Útkeresés a pinceklubban – Sándor Berill egynapos tárlata

A sokat látott pinceklub falai koncert helyett ezúttal egy egészen más stílusú eseménynek adtak otthont. Makrai Tamás tavalyi kiállítása után idén májusban Sándor Berill ikervári fotós tárlatát tekinthették meg az érdeklődők.

sandor-berill-sarvar-2015-7
Fotók: Makrai Tamás – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A kiállítást mindösszesen egy napig látogathatták, ezért is volt örömteli a szép számban megjelent kíváncsiskodó ember. Többen közülük most jártak először a klub falai között, azonban ez alkalommal egy jelentősen átalakított arculat fogadta őket.

sandor-berill-sarvar-2015-1
Fotók: Makrai Tamás – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A tárlatot Berill jó barátja, lapunk fotósa Tóth Zoltán nyitotta meg.

sandor-berill-sarvar-2015-12
Fotók: Makrai Tamás – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A Tóth Zoltán köszöntője:
“2015. 05. 09.

Amikor Berillt megismertem, a szombathelyi művészeti iskola tanulója volt, ahol később ötvösként végzett. Tanulmányai során az ötvösség mellett több művészeti ággal is megismerkedett, köztük a fotózással is. Mindig is szeretett volna intenzíven fotózni és vágyott egy tükörreflexes fényképezőgépre. Egy éve sikerült megvásárolnia, azóta pedig mondhatni megállás nélkül fotóz. Ez a kiállítás ennek az egy évnek a termését szeretné bemutatni.

A kiállításnak nincs különálló címe. Amennyiben mégis szeretnénk felcímkézni, úgy az “Útkeresés” lehetne a legmegfelelőbb kifejezés. Hogyha megnézzük az itt kiállított fotókat láthatjuk, hogy több témában készültek. Berill nem köti magát egy témakörhöz. Neki a fotózás nem hivatás, neki ez szerelem. Ő azért fényképez, mert örömét leli benne és megtalálta bent önmagát. Szereti az árnyékokat, a szelet, a tükröződést és a képeivel kifejezni az érzékenységet.

Ahogy a kiállításnak, úgy a képeknek sincs címük. Míg egy vers mindenkinek mást jelent, úgy egy fotó is. Mindenki maga adjon címet a képeknek, hisz mindenki mást lát bennük. Valaki a formát, valaki a színeket, valaki az érzékenységet.
Nem akarja szoftveres utómunkával átformálni a képeit, nem akarja a valóságot torzítani.

sandor-berill-sarvar-2015-11
Fotók: Makrai Tamás – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

Felmerül a kérdés, miért egy “sötét pincében” és miért csak egy napig tekinthető meg ez a tárlat. Tavaly ősszel Makrai Tamás álmodta ide “Fekete lyuk” című kiállítását. Ahogy Tomi fantáziát látott a helyszínben, úgy Berill is. Ez a pince nem csak hangos koncertek megtartására alkalmas, hanem adottságai révén tökéletes egy kiállításnak is. Emellett sok élményt szereztünk itt, amiknek emlékét rengeteg “bulifotó” őrzi. Ne is keressék, ezek nem lettek kiállítva:)

Amikor raktuk fel a kiállítást Berillel beszélgettünk, hogy mit is gondol a képeiről. Most az ő szavai következnek:
“Ha a munkáimról kellene beszélnem, akkor azt hiszem nagy bajban lennék. Egy éve, hogy fotózom és próbálom ezáltal kifejezni önmagam. Egyelőre keresek, kutatok a külvilágban és magamban. Talán észrevehető, hogy a meghívón is egy hajtogatott madárral találkoztak a meghívottak. Szimbolikus számomra az a kép, amit a meghívón láthattak. Ugyanis a madár a képzelet, a szabadság és a lélek szimbóluma. A halvány vonalak, amik nem engedik repülni, azok az ember saját kétségei, félelmei. Azt hiszem ez minden alkotó emberben ott rejtőzik, de az ember ezeket a dolgokat nagyon hasznosan is kezelheti. Szeretném ha a képeim az emberekben érzéseket keltenének. Ha nem is tetszik nekik, tudják megmondani miért nem tetszik. Ne legyen közömbös számukra.”

sandor-berill-sarvar-2015-10
Fotók: Makrai Tamás – A teljes fotóalbumhoz kattintson a képre!

A legnagyobb kétség benne, hogy elég jó e ahhoz, hogy mások bírálják. Amennyiben Berill nem kezelné hasznosan ezt a kétséget, akkor ez a kiállítás nem jöhetett volna létre.

Mikor első fotóit megláttam egy gondolat volt bennem: nagyon jól bánik a színekkel. Neki a fekete-fehér nem az, amit a szoftveres utómunkával egy kattintással rárakunk. A szürkeárnyalattal is lehet játszani és ő meg is teszi. Észreveszi, hogy egy képnek akár egy másik hatás is jól állhat. Erre van is egy példa a képei között, a vonaton egyedül utazó ember.

A fentebb említett cím, az “Útkeresés”, mégsem biztos, hogy jó cím lenne. Berill már megtalálta az utat és már száguld rajta. (Képre mutatok: “szél kócolja a haját.”)
Arra kérem Önöket, hogy nézzék meg a fotókat és kérdezzék az alkotót, hogy neki mit jelent az adott kép. Talán még kulisszatitkot is elárul egyes képek helyéről és elkészüléséről.

A költészet napján Berill megosztott egy rövid Kosztolányi verset. Ahogy elolvastam, tudtam, hogy ő pont ezt érzi, hogy a sorok róla szólnak. Szeretném ezzel a verssel zárni mondanivalóm, és megnyitni Sándor Berill egy napos tárlatát a Nádasdy-vár pinceklubjában:

“Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.
Gép a fejem. Gép a kezem.
De ami elmúlt, azt tudom.
Sírtam, nevettem az úton.
Én, ember, én. Emlékezem.”

Kosztolányi Dezső”

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás