Vanbaj – Fülzsírcsempészek, Avagy A Porcica Titka

Senkit nem szeretnék megijeszteni, de már úgy is mindegy, szóval inkább tájékoztatok mindenkit, ezzel esélyt adva arra, hogy elkerüljék a pánik állapotát. Félelmetes, de rejtélyes dolgokra derült fény nemrég. Tudják például, hogyan kerül az emberi fül üregébe a fülzsír?

Vagy az ágy alá a porcica? Nagyon sokan gondolkoznak ezeken a kérdéseken már évszázadok óta. Az ókori Egyiptomban is készültek feljegyezések ezekről a jelenségekről, de a titok megválaszolásának helyén, a kőtáblákon egy hosszan kihagyott – úgymond vésetlen – felület található. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen fejlett is volt az akkori kultúra, ezekre a kérdésekre nem tudták megadni a választ.

hierog
Illusztráció: Kondor Tamás

Visszamehetnénk az időben akármilyen messzeségbe, de felesleges lenne, információt ugyanis onnan sem kapnánk, mert nincsen! Rakjuk sorba a kérdéseket! A fülzsír az a faggyú, amelyet a mirigyek termelnek a fülünkben, legalábbis ezzel ámítják a gyanútlan embereket, de vizsgáljuk meg ezt a kérdést közelebbről! Nem véletlenül nevezik a fülzsírt orvosi szaknyelven ‘cerumen’-nek vagy ‘ceruman’-nek. Az a szörnyű igazság, hogy létezik Ukrajnában egy ma is működő cég, amely a fülzsír gyártására szakosodott. Azért állítanak elő naponta több tonna fagyúszerű anyagot, hogy amíg alszunk, becsempészhessék a füleinkbe! Ezt a tevékenységüket bizonyos gyógyszergyártó cégek és neves fül-orr-gégészek szponzorálják.

VB_fulzsir
Illusztráció: Kondor Tamás

Maga a ‘ceruman’ szó is konkrétan árulkodik a tényekről. A CER a cereal, vagyis a gabona rövidítése, ugyanis a fülzsír előállításának legfőbb összetevői gabonafélék, de a recept titkos. A szó második része természetesen a földalatti üzem helyét jelöli, vagyis az ukrajnai Umant. A ‘ceruman’ anyagot jól kiképzett titkosügynökök csempészik a fülünkbe, miközben gyanútlanul alszunk. Amikor felébredünk, nem tudjuk, mitől hallunk tompábban, mint mielőtt lefeküdtünk. Ha ez a tömítőanyag túlzott mennyiségben kerül a fülüregbe, orvoshoz kell mennünk, de előtte a patikában még ránkeröltetnek mindenféle fülzsíroldó gyertyát, cseppeket, no meg a fülsprayt. Ezek közül egyik sem segít, végül elmegyünk az orvoshoz, ahol ismételten fizetnünk kell. Óriási üzlet ez a gyógyszergyártó cégeknek és a szakorvosoknak.

A másik fontos tanulmány a porcica. Ehhez ismételten egy az emberiség elleni titkos összeesküvés kapcsolódik. A lényege az, hogy mindenképpen megzavarjanak bennünket elalvás előtt, ezzel erős hatást gyakorolva az idegrendszerünkre. Mindenki tudja, érzi, hogy a zugokban, az ágy alatt van valaki, vagy valami, miután lekapcsoljuk a világítást. Az embernek van egy bizonyos érzéke arra, hogy megérezze, ha valami vagy valaki figyeli, esetleg ha rajta kívül még más is jelen van a közelében. Ezeket a bizonyos lényeket direkt módon szaporították el, miután felfedezték őket egy barlangban. Az amúgy félénk, bujkáló lények csak este rejtőznek az ágy alá a sötétben, amúgy láthatatlanok. Az emberiség fáradtságra, rossz közérzetre panaszkodik, és ebben az esetben is a patikába és az orvoshoz menekülnek az érzéseik miatt. Ismételten a gyógyszergyártó cégek és az orvosok járnak jól.

VB_porcica
Illusztráció: Kondor Tamás

A porcica nagyon fontos bizonyíték ezeknek a lényeknek a létezésére, hiszen valójában nem más, mint ezeknek a láthatatlan hálótársaknak az ürüléke. Képzeljük el, amint a fülzsírcsempészek viaskodnak a láthatatlan lényekkel, miközben mi legszebb álmunkat alusszuk! Ne dőljünk be hát ezeknek a mesterkélt próbálkozásoknak, hanem próbáljuk meg őket leleplezni. Éjszakánként aludjunk fényképezőgéppel a kezünkben, és bármilyen neszre kattintgassunk! Így talán sikerül az, ami még senkinek sem?

– Molnár Saci –

Molnár Saci „Vanbaj” sorozatának további gyöngyszemei ?