Ma’mint’Ti színjátszó csoport
A rendezvény ideje:
Helyszín:
2016.
augusztus 28 to augusztus 29.

A Ma’mint’Ti színjátszó csoport sok szeretettel invitálja kedves közönségét és minden érdeklődőt “Mert minden, minden csak komédia?” című zenés-táncos estjére. A műsor a ’30-as, ’40-es évek kávéházi hangulatát idézi korabeli dalokkal, filmslágerekkel, sanzonokkal, rendhagyó módon keretbe foglalva Molnár Ferenc: Az Ibolya című egyfelvonásos vígjátékát.

Az előadás időtartama kb. 1 óra 45 perc.

A belépés díjtalan, adományaikat a színjátszó csoport köszönettel fogadja.

Közreműködnek: Tóth Roland, Auer Nikolett, Palkovits Eszter, Auer Alexandra, Szabó Cintia, Fehér Márk, László Andrea, Pápay Szandra, Monostori Patrik, Kondora Anikó, Fekete Anna Luca, Fülöp Ákos, Homlok Anna, Szakács Eszter

Molnár Ferenc: Az Ibolya

Szereposztás:

Igazgató – Fülöp Ákos
Zeneszerző – Tóth Roland
Ilonka – Auer Nikolett
Roboz kisasszony – Grodvalt Éva
Márkus kisasszony – Homlok Anna
Rakolnoki kisasszony – Palkovits Eszter
Thúz kisasszony – Fekete Anna Luca/ László Andrea
Széll kisasszony – Fekete Anna Luca/ László Andrea
Szolga – Fehér Gellért

Rendezte: Schimmer Roberta

Facebook-esemény

A Ma’mint’Ti színjátszó csoport facebook-oldala