2017. március 9-én adták át Sitkén a Zsuszanna-vonal nevű háborús emlékhelyet. Az alábbiakban Tóth Róbert muzeológus-történész a megnyitón elhangzott előadását közöljük Benkő Sándor, a helyszínen készült fotóival.
Az Északnyugat-Dunántúlon kiépített ellenállási öv a bécsi hadászati irány egyik lezárására a Rába folyó mentén. Jellegét tekintve tábori erődítési elemekkel kombinált folyóvédelem Győr?Rábaszentmihály?Mórichida?Rábaszentandrás?Sárvár?Rábahidvég?Körmend fő támpontokkal, az átkelési pontok védelmére összpontosítva. Északi szárnya a Dunához, déli szárnya a Birodalmi Védőálláshoz csatlakozott. 1944. szept. végétől német irányítással főként magyar munkaszolgálatosok építették ki, ám nem sikerült befejezni. A dunántúli hadműveletek során üldözésbe átmenő szovjet csapatok (Győrnél a 46. hadsereg, Szany?Mórichida között a 4. gárda-hadsereg, Répcelak?Sárvár között a 9. gárdahadsereg, Ikervár – Vasvár között a 26. hadsereg) 1945. márc. 18-19- én menetből áttörték.
Ez lenne a Zsuzsanna-vonal rövid története. Felmerül a kérdés, ha a szovjet csapatok menetből áttörték, nem állította meg őket, akkor miért kellett rá időt, energiát és sajnos emberéletet áldozni, hogy elkészüljön? valami, hiszen nem sikerült befejezni. A Zsuzsanna-vonal története szorosan összefonódott a német-magyar határon épülő Birodalmi Védőállással. A történetük 1944. augusztus 23-án a román kiugrással veszi kezdetét, amikor is Magyarország közvetlenül is hadszíntérré válik.
Az 1944. augusztus 23-ai sikeres román kiugrás átértékelésre kényszerítette a magyar vezetést. Sejtették ezt a németek is. Ezért október 6-án a magyar kiugrás esetére Budapestre küldték Otto Skorzenyt, a hírhedt ejtőernyős parancsnokot, aki Mussolinit 1943-ban bravúrosan kiszabadította fogságából. Most a budai vár elfoglalása lett a feladata, és a németellenes érzelmeiről ismert ifj. Horthy Miklós elrablása. Ez utóbbit október 15-én délelőtt csapatával végre is hajtotta.
A szovjet vezetés sürgetésére Horthy éppen aznap jelentette be a kiugrási kísérletet. Sikertelenül. Másnap fia életéért cserébe Horthy visszavonta proklamációját, lemondott az államfői posztról, és kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet. Október 17-én a várban már Szálasi Ferenc tarthatta meg az első minisztertanácsát. Elkezdődött Magyarországon a nyilas uralom.
1944-ben a németek számára egyre romló hadihelyzetben az előretörő Vörös Hadsereget a német hadvezetés Magyarországon akarja feltartóztatni. A Budapest?Bécs?Graz hadászati háromszögben akarják megépíteni a tervezett alpesi erődöt védő erődrendszert (Alpenfestung). Az erődrendszer védelmi vonalai Magyarországon a Karola-vonal (a Zempléni-hegységben, a Bükkben és a Mátrában); a Margit-vonal (Nagytéténytől a Velencei-tóig és a Balaton északi partján Gyékényesig). Ezek mögött húzódik a Klára-, az Olga- és a Zsuzsanna-vonal. A magyar?(osztrák?)német határon pedig a Birodalmi Védőállás – korábbi nevén a Keleti vagy Délkeleti Fal (Ostwall, Südostwall) – épül. Ezzel a német hadvezetés a Dunántúlt Németország hadászati védelmi előterepévé tette, kitette egy hosszan elhúzódó harc minden pusztításának.
Budapest 51 napos ostroma után az oroszok folytatják a németek üldözését. De Szálasi kormányának jut ideje a maradék Csonkahaza kiürítésére. Mennek a gyárak, a gépek, a vagonok, megy a Szent Korona, megy a Szent Jobb. Megy az Országgyűlés, a kormány, a minisztériumok. Megy a honvédség, a csendőrség, mennek a leventék. Legelőbb is Hungária Egyesült Földek egyetlen biztonságosnak látszó sávjába, a Nyugati Gyepűre.
Ott már októbertől épül a Sánc, Pozsony-erődtől Sopronon át Radkersburgig. Ez lesz a Birodalmi Védőállás (Reichschutzstellung), civil nevén a Délkeleti Fal (Südostwall). Ha valami kifürkészhetetlen okból a szovjetek átlépnének Karolán, Rózán, Margiton, Jenőn, Olgán, Klárán és Zsuzsannán is, itt el fognak akadni egyszer s mindenkorra. Öt méter széles, három méter hatvan centi mély árkaink, két-három méter magas sáncaink, fával fedett, körkörös lőállásaink, tankakadályaink megálljt parancsolnak majd a vörös veszedelemnek. Egyszemélyes bunkernak betongömbök és -hengerek százait gyártjuk az ellenség elrettentésére. Rajtunk a világ szeme! Ki védi meg az egyébként bevehetetlen Alpesi Erődöt (Alpenfestung), amely titkos repülőgéphangárokat, csodafegyvert és elit csapatokat rejt az utolsó pillanatokra tartogatva, ha nem a mi megingathatatlan műtárgyunk itt, pár száz kilométerrel keletebbre, a magyar?osztrák határon, és előtte a Rába vonalán?
Gép az építéshez nincs, minden kézi erővel történik, a késő őszi esők feláztatják, a téli fagyok feltörhetetlenné teszik a földet, de Radkersburgtól Pozsonyig így is háromszázezer sáncoló (Schanzer) dönti a fát, ássa az árkot, és nincs egyedül, mert további hétszázezer folytatja az erődítést észak felé, a Pozsony?Brünn?Olmütz?Stettin vonalon (Nibelungen-Stellung), fel a Keleti-tengerig, el egészen Königsberg-erődig. Egymillió ember nyüzsög reggeltől estig azért, hogy a Harmadik Birodalom időt nyerjen.
A Délkeleti Fal kettős vonala magyar-osztrák területsávon húzódik. A technikai munkálatokat a nagy európai praxissal rendelkező Todt Szervezet (Organisation Todt) mérnökei és néhány utász egység irányítja, humán erőforrásról, ellátásról a Nemzetiszocialista Párt és az SS helyi vezetői gondoskodnak. A kirendelt és a felszólításnak többnyire vonakodva eleget tevő helybeli munkaerőn kívül (igazi internacionalista segítségként) vagy tíz nemzet fiai-lányai vesznek részt az építkezésben, francia, belga, olasz, szovjet, lengyel hadifoglyok, ún. keleti munkások (ukránok, lengyelek, ruszinok, szerbek), és mintegy negyvenezer magyar zsidó munkaszolgálatos, ill. munkára kötelezett. Őket Nemzetvezetőnk adta kölcsön Németországnak még ?44 októberében, cserébe azért, hogy a rosszul felszerelt magyar honvédség korszerű fegyverzethez jusson. Egyszerű barter üzlet. A Nemzetvezető és miniszterei olyannyira nem bánják, hogy a 15-60 év közötti, zsidónak minősített nők és férfiak német kezekbe kerülnek, hogy amikor a munkaerőt mozgató SS tisztek magyar helységekbe irányítják vissza a nekik átadott magyar zsidó munkásokat, hungaristáink sziklaszilárdan kijelentik, köszönik, nem kérnek belőlük, inkább a polgári lakosságot dolgoztatják – a zsidók, ha már egyszer kikerültek az országból, maradjanak is kívül rajta, kívül a gyalázatba vert magyar sorson.
Átadáskor az SS-ek – vagy még előbb, már Budapesten razzia közben, udvaron, utcán, vagy az Újlaki Téglagyárban hungaristák és csendőrök – megvonják tőlük személyi okmányaikat, értéktárgyaikat, beleértve a jobbnak látszó ruhadarabokat is. Átadás után név szerint nem, már csak létszám szerint tartják őket nyilván. Többségük saját lábán érkezik a határra, tíz-tizenkét napos gyalogmenetben – feltéve, hogy útközben nem dől ki a sorból, nem viszik ?vándorgettóba? (a Dunába), nem csinálnak belőle ?Horthy-tutajt?. Napi tíz-tizenkét órás birodalommentő munkájukért az életben maradók fele annyi kalóriát sem kapnak, mint amennyire szükségük volna, így aztán rohamosan fogynak, mert aki reggel nem áll a lábára, azt agyonverik vagy agyonlövik. Meghalni lehet, elfáradni soha.
?45 március elején, amikor már hallani az ágyúdörgést, a Margit-, Jenő-, Olga-, Klára-, – stb. vonalakon átgázoló, közel egymilliós ukrán frontokat, az utakat ellepik a szovjetek elől nyugatra menekülők. Az erődítési munkákat ekkor már beszüntették, a polgári lakosságot evakuálták. A Vörös Hadsereg néhány nap alatt haladt át Nyugat-Magyarországon, ahol a munkaszolgálatosok csaknem fél évig ásták a feltartóztatásukra állított sáncrendszert.
A fegyver nélküli honvédelmi szolgálat gondolata először az 1918?1919-es forradalmak leverésekor merült fel az országban. Az ellenforradalmi rendszer a politikailag megbízhatatlannak nyilvánított elemek megbüntetésének egyik lehetséges formáját látta benne. Horthy Miklós elrendelte: a Nemzet Hadseregében állítsanak fel 150 fős fegyelmi munkásszázadokat úgy, hogy minden 50 főre egy csendőr, két megbízható tiszthelyettes és egy idősebb katona jusson. A kezdeményezést az első Teleki kormány is támogatta, ám végül a trianoni békeszerződés korlátozó előírásai és az ország gazdasági-politikai konszolidációjának következtében átmenetileg lekerült a napirendről.
A munkaszolgálati kötelezettséget először a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk szabályozta 1939. március 11-én. A törvény 230. §-a értelmében ?a katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott minden magyar állampolgár ifjú egy ízben három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborokban teljesítendő közérdekű munkaszolgálatra kötelezhető.? Az 1939-től 1945-ig tartó időszakban a munkaszolgálatot többször átszervezték. Átmeneti megoldások és átszervezések sorozata tükrözte az elvi kérdésekben bekövetkező változásokat. A honvédelmi törvény 1939. március 11-én, tehát még a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló ún. második zsidótörvény (1939. évi IV. tc.) előtt jelent meg, ezért alapjában nem volt diszkriminatív jellege a hadköteles zsidókkal szemben; ugyanakkor jogi alapot teremtett a honvédelemről szóló további, már megkülönböztetést is tartalmazó törvénykezésnek. Az 1939. évi IV. tc. bevezetését követően hosszú és szenvedélyes viták indultak a honvédségen belül a következőkről: szolgálhatnak-e egyáltalán zsidók és zsidó származású keresztények a hadseregben? És ha igen, akkor nem zsidókkal együtt vagy pedig elkülönített alakulatokban, egyenruhában vagy anélkül, kerüljön-e rájuk megkülönböztető jelzés vagy sem, kik és milyen feltételek mellett élvezhetnek ez alól mentességet, ?stb. Az újonnan bevezetett zsidótörvény 5. §-a nyomán, mely kizárta az állami szolgálatból a zsidókat, a Bartha Károly honvédelmi miniszter által kiadott végrehajtási utasítás megtiltotta, hogy a zsidók tiszti vagy altiszti rendfokozatot szerezhessenek.
A muszosok fegyver helyett ásóval és lapáttal a vállukon teljesítettek szolgálatot, de a katonai szabályzatok ugyanúgy vonatkoztak rájuk, mint a honvédekre. Megkülönböztetésük és megbélyegzésük céljából 1941 augusztusától sárga, a kikeresztelkedettek számára pedig fehér karszalag viselését írták elő. A következő év tavaszától egyenruha helyett saját polgári ruhájukat öltötték magukra. A fegyveres szolgálat helyett különféle közmunkákat, erdőirtást, folyamszabályozást, útjavítást végeztek, illetve ipari üzemek, gazdaságok is igénybe vehették a századok munkaerejét. A fronton hadtápszolgálatot láttak el, a legveszélyesebb feladatként pedig aknásítás, aknaszedés várt rájuk. A rendszert nagymértékű heterogenitás jellemezte.
A túlélés esélyei – a silány ellátás, az éhezés, a kiütéses tífusz megpróbáltatásai és a keretlegények kegyetlenkedései következtében – az országhatártól távolodva egyenes arányban csökkentek. A 2. magyar hadsereg hadműveleti területre vezényelt, úgynevezett tábori egységei 1943 januárjában, a doni frontáttörés és a visszavonulás alatt óriási veszteségeket szenvedtek el, nagyjából huszonötezer fő maradt holtan a csatatéren, vagy esett hadifogságba, ahol gyakran egykori kínzóitól is rosszabb bánásmódban részesült.
Egy német-magyar megállapodás értelmében 1943-1944- ben, nagyjából hatezer magyarországi munkaszolgálatost szállítottak a szerbiai Bor körüli rézbányákhoz. Az ide vezényeltek a táborok 1944 őszi kiürítéséig nehéz fizikai munkát végeztek, gyakran embertelen körülmények között, szadista parancsnokok irányítása alatt.
A munkaszolgálat intézménye a németek bevonulásától a nyilas hatalomátvételig, a megindított gettósítás és deportálás árnyékában menedéket jelentett. Egyes parancsnokok a muszosok életének megmentésén fáradoztak, a behívókat a gettókban is kézbesítették, a besorozottakat romeltakarításra, szeptembertől pedig a Budapest környéki sáncásási munkálatokra vezényelték.
A rosszul előkészített és kudarcba fulladt kiugrási kísérlet után a német fegyveres segítséggel hatalomra került Szálasi Ferenc kormánya szabad utat nyitott a vad antiszemitizmusnak, a gátlástalan fosztogatásnak és tömeges vérengzésnek. Ekkortól egyetlen muszos sem érezhette magát biztonságban, a nyilas portyák mindenkire veszélyt jelentettek, az SS-tagok tömeges kivégzéseinek pedig egyszerre akár több százan is áldozatul estek. Adolf Eichmann október 18-án tért vissza a magyar fővárosba, ahonnan még augusztus 24-én, a Lakatos-kormány regnálása alatt távozott, mivel a budapesti zsidók deportálását célzó törekvései nem hozták meg számára a kívánt eredményt. A megváltozott politikai helyzetben újra felmerültek a korábbi német igények: Eichmann 50-50 ezer munkaképes zsidót kért fél évre ?kölcsön” a Harmadik Birodalom számára. Szálasi teljes megértéssel fogadta a német fél kívánságát. Első ütemben 25 ezer 16-60 év közötti zsidó férfi, illetve 16-40 év közötti zsidó nő átadásáról állapodtak meg.
Beregfy Károly honvédelmi miniszter október 21-én rendelte el a fenti korosztályokban a honvédelmi szolgálatra való bevonulást. Aki a felhívásnak nem tett eleget, azt a legsúlyosabb megtorlással fenyegette. A nyilasok már előző nap, 20-a reggelén hozzáfogtak, hogy a csillagos házakból elhurcolják az embereket. A megállapított korhatárt sokszor semmibe vették, vitték a 14 és a 85 éveseket is.
A Vörös Hadsereg Budapesthez való közeledése miatt a munkaszolgálatosokat a Birodalmi Védőállás építésére, annak északi szakaszához, azaz a Niederdonau Hegyeshalom-Sopron-Kőszeg között húzódó védvonalára vezényelték. A sánctáborokból álló földerődítmény-rendszer az előzetes elképzelések szerint Bécs védelmét szolgálta. A javarészt az óbudai téglagyárba összezsúfolt embereket gyalogmenetben hajtották végig az országúton, az első menetoszlopok november 6-án indultak el a fővárosból. 1944 utolsó két hónapjában a Szálasi-kormány 50 ezernél több munkaszolgálatost és Budapestről deportáló menetben elhurcolt zsidót adott át az SS-nek.
Egyes csapatok olyan rossz állapotba értek a határhoz, hogy a meggyötört embereket a németek nem is akarták átvenni. Több határ közeli település – így Ágfalva, Balf, Hidegség, Nagycenk, Kőszeg, Pozsonyligetfalu, Rohonc – vált a leromlott állapotú munkaszolgálatosok tömeges legyilkolásának helyszínévé.
Bár Budapest már 1945. február 13-án, az egész ország pedig 1945. április 13-án felszabadult, az októberben munkaszolgálatra hurcoltak közül sokakat még mindig a halálmenetek valamelyik ?végállomása? – sok esetben Mauthausen, Ravensbrück vagy valamelyik másik koncentrációs tábor – felé terelték.
Lukács Sándor Szerb Antal utolsó napjairól: ?? társai köréje kuporodva hallgatják, de aztán gyorsan megcsappan benne az életerő. Nem törődött öltözékével, cipője leszakadt róla, és nem volt kedve enni. Ujjai elfagytak. Egy német mérnök megkönyörült rajta. Adott neki cipőt és ennivalót tömött bele, de ettől rosszul lett. Elintézték, hogy műhelyben dolgozhassék. Melegre került volna, de ő a társaival akart lenni a sáncon. Lábai azonban nem bírták. Feküdni volt kénytelen. Már haldokló beteg volt, amikor ismét megverték??
? Tóth Róbert – muzeológus-történész ?
