30 éve szabadon – Szabadságkoncert @ Sárvár, Posta tér

A rendkívül kedvező októbervégi időjárás rendesen megtöltötte a Posta teret a Szabadságkoncert nevet kapott rendezvénysorozat szombati napján, amikor a hazai rock-szcéna három meghatározó előadója, a Varga Miklós Band, a Nagy Feró vezette Beatrice, valamint a P. Mobil egyik utódzenekara, a Mobilmánia lépett a színpadra.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

A rendszerváltozás 30. évfordulóján az emblematikus 1989-es esztendőre emlékezni – egy országszerte sok városban megrendezett eseménysorozat részeként – városunkba is elkötelezett zenészeket hívtak a szervezők. Volt Sárváron is mire emlékeznie sokunknak, akik ’88 őszén-telén, ’89 tavaszán-nyarán belevetettük magunkat a gulyáskommunizmus lebontását reálisan elérhető folyamataiba. A népi-nemzeti gondolkodásúak a helyi MDF, a kisgazdák, a kereszténydemokraták csoportjait, az urbánus rendszerváltoztatók az SZDSZ-t, majd a Fideszt, a baloldaliak a megújult, zömében a reformokat hajtó szocialisták az MSZP pártszervezeteit hozták létre, melyek rendesen ostorozták is egymást a hírtelen megnyílt médiaszereplési lehetőségek birtokában. A város középpontjában levő vár nemcsak fizikai, hanem szellemi központtá nőtte ki magát: itt tartották gyűléseiket az újszülött pártok, és segítséget, támogatást, ösztönzést kaptak az ottani népművelőktől, a ma már legendás Kondora István–Markó Péter–Tóth Ferenc Virsli–Kondor János–Borsos Géza ötösfogattól. A szervezésükben életre hívott Históriás Napok 1987 nyári eseménysorozata volt az Aczél György-i kultúrpolitikának – Ratkó József, Utassy József költőkkel az élen – az első nyilvános kritikája városunkban. Az említett politikus mára elhíresült három T-s rendszere, miszerint a kultúra terjesztésének mechanizmusában vannak “Támogatott”, “Tűrt” és “Tiltott” kategóriák, egyre nagyobb elégedetlenséget szült, és az értelmiségiek egyre
nagyobb része állt a politikai változások élére.

Varga Miklós Band

Varga Miklós a ’80-as évek elején kezdte énekesi karrierjét, köztük a neves hardrock-bandában, a P. Boxban, majd Papp Gyula oldalán a Safari együttesben. Országos ismertségét 1983-ban az István, a király c. rockoperában, a címszereplő hangjának tolmácsolásával vívta ki, majd az Európa c. slágerével fejelte meg a következő évben. Mind rockbandában, mind zenés darabokkal a színpadon egyaránt otthonosan mozog. Hangterjedelme párját ritkítja a rockénekesi berkekben.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

Az est folyamán egy öttagú formáció kísérte az énekest: Borbély Zsolt – dob, Toldi Tamás – ének, szövegek, Kristóf Martin – gitár, Retzler Péter – billentyűk, zeneszerző, vokál, Bercelly Csaba – basszus. Másfél órás, egészestés műsorukban 18 dalt játszottak el, melyben eltérő műfajok is szerepet kaptak. A Magyar Golgota a Kormoránnal való együttműködés jegyében a nemzeti vonulatot, a saját (Retzler-Toldi szerzőpáros) dala, a Legyen más ez a nap a balladák, míg a P. Boxos idők kőkemény vonulatát a Másnak szól és az Éjféli szekér demonstrálta ugyanúgy, mint a szintén rockos Segíts a kölykön. A Zene és játék egy lírai dal Miklós ars poéticájával hangzott el, míg a nem a Geszti-féle, de ugyanazon című Ez az én hazám megint a nemzeti elkötelezettség őszinte megnyilvánulása volt.

Ezután a G-pont elnevezésű alkalmi supergroup repertoárjából a Tiszta egeken szállj c. rock következett, majd a szép, lassú Otthonról hazafelé c. balladában ezúttal Toldi Tamás énekelt csodaszép duettet vele a lemezen szereplő Keresztes Ildikó helyett. A P. Boxos időkből közismert A zöld, a bíbor és a fekete c. , az elhunyt zenészkollegákra emlékező dal következett, a közönség már egyre hangosabb ovációjával kísérve. Az énekes meg is említette, hogy a P. Boxnak már két tagja sincs az élők sorában: a gitáros Bencsik ’Samu’ Sándor, és az énekes Tunyogi Péter. Majd ismét egy slágerlistát vezető dal, az Európa nagylemezről a csajozós Őrült lány c. rockdalt nyomták le e fiúk, hogy ismét az alakalomhoz illő, politikumot hordozó dal, a Tolcsvay László megzenésítette Petőfi vers, a Nemzeti dal, majd a jövőre 100. éve megkötött szégyenletes trianoni békeszerződésre utaló Őrizd a lángot címűt adják elő. Amikor Varga bekonferálta, miszerint ugyanúgy szereti a színpadi szerepeket is, mint a rockbandával való fellépést, sejtettük, hogy az István, a királyból fog idézni betétdalokat. Így is lett: a Nincs más út, csak az Isten útja, és az Oly távol vagy tőlem hangzott el. Mivel Vikidál Gyula, Koppány hangja valószínűleg ekkor még nem tartózkodott Sárváron, ismét Toldi Tamás, a Band másik énekese „ugrott be” helyére, kifogástalan minőségben előadott énekével. Az Európa, Varga Miklós legnagyobb slágere már a Posta teret betöltő közönség rásegítésével ment le, majd ismét egy cover, Demjén Rózsi Itt élned, halnod kell c. musicalének slágere, a Kell még egy szó fokozta tovább a hangulatot. A koncert befejeződala az Epilógus c. volt, szívderítő ajánlásokkal: “…legyen a házad mindig meleg otthonod, legyen minden dal a Tiéd, legyen mindig békéd és hazád”. A jazzes, progresszívebb hangszerelésű dalban mind Retzler Kurzweil billentyűin, mint pedig Kristóf szokatlan Majorell kék Yamaha gitárján megmutatta, hogy a rögtönzések sem idegenek számukra. Elismerő tapsvihar köszönte meg a Varga Miklós Band koncertjét. Én nem bántam volna, ha egy-két dalt felelevenített volna a “hazafias” vonulatból, Illés Lajos Magyar ének c. verses lemezéről is, amelyen szintén főszerepet kapott az énekes, és sikerrel is adták elő 1995-ben, majd azután is.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte ezután a koncertlátogatók százait. Talán igaza volt abban, hogy két évre rá, 1991-ben nem tudtunk volna mit kezdeni a rendszerváltozás megünneplése vonatkozásában, hiszen – mint ezen folyamatok egyik levezénylője – koordinátora, dr. Kónya Imre, az Ellenzéki kerekasztal szervezője, az MDF frakció sokat koptatott vezetője mostani megállapítása szerint is – …ez az ünnep mindig elmarad. Most sikerült valamit pótolni.

Beatrice

Az örökifjú, a konszolidációját követően már-már magát a celebvilág ikonjává kinövő Nagy Feró és legendás csapata, a Beatrice következett a sorban ezután. Babos furgonnal jöttek, babos kendőkkel díszítették a színpadot, a zenészek fejfedője, ingje…, babos volt minden körülöttük. A nosztalgiából sikeres brand lett. Én emlékszem még, hogy a budai Ifjúsági Parkban megtartott – leginkább a “csöves” nemzedék körében hatalmas sikereket elérő – koncerteken túl a banda ha megszakadt volna, sem tudott volna egyetlen kislemezt sem megjelentetni a Bors Jenő–Erdős Péter vezényelte Hanglemezgyár jóvoltából. A három T-ből nekik rendesen a Tiltás jutott. De ez már a múlté, nem úgy, mint az akkori dalok, a hazai új hullámos, punkos, garázsrockos nemzedéki himnuszok, amelyeket már 1989-től (minő egyezés!) már otthon is hallhatunk.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

A csapat a frontember, Nagy Feró – ének, a kortárs Laczik ’Fecó’ Ferenc – basszus, ének, vokál, doromb, valamint a fiatalabb nemzedékből Tari Botond – akkordgitár, Kékkői Zalán – szólógitár, és a főnök fia, Nagy Hunor Attila – dobok felállásban állt a hatalmas, “Utálom az egész XX. századot” feliratú színpadkép elé. Egy korai, még a hetvenes évek végi nagy slágerükkel, az Azok a boldog szép napokkal vezették fel koncertjüket, utalva az évfordulóra, majd a még korábbi évek tipikus polgárpukkasztó nótája, a Jerikó következett. A színpadfüggönyről jött le az újabb daluk, az Utálom az egész XX. századot című, melyben Feró éneke kevésbé, Zalán gitárrögtönzése ellenben nagyon emlékezetes volt. Az egész koncertre jellemző volt, hogy nem húzták-nyújtották a koncerteken egyébként megszokott módon a dalokat, hanem “lemezhosszúságban”, 3–4 percben adták elő őket. Feró dalszövegeinek egyik csúcsa a Jól érzem magam, (mint Krisztus a kereszten). Benne van minden, a lázadás, a keserűség, az irónia, a nyomorúság, a derűlátás – egyben és egyszerre. Laczik Fecó ének- és történelemórája következett a Bikini-korszak egyik legslágeresebb zenéjére, a szövegében sok áthallásra is késztető Fagyi dal. “Kösz jól vagyok, nyaljuk a fagylaltot, a mézesmadzag elfogyott” – bármikor aktualizálható sorok. A felemásra sikerült közönségmegénekeltetés után farkasvonításokkal érkezett az őszinte, kőkemény rockkorszak egyik legátütőbb szociológiai értekezése, a Nagyvárosi farkas. Már megjelent a gumibotos rendőr figurája is a színpadon, és a korhű kékruhás előrevetítette a következő dalmix miliőjét: az elvtárs-úttörőpajtás korszakát. A Hull az elsárgult levél, a Mint a mókus fenn a fán, a De szeretnék Kun Bélával beszélni, a Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat “idézetek” után végigment a Pancsoló kislány c. korai ’60-as évekbeli együgyű sláger. Ha valaki most, vagy a jövőben Magyarországon úgy konferálja be a számait, és úgy vezeti be őket, ahogy Feró, akkor biztos a siker, az (értelmes) közönség dől a röhögéstől, könnyei csurognak a poénok hallatán, még akkor is, ha netán ismertek. Így volt ez most is. És ez folytatódott a Nem nekem tanulsz c. fricskájával is, a szülők hangoztatta közhelyek tömkelegének és a kamaszlázadás attitűdjeinek kibékíthetetlen elegyében, mely egy 1981-ben kiírt KISZ-pályázaton azért nem lett lesöpörve az asztalról már akkor sem. De lemez nem lett belőle, csak vaslemez, farostlemez, alulemez – ahogy az énekes kommentálta.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

A Ronda lány c. csajozós dalban – “Göndörke” Zalán vitte el a főszerepet, a dorombbal a dallamot játszó, népies kupléban pedig Feri, mire Feró visszavette az irányítást a Yoyo c., a Neoton família által slágerré tett dal paródiájával. A baboskendő honosítója szemében – azok hivatalos futtatása miatt – mindig szálkának számító Ádám és Éva dalát pedig alapos erotikus átértelmezéssel adta elő, sokunk harsány kacagását indukálva. “No, látom, mindenki jól elment” – zárta gondolatait az előadó. A Szép új világban Hunor pörgetett egy jót dobjain, majd a Laczik basszusbemutatója (a Sunshine of Your Love c. Cream-rettenetestől a Daddy Cool diszkó-slágerig) következett, hogy egy heavy metálos gitárnyüstölésbe torkolljon a 2000. év után c. punknóta. “Mert aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog” – énekeltük sokszázan a jól ismert sorokat. A két gitáros egymás hangszerébe átnyúlva játszott, hogy utána az inkább szöveghangsúlyos, nem túl bizakodó Amerika hamburgere c. dalukat eljátsszák. A stílusparádé azonban nem állt le: két repper jött be a műfajban meghonosított kapucnis pulóverben, napszemüvegben a színpadra (a dobos és az akkordgitáros), akik elképesztően profi éneklést csaptak le duóban. Kedves gesztus volt az, hogy Cipőre, a Republic együttes elhunyt énekesére emlékezett a banda azok Repül a bálna c. slágerét felidézve: “Még, még, még, ennyi nem elég!” “Mindenki eljött, aki itt van?” – kérdezte a sárváriaktól a csöppet sem fáradt zenekarvezető, majd egy rá jellemző ironikus mondattal válaszolt magának: “Ettől féltem!” A Mielőtt végleg elmegyek c., Bikini-korszakos dala volt az utolsó a fanyar humorral teletűzdelt koncert utolsó előtti darabja, mert az utolsó – kiszámíthatóan, mint a Rolling Stones-nál a Satisfaction – a 8 óra munka, 8 óra pihenés volt. Az Azok a boldog szép napok újbóli felidézése foglalta keretbe a ragyogó hangulatban átélt bulit.

Mobilmánia

Már megfelelően sötét este volt 8-kor, amikor a P. Mobil, a hazai hard rock egyik csúcszenekara, azaz annak osztódással szaporodó egyik utódbandája, a Mobilmánia a színpadra lépett. Itt már kellett a hangerő, a tökéletes hangerősítés mellett a fényorgonák által adott vizuális sokk is. Az alig több mint 10 éve megalakult banda – a Beatricéhez hasonlóan – Aczél György kategorizálása szerint az erősen “Tiltott” zónába került P. Mobil hagyatékára építkezik. A zenekart Zeffer András – billentyűs, énekes, “mobilos” alapító vezeti. A bulin rajta kívül az ősatyák közül Donászy Tibor – dobos és Kékesi „Bajnok” László – basszeros szerepelt, valamint vendégként a rockikon Vikidál Gyula – énekes. A fiatal generációt Nusser Ernő gitáros képviselte.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

Az előző zenéktől alaposan eltérő volt a dögös metálzene mind stílusjegyeit, mind előadásmódját illetően. Nem mintha nem lettek volna lassú balladák, orgonaszőnyeggel “beágyazott” érzelmes songok, de azért nagyon más volt. Volt szerencsém nyáron ugyanőket meghallgatni Bükfürdőn, de ott a basszus-dob hangosítása túlzottan hangsúlyos volt, nem úgy, mint itt, ahol azért nem “döngölt a földbe” a hangzás. A köpcös basszeros, Kékesi szeptemberről énekelt nekünk, majd a Zeffer-énekelte következő dalban az orgonista talán túl korán kezdte a “Kezeket fel! Hadd lássam a kezeket!” közönségbuzdításokat. Ezzel még várniuk kellett. A Fénypokol, tűzeső, hangvihar, ha kell c. őrület már megtette ez irányba a lépéseket. Szintén Zeffer énekelte a Nem adom el a lelkem senkinek c. lírai rockballadát, amit gyönyörű Hammond-fúga felvezetéssel a hazai Deep Purple régi nagy slágere, a Főnix éjszakája követett, most már a 71 éves örökifjú Vikidál Gyula szólóénekével és Andris ragyogó vokáljával. Egy rövid a’capella éneklés után a ’977-es, majdnem elfelejtett hard rock P. Mobil nóta, a Gyere, állj elém, és lőj rám! következett az őszes hajú, ősz szakállú, most is jó kondiban levő, de ami a lényeg, a régi időket visszaidéző kemény, reszelős, nyers, mégis tiszta énekével visszatérő Gyula előadásában. Ernő és András egymásnak adták a pörgő-gördülő dallamfonálra ráillesztett ötletes improvizációikat. A következő számnak nemcsak előadói, hanem zeneszerzői is a Vikidál-Zeffer duó: a Még ne búcsúzz el c. nótában a billentyűs Jon Lordos ötletgazdagsággal virgázott Hammondján.

Közzétette: Sárvárikum – 2019. október 20., vasárnap

A jóval a rendszerváltozás után megjelenhetett P. Mobil szvit, a Honfoglalás c. opus III. tétele, az Újhaza hangzott el teátrális előadásban szintén a Vikidál-Zeffer duó csodálatos énektolmácsolásában ezután. Sokan kívülről fújtuk a Hajtsd meg, Álmos, ősz fejed és a Hiszek Magyarország feltámadásában sorokat. A dalmű-részletek előadását egy közismert sláger, Az úton menj tovább szakította meg, a közönség egyre nagyobb tetszésnyilvánítása közepette, hogy visszatérjenek a színpadokra, ott is az egyik legnagyobb sikerű darabra, az István, a királyra. Hát persze, Gyula mit is énekelhetett volna, mint Koppány dalát. Két lassú ballada, Kékesi és Zeffer (Se kártyák, se csillagok) énekével következett, majd jöttek a nagy P. Mobil örökzöldek egymás után Vikidáléktól, mint a Menj tovább!, a Zöld Csillag és a Kétforintos dal, melyek a hallgatóság nagy részének nem voltak ismeretlenek, így együtt dalolták a zenekarral azokat. A másfél órás koncert befejező darabja már egy új Mobilmánia-korszakbeli dal volt, Az ördög itt belebukott c. nagyívű nóta, teljes hangerővel, teljes erőbedobással, vérbő kórusokkal. “Hogy történt, nem tudom, a szélnek épp sok baja volt, néhány percig nem figyelt, és idesodort. Nem számít, de azt hiszem, az ördög itt belebukott, kaptam tőled egy új időt, egy újra jót.” – szólt a nóta, és azt hiszem, mi is kaptunk ezen az estén – újra jót!

Gróf István