is takar belőlem egy részt, mert a nagyobb néptömegek a “Szentlászlót” értik meg legkönnyebben, pedig van szó egy csomó minden másról is, a civilizáció nagy kérdéseiről – például, ha figyeltétek, akkor a mostani előadásban is témák voltak az okostelefonok, meg a HD-minőség, a technológia, a közélet… stb. – csak ezek a témák talán nem annyira közérthetők, de persze azért sokan értik ezeket is, sokan röhögnek rajtuk, pláne, ha úgy vannak becsomagolva a humor égszínkék celofánjába – ahogy Bohumil Hrabal írta – hogy az fogyasztható legyen, és a színpad is elbírja (Túl bonyolultan azért nem szabad fogalmazni…).

bodocs-tibor-2012-2

Szóval a “Szentlászló” az csak úgy jött magától – elkezdtem fellépni a Godot Kávézóban, aDumaszínházban, és egyszercsak elfogyott az anyagom. Akkor még nem tudott annyi ember erről a műfajról, és hétről-hétre akadtak visszatérő vendégek, akik miatt meg kellett újulni, mert unalmas lett volna, hogy csak a közéletről és a tévés műsorokról van szó. Tehát meg kellett újulni. Ezek a sztorik megvoltak nekem már korábban is, csak mindaddig a kocsmaasztalnál maradtak. Emlékszem, épp a Kőhalminak meséltem őket, aki pedig rögtön kérdezte, hogy “Meséled, vagy én fogom mesélni…?” Ez áttörte a kocsmatörténetek gátját. – így aztán muszáj volt beemelni a színpadra. A Showder Klub 2008-ban indult, de előtte már 2005-től voltam a Showderben, a Fábrynál.

– Amit csinálsz, némiképp közel áll a folklórműfajokhoz: a népmesékhez, anekdotázáshoz, de még az eszköztáradban is vélünk felfedezni folklórhoz hasonló elemeket. Van valamilyen alapja ennek a múltadban? Lehet rád úgy néznünk, mint egy formabontó hagyományőrzőre?

Ha úgy vesszük, akkor igen, hiszen a kortárs kultúráról van szó a műsoraimban, csak nem annyira távoli, archaikus dolgokról, hanem arról, amiket én láttam gyerekkoromban, meg amiket látok ma is Szentlászlón. Jó, hát el is csíptem egy ilyen életformát – a nagyapámnak a paraszti életformáját – ebből táplálkozom még ma is. Ami most már nem nagyon van… – az én fiamnak például nem tudom, hogy fogom elmondani, hogyan kell például tehenet itatni. Igen, hát a standup egy kicsit néprajz, egy kicsit írás, egy kicsit újságírás, egy kicsit színészet egyben – komplex dolog, de mégsem azonos igazán egyikkel sem, ez egy összegyúrt dolog. Formabontó hagyományőrző – ez jól hangzik! Szeretek játszani a formákkal, a Showder Klubban ezt lehetett is tapasztalni, játszottam például a mese formájával, de a paródiáim is arról szólnak, hogy egy adott formát, mondjuk egy mondóka formát, egy mese formát, vagy egy politikai beszédformát kifordítok a sarkaiból.

bodocs-tibor-2012-3

– A humor társadalmi, de lélektani szempontból is fontos egy közösségben. Amin nevetünk, azt kicsit közel engedjük magunkhoz, és belülről is átéljük – mégha esetleg valami problémáról is lenne szó éppenséggel. A humoristák innentől fogva kicsit a mai borúlátó emberek orvosai is. Osztod ezt a nézetet?

Élettanilag a nevetés biztosan jót tesz. Aki végigröhög 90 percet, az jót tesz az ő testének. És a megközelítési mód is fontos. Lehet hogy a végigült másfél óra után, – azon felül, hogy jól érezte magát – megerjed valami a hallgatóban, és utána maga is humorral tekint politikusokra, vagy a világra. Ez pedig csak jó lehet. Nem szoktak például úgy háborúzni, hogy kedélyesen viccelődnek egymással a felek. A másik oldalról pedig magamnak is fontos, hogy kibírjam a valóságot, mert a receptoraim meglehetősen érzékenyre vannak állítva, a humorral pedig fel tudom dolgozni azokat a traumákat, amik érnek. A humor számomra egy olyan szkafander, amellyel a földi viszonyok között lehet létezni.

– Ha már itt tartunk, szerinted mi a fontosabb? Megfelejtkezni a gondokról és könnyebb, vidámabb dolgokon nevetni / elterelni kicsit a saját figyelmünket, vagy pedig fordítani egyet a világon és magukat a gondokat szemberöhögni?

Sok idevágó elemzés van. Én annyira nem az elméleti oldalával foglalkozom ennek a területnek, de azért olvastam Kosztolányitól, meg Bergsontól elemezéseket, hogy a humornak – nagyon röviden – az a lényege, hogy körüljárjuk a dolgokat. Meg lehet nézni jelenségeket több oldalról, és szinte semmi nem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik. Az irónia is arról szól, hogy egy kis fenntartással viszonyulunk mindenhez – hátha nem is úgy van az…. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne állítani semmit. De igen! De nem! 🙂 A humor kétértelművé teszi a dolgokat és az ellentmondásosságaikra világít rá.

bodocs-tibor-2012-4

– Sárvár szülöttje és talán kicsit hozzád hasonlóan lokálpatrióta volt Kabos László, a “Kiskabos” (egyébként Sárváron utcát neveztek el róla), aki némiképp az előképe volt annak, amit ma standupnak hívunk. Mi a véleményed róla, és a többi nagy ősről a magyar humorban?

Ez egy másik generáció. A Hofi meg a Kabos nagyjából egyidőben dolgoztak. A Hofi olyan testhosszal emelkedik ki, mint annak idején Egerszegi Krisztina a hátúszásban. Volt ő, és utána jöttek a többiek. Az elődök nyilvánvalóan hatnak ránk, akkor is, ha éppenséggel nem úgy nézzük őket, hogy akkor márpedig most tanulni fogok Hofi Gézától, de mivel gyerekkoromban, kamaszkoromban nagyon sokszor hallgattam őt (sőt, élőben is láttam háromszor), ezek az ingerek beépülnek az ember tudatalattijába, és alakítják, tanítják sokmindenre.

– A “Kiskabos”ról utcát neveztek el Sárváron, milyen érzés elképzelni, hogy ilyen erővel egyszer lehetséges, hogy Bucsuszentlászlón is a Bödőcs utcai korcsmába térnek be majd az emberek?

Hát ez kedves 🙂 De persze, amíg él az ember, addig ne történjen ilyen, utána pedig nekem már mindegy. Ezt majd az utókor eldönti. Illetve az a jelenkor, ami túlél engem. A munkánk egy része aktualitását vesztheti később, de persze érdekes lehet majd megnézni, hogy mik érdekeltek minket ma…
– A te műfajodban hány év reflektorfényt jósolsz egy-egy előadónak? A standup keretei mennyire adnak lehetőséget a megújulásra, arra hogy fenntartsd a hallgatóságot érdeklődését? Mennyire biztos kenyér ez?

A szufla elfogyhat, ha nem osztod be az energiát. Erre is jó példa a Hofi, aki majdnem haláláig tudta csinálni. Ha az ember beosztja az energiáit, és nem vállal el mindent, szelektál – ami nem könnyű, sok konfliktusom adódik nekem is ebből, én is nagy szelektáló vagyok – akkor marad ideje megújulni. És így tudok figyelni a vasárnapi húslevesre, tudom figyelni az otthonkákat, a szentlászlói kocsmát… Ezért nem akarom azt, hogy csak arról szóljon az életem, hogy ülök egy autóban, fellépek és hazamegyek. És akkoris dolgozom, amikor nem fellépek. Igazából az a munka, amikor nem lépek fel – csak ezt fel kell ismerni. Lehet ezt a műfajt is halálig csinálni, Amerikában is van erre példa, George Carlin, aki 73 évesen is fellépett még.

bodocs-tibor-2012-6

De ennek ellenére biztosnak nem érezhetem ezt a kenyeret, épp ez az a feszültség, ami segít abban, hogy újakat találjak ki. Ha rápihennék, akkor nem nyugtalanítana, hogy mit fogok mondani legközelebb. Mit fogok mondani jövőre Sárváron – az már most nyugtalanít 20 perce, amióta lejöttem a színpadról…

– Mit gondolsz, mi lett volna belőled, ha kiderül, hogy nem vagy vicces srác? Lehet hogy te hordanád a leveleket meg a nyugdíjat Bucsuszentlászlón, vagy inkább duóban szaggatnátok a nejlonhúrt a tesóddal a gitáron, és hirdetnétek Bach örökségét?

Lehet hogy tanár lennék. Egy nem annyira humoros tanár, mint amennyire humoros fellépő vagyok. Valószínűleg az lennék, mivel azt végeztem, de ha éppenséggel tanári képességeim sem lennének, akkor lehet hogy fóka lennék valahol… A tehetség az felelősség – fontos, hogy mit kezdesz azzal, ami benned van. Akár el is kallódhatsz, vagy szétszóródhat a figyelmed, és akkor nem tudsz kellőképpen koncentrálni az utadra. Nekem úgy tűnik, hogy ha bármi másba kezdenék, semmiben sem lennék kiemelkedő úgy, mint ahogy a standupban, ezért úgy gondolom, hogy nekem ezt kell csinálnom… De, ha el kell képzelni valamit, szívesen lennék mondjuk piás költő, aki nem hal éhen túl gyorsan…
– Csakmégegy kíváncsiskodó kérdés a végére: mekkora stábbal járod az országot?

Már többször körbeértem, hiszen Sárváron is voltam már a fürdőben. Amúgy egyedül jöttem, egyedül megyek. Beugrottam közben Somlóra borért, az csak alkalomszerűen fordul elő, hogy utasom van, például ha nem egyedül lépek fel. Aztán van, amikor sofőr visz, a Dobos Pista, akiről meséltem is.

– Köszönjük az interjút, Tibi! Reméljük, hogy leszel még vendég Sárváron!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás