Nagy sikerrel játszott el Bach szólóhegedűre írt műveiből egy órányi válogatást a sárvári származású Rozmán Lajos Liszt-díjas klarinétművész – a világon egyedülálló módon – hangszerére, a klarinétre átültetve. Az evangélikus templom jó akusztikájú terében elhangzott koncert előhangja magától az előadóművésztől származik. A következőkben ezt a szép bevezetőt olvashatjuk.
„Ha 500 év múlva, alkalmunk lenne megkóstolni az ételt, amely nagymamánk receptjéből készült, valószínűleg igencsak meglepődnénk, mennyire nem hasonlít az általunk ismert töltött paprikára, babgulyásra. Lehet, hogy lesz még paprika,
paradicsom, bab, de nem biztos, hogy hasonlít majd az ízük arra, amit ma ismerünk. Ezen kívül mást neveznek majd rántásnak, de hidegnek, melegnek, sűrűnek, hígnak is, mint ma. Bár a ránk hagyott írott tudományok, így a kottaírás is, még egy-két fokkal
elvontabb, titokzatosabb dolgok, mint a főzés, a jelenség mégis hasonló egy kicsit.
Azok a hangok, amelyek ma este akár a reformációs gondolat fél évezredét is megidézhetik, 300 évvel ezelőtt születtek. Amikor a megszólaltatásuk fölmerül, nem tudunk nem arra gondolni, hogy az az ember, aki rejtjeles üzeneteit hangjegyek formájában a papírra vetette, milyen gyökeresen más életet élt, mint mi, mennyire mást gondolt például az időről, ami a zene talán legfontosabb alapanyaga. Úgy is mondhatnánk, más volt a ritmusa.
Mi is a ritmus? Ismétlődés-eltérés, hosszúság-rövidség, ilyen-olyan sebességű egymásra következés. Csak egy példa: ükapáink még úgy gondolták, hogy ha egy vonat már 70 km/óra sebességgel menne, azt az emberi szervezet nem bírná ki. És nem is megyek most tovább, azt hiszem, mindannyian látjuk, hogy hideg, meleg, lassú, gyors, mennyire relatív fogalmak, mennyire mást jelenthetnek különböző korokban, különböző élethelyzetekben.
A dolgok változnak. Ami a ma estét illeti, 300 évig senki sem gondolta úgy, hogy például a klarinét maradéktalanul alkalmas lehet virtuóz, néha többszólamú hegedűdarabok megszólaltatására. Eljött a pillanat, amikor én úgy éreztem, ez többé nem lehetetlen. Belefogtam, hogy memorizáljam, és megszólaltassam azt a közel 5 órányi anyagot, amit Johann Sebastian Bach az 1720-as években szólóhegedűre komponált. Ebből a sok éves munkámból mutatok most egy órányit.
Nem tudni, hogy ezeket a műveket Bach milyen alkalmakkor gondolta megszólaltatni. Az biztos, hogy azok az események, amelyeket 2017-ben jobb híján még mindig hangversenyeknek nevezünk, ebben a formában nem a legjobb otthonai e darabok elhangzásának.
Ez a helyzet, amiben most itt együtt vagyunk, bizonyosan közelebb enged ahhoz a művészi és bölcseleti magaslathoz, ahol a zenetörténet egyik legnagyobb mestere szabadjára engedte fantáziáját, mondandóját és kísérletező kedvét. Ezért neveztem ezt az alkalmat inkább esti meditációnak, és kérem, hogy a koncertkoreográfia szokásos kellékeit, legfőképpen a tapsot ma este mellőzzék – az elmélyültebb befogadás és a zavartalanabb közös figyelem érdekében. Ugyanakkor helyezzék magukat erre az órára fesztelen testi-lelki kényelembe.” ? Rozmán Lajos Liszt-díjas klarinétművész
