Műhely… A műhely ősképe egy mindig sajátos hangulatú, munkával, szellemi és lelki energiákkal telített, szinte szakrális tér. Ahol teremtés zajlik még akkor is, ha például csak egy fémidomot esztergál a mester, hát még ha olyasvalami történik a falai között, mint Orsós Tamás uraiújfalui műhelyében: hangszerek születnek.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. május 9.
Orsós Tamás 2000-ben érettségizett a Sárvári Tinódi Gimnáziumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskoláját végezte el. Amikorra sikerrel zárta a tanulmányait, már aktívan brácsázott népzenei együttesekben, így a hangszerkészítői rangléta első fokához már megvolt az alap: a sok zenészbarát, ismerős.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. május 9.
Egy frissen végzett hangszerésznek elsőként ugyanis bizonyítania kell. Egy sérült hangszer javítása bizalmi ügy, a zenészek ragaszkodása instrumentumukhoz általában érzelmi alapú, ezért szinte kizárt, hogy vadidegenre bíznák. Amikor a sok javítás kialakította a bizalmi légkört, akkor aztán jönnek később a felkérések a hangszerkészítésre is. Tamás eddig körülbelül 24 hegedűt és brácsát készített, ezek közül amelyikre talán a legbüszkébb, épp a legutóbbi munkája, amely már gazdára talált, de látogatásunkkor szerencsére megcsodálhattuk, mert egy kiállítás kedvéért kis időre visszakérte.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. május 9.
Jelenleg, körülbelül egy hónapja már – külföldi megrendelésre – egy nagybőgőn dolgozik. Várhatóan még idén végez vele, talán nyár végén, kora ősszel elkészül. A vonós hangszerek formavilágával kapcsolatban – azt mondja –, nincs túlságosan nagy mozgástér. Az ívek kialakítása, milliméterek, félcentik adnak csak mozgásteret, a többi szinte ugyanaz évszázadok óta. A lényeg nem is a forma persze, hanem a hang. A megfelelő faanyagnak hosszú évekig kell száradnia, hogy alkalmas legyen arra, hogy hangszer készüljön belőle.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. május 9.
A műhely faillatú, tavaszi fénnyel megvilágított tereiben laikusként részleteken akad meg a szemünk. A szerszámpark darabjainak nagy részéről azt sem tudjuk, mire jók, de megjelenésük tiszteletet parancsoló és szemet gyönyörködtető. Ebben a térben valahol az utolsó vésőt, de még a legapróbb faforgácsot is átitatják a teremtő légkör és a „létrehozás” aktusának nehezen körülírható energiái. Az biztos, hogy ezután a műhelylátogatás után nem ugyanazzal a szemmel fogom már nézni a hegedűst a színpadon koncertek alkalmával. A zene csodájának tárgyi formába zárói, a hangszerkészítők nélkül sokkal szegényebb világot élnénk…
Benkő Gábor
Fotók: Benkő Sándor
