
A fesztiválon résztvevő fúvószenekarok:
? Bekton Ifjúsági Fúvószenekar, Balmazújváros
? Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar
? Szombathely Város Fúvószenekara
? Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar
? Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar
? Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar
Részünk lesz idén – nem rendhagyó módon – fúvószenei versenyben is. 2017-ben hetedik alkalommal érkeznek Sárvárra a három nehézségi kategóriában versengő zenekarok, így ismét élvezhetjük a lelkes fiatalok virtuóz játékát, az ütemes, vidám hangulatot teremtő zenét. Neves – három főből álló ? szakmai zsűri értékeli a produkciókat.
A zsűri elnöke: Szabó Ferenc
a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, Hidas Frigyes-díjas karnagy, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet művésztanára, a Győr Symphonic Band, a Tatabányai Városi Fúvószenekar valamint a Komáromi Egressy Fúvószenekar karmestere
A zsűri tagjai:
Markovics Gábor – Csokonai-díjas és Hidas Frigyes-díjas karmester, a Tamási Művészeti Iskola igazgatója, a Tamási Koncert-fúvószenekar karnagya, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja
Dr. Csikota József ? egyetemi adjunktus, a WASBE Fúvószenekari Világszövetség elnökségi tagja, a WASBE Kelet- Közép Európai Tagszervezetének elnöke, a Makói Magán Zeneiskola igazgatója, a Makói Magán Zeneiskola és a Szegedi Egyetem Koncert-fúvószenekarának Hidas Frigyes-díjas, valamint Artisjus-díjas karnagya
Látványos felvonulás lesz 2017. július 8-án 15 órától, a sárvári Sihu-val, amely ?Sörexpressz? is lesz egyben, hiszen az idei fesztivál egyik fontos élményeleme a sörfesztivál és a sörbemutatók. A sörexpressz utasai a jeggyel együtt 1 pohár ingyen sörben részesülnek. Az eddigi évek fúvós gálaműsorát kiegészítik majd péntektől vasárnapig népszerű hazai könnyűzenei együttesek fellépései. A sörfesztivált Kondora István polgármester, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Máhr Tivadar alpolgármester sörcsapolással nyitja meg már 2017. július 7-én 19 órakor. A 2017-ben zajló fesztivál a hagyományos fúvószenei értékek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet a vendégcsalogató, látványos elemekre.
A fesztiválon kóstolható sörfajták:
? Litovel stand
? Trabi Bár /kézműves sörök/
? Liquid Gold /bitburger, erdinger, bernard/
? Cseh stand /holba, csernahova, permon, chodovar/
? Cseh stand /bakalár, cernovar, prazacka/
? Csiki Sör
? Parador /karlovacko, platán, belga, krombacher/
? Kézműves stand /ludas, fóti, rizmajer/
? Krusovice, soproni
2017. július 7. – péntek:
14.00 – FOLK BAZÁR /22.00-ig/
18.00 – Happy Hour /Ingyenes sörkóstoló/
19.00 – Sörfesztivál Megnyitó
19.10 – Heimattönne Kapelle
21.00 – NAGY FERÓ ÉS A BEATRICE
22.45 – Sörivó verseny
23.00 – FÁRAÓ BULI
2017. július 8. – szombat:
09.00 – Fúvószenekarok versenyprogramja
10.00 – Folk Bazár /22.00-ig/
15.00 ? FÚVÓS FELVONULÁS SÖREXPRESSZEL
16.00 ? Fúvószenekarok Gálaműsora
20.30 – Eredményhírdetés
21.00 – BIKINI KONCERT
22.45 – Sörivó verseny
23.00 – DJ DOMINIQUE – RETRO PARTY
2017. július 9. – vasárnap:
10.00 – Folk Bazár /22.00-ig/
17.00 ? Happy Hour /1-et fizet 2-t kap sörakció/
18.00 – IRIGY HÓNALJMIRIGY
19.30 – Sörivó verseny
20.00 – KASZA TIBI
Vidámpark, Sörexpressz, kézműves vásár, nemzetközi konyha, kézműves és import sörök?