Ezeket a míves faragott tojásokat nem (csak) a közelgő húsvét miatt mutatjuk meg

A facebook-on figyeltünk fel a sárvári Németh Ildikó kreatív kézműves munkáira. Nemrégiben egy posztjában megvillantott faragott tojásdíszei pedig annyira megtetszettek nekünk, hogy fel is vettük vele a kapcsolatot – remélve, hogy közelebbről is megnézhetjük a míves alkotásokat. És bármennyire is úgy tűnik, a közelgő húsvét nem az apropója a megkeresésünknek, csak szerencsés egybeesés.

Fotó: Cooper

Ildi örült az érdeklődésünknek, első levelünkre adott válaszában viszont egy kis időt kért, ugyanis akkorra a már elkészült tojások új gazdájukhoz kerültek. Sokat azért nem kellett várni, épp dolgozott két újabb „struccproduktumon”, amelyekkel a héten készült el, szóval végül hamar zöldutat kapott a vizitálási ajánlatunk. Miközben fotós kollégánkkal Ildi műhelyében testközelből is megcsodáltuk a díszeket, persze beszélgettünk is. Megtudtuk, hogy a testfestés és a henna voltak az első kreatív tevékenységek, amelyek magukkal rántották Ildit, aki pár éven belül több egyéb kézműves technikát is kipróbált.

Fotó: Cooper

Mostanában dísztárgyak, üvegfelületek gravírozásával foglalkozik a legtöbbet, ehhez van is már saját spéci eszköze, amely – mint kiderült –, a tojás megmunkálására, faragására is kiválóan alkalmas. Lúdtojásokon gyakorolt először, majd viszonylag hamar előkerült ismerősi köréből valaki, akinek volt otthon kéznél strucctojása, és szívesen fel is ajánlotta őket megmunkálásra. Eddig 6 strucctojást faragott ki, mindegyiket más-más, egyedi mintákkal. Nem csupán arról van szó, hogy a tojás egyes részeit mintaszerűen kimarja, a megmaradó részeket is csiszolja, ezzel tud plusz plasztikai értékeket felvinni a felületre, és előcsalogatni például egy „falevél” erezetét.

Fotó: Cooper

Ildi azt mondja, eddig egy tojást sem rontott még el megmunkálás közben, és büszke rá, hogy a mintákat saját maga tervezi, nem úgy kell másolnia őket. Ebben nagy segítséget ad számára a hennás múlt. A tojást mint szimbólumot is izgalmasnak tartja. Egyszerre jelképezi a termékenységet és a teljességet. A dísztárgyakkal épp azt szeretné elérni, hogy ez az ősi, mára kissé elfeledetté vált értelmezés minél szélesebb körben újra átjusson a köztudatba. Egy ilyen faragott, csipkézett tojás így egyáltalán nem csak húsvéti dísz, kitűnően működhet akár nászajándékként, vagy egyéb ajándékként is.

Fotó: Cooper

Ha kedvet kapott egy a képen látható kis csodákhoz hasonlóhoz, ne habozzon megkeresni Ildikót, biztos lehet benne, hogy egyedi munkát kap tőle.

Németh Ildikó saját fotói további tojásból készült díszeiről