Zsírharang III. – az első negyed – heti összegző

Az idő rohamléptekkel halad. Mintha csak tegnap startolt volna az életmódváltóprojekt, pedig már az első fertálynál tart, ami egyben azt is jelenti, hogy a jövőheti Zsírharang az első méredzkedésről is hírt ad majd. Addig viszont tekintsünk végig a Zsírzárlat harmadik hetén, lássuk, mi minden történt a két fogyózóval, akiket egyre többen követnek – és szerencsére már nem csak olvasóként.

A múltheti vasárnap fürdőbeli aquajoggingja után nem nagyon volt idő az izomlázzal törődni, hétfőn máris rámozogtak a srácok. Igaz, ami igaz, a megeröltetőbb edzések utánra már rendszeresítettek némi izomlazító krémet, és a napi magnéziumtabletta is jót tesz, ha esetleg reggel nehezen indulnának meg a végtagok. Az Oxygen Fitness hétfőn csaknem teltházzal várta őket – Csaba edző sejtése szerint többeket a hétvégi lazítások, bulizások bűntudata sarkallt az edzéshajrára.

Már mérhető a fejlődés?

Sajátosan jó hangulata van, amikor szinte minden gépnél dolgozik valaki. Egy idő után már az ütemesen kifújt levegő hangjáról beazonosíthatók a már ismerős arcok, nem is beszélve az inspiráló hatásáról, hiszen olyan fizikai teljesítményeket lehet látni olykor gyakorlatok közben, ami sokszor emberfelettinek tűnhet a laikus szem számára. Zsírzárlatosaink már kellő rutinnal sorjázták a gyakorlatokat, s ha még nem is számottevő, de kisebb fejlődéseket regisztrálhattak a naplójukba, egyes izomfejlesztő sorozatokat többször, nagyobb súllyal tudják már végigvinni. A levezető kardioblokkban is merészebbek voltak, a futópadon a gyors sétát egyre többször váltották fel kocogással.

Egy kis shopingolás?

Kedden a hetirend szerint szabadok a fogyózók, ezt a napot a héten ki is használták egy régóta esedékes shopingolásra. Főleg a kocogásokhoz fontos a megfelelő futócipő, ezt már a terhelésélettani laborban tett látogatás alkalmával megjegyezte Fügedi Balázs, de azóta már sok helyről figyelmeztették őket arra, hogy az izületek számára egyáltalán nem mindegy, miben futnak. Az előzetes feltételezéseikhez képest szerencsére jóval olcsóbban hozzájutottak megfelelő futócipőhöz, amelynek gyártója talán nincs a három legnagyobb sportmárka között, de minőségre megfelelő, ráadásul két év garancia is járt hozzá. Futózokni, flexibilis anyagból készült rövidnadrág, rengeteg különböző teafű, olívaolaj, almaecet kerültek még a kosárba.

?Nagyon szurkolunk, hajrá, kitartás!?

Már a takarítónők is kedves mosollyal üdvözölték a Zsírzárlat két résztvevőjét a Sárvárfürdő folyosóján, ahogy edzésükre tartottak. Mint mondták, a televízióban és az újságban is olvastak a programról, és nagyon szurkolnak a fiúknak. Minden ilyen apró gesztus rengeteg további elszántságot képes felszabadítani, a zsírzárlatosok kicsit örültek is neki, hogy az első TRX-blokk létszámába nem fértek be, mert így keményebben meg tudták hajtani a bemelegítést – a teremben fellelhető összes kardiogépet kihasználva, és egy kis supersetet is beiktatva. A szerdai edzés aztán Gábor edző TRX-instrukcióival folytatódott a gyógytorna teremben, akivel először mozgott Nyuszi és twickkk a projekt során. Gábor edzőben egyébként szintén nagy pártolójukra találhattak – a fiatalember elmondta, hogy mindigis megkülönböztetett tisztelettel nézett azokra, akik túlysúlyuk ellenére átlépik határukat, és belépnek egy fitneszterem ajtaján. Ez egyébként általánosságban elmondható szinte mindenkiről, akikkel a zsírzárlatosok eddigi három hetük alatt találkoztak. Mindenki kedves és a végletekig segítőkész. Ennyit az első félelmekről?

Húsz perc alatt ennyit izzadni?

A harmadik hét tartogatott újdonságot is. Az Oxygenben elérkezettnek látták az időt az edzők, hogy rákössék a srácokat az úgy nevezett EMS-készülékre, a Speedfitness edzésforma lelkére. A módszer elsőre meglehetősen bizarrnak tűnhet annak, aki még nem hallott róla: a delikvensek testére elektródákat helyeznek, és a legfontosabb izmokat mesterségesen stimulálják elektromos impulzusok segítségével, miközben egyszerű gyakorlatokat hajtatnak végre a pácienssel. Nyuszi és twickkk is meglehetősen megszeppenten érdeklődött Csaba edzőnél, hogy volt-e aki túlélte a Speedfitnesst.

Pedig aztán a valós tapasztalat teljesen más volt, mint ahogy elképzelték, és talán az eddigi legérdekesebb élmények közé került a különleges tréning. Mindenekelőtt testhezálló ruhába kellett öltözniük, majd egy pohár izotóniás ital következett. Ezekután kerültek a helyükre az elektródák, amelyeket izomcsoportonként bekalibráltak az edzést végző személyes határaihoz. Az volt a cél, hogy az impulzusok minden területen egyforma erősségűek legyenek, az egyszerű gyakorlatok csak ezek után jöhettek. A 17 perc edzés, plusz 3 perc nyújtás a hagyományos edzésmódok többszörösének felel meg, ráadásul csak az izmokat használja, az izületek, inak nincsenek terhelés alatt. Az érzés pedig a várt kellemetlenségekkel ellentétben egyáltalán nem rossz. Vibráló, feszítő, bizsergető, ugyanakkor valóban kemény munkát jelent az izmoknak, Nyuszi meg is jegyezte, hogy nem számított ennyi izzadságcseppre 20 perc alatt. A speedfitness-t fehérjekoktél zárta, amelynek az izmok regenerálódásában van szerepe.

Koccintás almával?

A szombat – már jól megszokott – nyitott kocogásán ezen a héten is voltak csatlakozók. Ahogy a múltheti Zsírharangban is jeleztük, ezúttal a Sárvári Néptánckörből is érkezett egy delegáció, akik az együttkocogással a szimpátiájukat fejezték ki.

Némi pihegés és egy zuhanyzás után pedig a Nádasdy-vár Pinceklubjában folytatták a napot a fogyózók. Nyuszi elhízásában – ahogy a Sárvári Televízióban is említette ? fontos szerepet játszott a koncerteken rendszeresen fogyasztott sör is. Az AZK koncertjei remek próbáját jelentették az elszántságnak. Minden komolyabb életmódváltás nem egyéb, mint felelős döntések sorozata. Aki pedig nem csak meghozza a döntést, hanem aszerint is cselekszik, komolyan veszi saját magát, és személyiségében is erősödik. Nyuszi és twickkk ásványvizet, teát ittak az este, de almával is koccintottak. Nyuszi jókedvén és bulifaktorán pedig semmilyen csorbát nem ejtett az alkohol száműzése.

A vasárnapi sárvárfürdőbeli aquajogging utáni szaunázás közben már volt min elmélkedniük. Három hét áll a hátuk mögött, rengeteg történés, új tapasztalat, inger és a testi/lelki változás első áldásos jelei. A jövő heti bejelentkezés már a méredzkedés eredményeiről is beszámol, hiszen ez izgatja talán a leginkább a Zsírzárlatot figyelemmel kísérőket. Itt, a Zsírharangban is kiemeljük, hogy a Zsírzárlat nem fogyási verseny. Nem a legrövidebb idő alatt elért fogyást akarja megmutatni, hanem egy igazi, hosszútávú életmódváltás kezdetének lépéseit közvetíti. A mérlegelésig pedig itt egy táblázat a fiúk eddigi kalóriaégetéséről.