Sörexpressz és Fúvósfesztivál

A Szombathely Város Koncert Fúvószenekara, a Pitypalatty Ifjúsági Fúvószenekar – Parasznya, a Sárvári Koncertfúvószenekar és a Kanona Band részvételével rendezték meg a Sörfesztivált, és a XXIV. Fúvószenei Várfesztivált. A zenekarokat szakmai zsűri értékelte, valamennyien kiváló minősítésben részesültek.
Fotó: bs

Szentmise a „Kalapos-kútnál”

A sitkei Kurczon majornál lévő „Kalapos-kút” néven elhíresült forráskútnál tartottak tábori szentmisét – emlékezve az I. világháború áldozataira, a hadifoglyokra. A kút és környéke tíz évvel ezelőtt Burka Zoltán helytörténeti kutató és helyi vállalkozók, önkéntesek segítségével újult meg. Azóta évente tartanak tábori emlékmisét, amire minden alkalommal javítanak, szépítenek a forrás fölé emelt építményen és környékén. Ezúttal Márfi Gyula nyugalmazott érsek celebráta a szentmisét a kút mellett. A megemlékezésen részt vettek a 83. területvédelmi zászlóalj önkéntes katonái is, akik komoly részt vállaltak a felújításban. Az összegyűlt vendégeket Fülöp András köszöntötte, és ismertette a felújítás részleteit. 1915-ben építették orosz és szerb hadifoglyok a környéken lévő ideiglenes tábor lakói számára. Molnár Tamás őrnagy a zászlóalj parancsnoka emléklapokat adományozott a segítőknek.
bs

Kanona Band koncert

A Kanona Band filmzenékből álló koncertet adott a Zene Házában. Egy gombostűt se lehetett leejteni a nézőtéren. A telt házra érkezők vörös szőnyegen közelíthették meg az intézmény bejáratát. A filmzenékhez kapcsolódó fotókiállítást a koncert előtt Szélesí Attila igazgató nyitotta meg. A Fotóklub tagjait a filmzenék isnpirálták a képek elkészítésekor.
bs

A képzőművészeti iskola kiállítása és évzárója

A Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakának diákjai műveiből nyílt kiállítás a Nádasdy Kulturális Központ Folyosó Galériájában. Az érdeklődőket Horváth Valéria művész-tanár, és Szélesi Attila, az intézmény igazgatója köszöntötte. Szélesi Attila elmondta, hogy a művészeti iskola egyik legnépszerűbb, és legeredményesebb szakága a képzőművészet, ami joggal köszönhető Horváth Valériának. A 89 tanítvány műveiből álló tárlatot Bodorkós András tanár, grafikusművész nyitotta meg. A hivatalos megnyitó ceremónia után a diákok megkapták a sikeres év elvégzését tanusító oklevelet Valitól.
bs

Várrun

A Nádasdy fesztivál egyik felvezető programja volt a „Várrun” futóverseny. Az Apród (1 kör a várparkban), a Bocskoros (4 kör) és a Vitézi (10 kör) próbatétel célja a Nádasdy Közösségi Kert továbbfejlesztése valamint a futás, a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése. A verseny szervezői: Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület, Physio Sportegyesület. Átvezető programként tombolát is sorsoltak.
Fotó: BS

A nemzeti összetartozás napja és „Őrtűz”

A nemzeti összetartozás napja alkalmából tartottak megemlékezést a Hild parkban. Az emlékbeszédet Németh Ernő, a Gárdonyi Géza iskola igazgatója mondta, közreműködtek a Néptánckör tagjai, Ódor Viktória és Takács-Reichard Gabriella. Este 20.24 perckor a város több pontján is „őrtüzeket” gyújtottak. Képeink a Hild-parkban a megemlékezésen, és néhai Lakatos József festőművész műteremlakásának udvarán készültek, ahol a Regösének Alapítvány szervezésében gyújtottak jelképes őrtüzet.
Fotó: bs