Vanbaj – Rúzsfoltos delfin, avagy miért maradt éhes?

Mint minden tévénéző, én is tapasztalom, hogy mostanában nagyon megszaporodtak az egymást túlszárnyalni vágyó televíziós csatornák. Mondhatjuk úgy is, hogy úszkálhatunk a csatornák áradatában. Soha meg nem szűnő unalmunkban rá-rátévedünk a méltán legjobbnak számító adók, a sportcsatornák nézése közben egy-egy állatokkal foglakozó dokumentumfilmre. Olyan filmekre gondolok, amelyekben bolyhos fókabébi néz a nagy, fekete szemeivel, aztán mondjuk, egy éppen arra járó jegesmedve megeszi szegényt. Ezt az eseményt viszont legalább 7 kameraállásból élvezhetjük, anélkül, hogy véres lenne az ingünk gallérja, vagy esetleg megfáznánk az ottani nagy hidegben. Élményekben dús beszámolók ezek, de vizsgáljuk csak meg más szemszögből is ezt a spontánnak tűnő, néha vérfagyasztó forgatókönyvet.

Illusztráció: Kondor Tamás

Alkalmam adódott részt venni egy forgatáson, amely az óceánjaink élővilágáról szólt, pontosabban a delfinek táplálkozási szokásait mutatta be. A helyszínen búvárkodva feltűnt, hogy a vízalatti emlős a forgatás előtt azzal a hallal társalog, akit a film során majd meg kell ennie. Az pedig már több mint gyanús volt, hogy bemondták filmezés előtt, hogy ?véres jelenet 8, csapó 19?. Ezek után a delfin és a hal eltávolodtak egymástól, és elkezdődött az álhajsza. Jól gondolják, ezek az állatok bizony színészek voltak. Előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak az események, majd amikor bemondta a rendező, hogy szünet, a szereplők ismét beszédbe elegyedtek egymással.

Hogy is gondolhatná bárki azt, hogy ezek nem beállított jelenetek?! A hangyászsün például belekacsint az egyik kamerába, majd vált a kameraállás, és a sün hirtelen odafordítja a fejét, mint a természetben úgy általában? Higgyék el, ezekben a filmekben ott a furfang! Nagyon sok esetben a jól ismert állatszínészeket kaszkadőrök helyettesítik a veszélyesnek számító jelenetekben. Ilyen például, amikor a imádkozó sáska nő párzás után megeszi a imádkozó sáska férfit. Ha jól megfigyelik ezeket a jeleneteket, észrevehetik, hogy az imádkozó sáska férfi mindig kisebb az imádkozó sáska nőnél. Ez azért van, mert oldalról mutatják az étkezési jelenetet, hogy ne látszódjon, ahogy az imádkozó sáska férfi valójában csak az imádkozó sáska nő túloldalán mászik bele egy előre odakészített kis zsákba. Természetesen utómunkálatok után úgy tűnik, mintha az imádkozó sáska nő szájába mászna bele.

Illusztráció: Kondor Tamás

Vagy ott van a méltán híres jelenet, amikor az óriáspolip bekebelezi a halat. Miért mutatják ezeket a jeleneteket mindig profilból? Mert itt is ugyanaz történik, mint az imádkozó sáskák esetében, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi a víz alatt játszódik. De tegyünk lencsevég elé egy másik fontos tényezőt is, a castingot. Gondoljunk bele, milyen nehéz dolga lehet annak, aki szereplőket válogat egy olyan film elkészítéséhez, amely a hangyák életéről szól? De ugyanígy egy legyekről szóló dokumentumfilm esetében is, és akkor a tiszavirágról még szót sem ejtettünk.

Egyik legnehezebb feladat, amikor egy-egy állat születéséről készül film. Bizony nagyon nehéz betanítani például az azonfrissiben kikelt óriásteknős gyerekeket, hogy a tenger felé vegyék az irányt, ne a kamerák mögött izguló teknős anyuka irányába. Vagy gondoljunk a galandféreg kicsinyeire, mily’ nagy megpróbáltatásnak vannak kitéve, már születésük kezdetén?

Az ilyen jellegű filmek mindezek ellenére gyönyörűen bemutatják, milyen csodálatosan képes összedolgozni a kamerák előtt ember és állat. Azok a meghitt pillanatok, amikor az ember megosztja élelmét színésztársával, majd utána a szünetben együtt sakkoznak, vagy tollasoznak levezetésként, csodálatosak. Tehát láthatjuk, erőteljes, mégis szép munka áll eme filmek hátterében. Ezek után úgy nézzük őket, hogy próbáljuk meg élvezni is, ne csak arra használjuk, hogy közben másfelé járjanak a gondolataink.

– Molnár Saci –

Molnár Saci “Vanbaj” sorozatának további gyöngyszemei ?