Hogyan tanuljuk meg bírni a munkahelyünket?

A Sárvárikummal azt vállaltuk, hogy nyitott szemmel járunk a városunkban, illetve az általunk érdemesnek, érdekesnek gondolt itteni történésekre – a saját szűkebb–tágabb nyilvánosságunkat kihasználva – igyekszünk is reagálni. Nemrég került a látókörünkbe egy számunkra sok nóvumot és érdekességet rejtő helyi kezdeményezés, akikre a közösségi oldalon bukkantunk rá. “Bírom a munkámat” – mottóval osztanak meg tartalamakat, és a téma, amelyet körüljárnak – nevesen a munkahelyi jóllét – bizony nem csak figyelemreméltó, de aktuális is. Persze ez a terület is igényel némi előzetes ismereteket, például fontos tudni, hogyan nevezik szaknyelven a sokszor hétköznapi, máskor akár speciális munkahelyi-, vagy élethelyzetekhez kapcsolódó fogalmakat, módszereket. Ezekkel kapcsolatban ad iránymutatást ez az írásunk, amelyhez a Bírom a munkámat munkatársainak segítségét is kikértük.

Személyiség és munkavégzés

Személyiségünk velünkszületett és környezetünkből adódó tényezők alapján folyamatos alakulásban van. A hozzá kapcsolódó, belőle kialakuló éntudat, segítségével tudjuk megkülönböztetni magunkat a környezetünktől, a másik embertől. A személyiségnek számos definíciója létezik, de szinte mindegyik egyetért abban, hogy a személyiség olyan tényezők (különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze), amely az egyes embert megismételhetetlenné teszi, megkülönbözteti másoktól, meghatározza a viselkedését és gondolkodását. És bizony mindezt visszük magunkkal a munkahelyre, szakmai szerepeinkben is ezeket a mintákat érvényesítjük. Ha úgy tetszik, a személyiségünkkel dolgozunk. Nap mint nap használjuk, felhasználjuk és sajnos sok esetben el is használjuk azt. Ilyenkor elfáradunk és kimerülünk, és visszatérően ilyen, vagy ezekhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, mint:

– Mit keresek én itt?
– Nem bírom elviselni a kollégámat!
– A főnököm sokszor miért ilyen kiállhatatlan?
– Mi a baja a főnökömnek velem?
– Kiégtem, elfáradtam!
– Hétfőn már a pénteket várom!
– Vasárnap már a hétfőn agyalok!

Kicsit közhelyesen fog hangzani, de a felgyorsult és teljesítményorientált világban – amelyben hétköznapjaink nagy részét töltjük – a lelkünk gyakran lemarad. Ez azt jelenti, hogy belül nem tudunk kellőképp felkészülni a folyamatosan változó kihívásokra. Gyakran mélyen bevonódunk érzelmileg a nehézségeinkbe, aminek leginkább persze azok látják kárát, akik a legkevésbé tehetnek róla: a munkahelyi-, családi- és párkapcsolataink. A következő lépés, hogy a lelkünkből kiindulva a testünk is jelez felénk. Feszültté, türelmetlenné, kedvetlenné, túlhajszolttá, idegessé, demotiválttá válunk. Ilyen helyzetben az számít, hogy észrevegyük: valódi segítségre van szükségünk (A Xanax nem az!), elakadtunk. És el is érkeztünk az egyik szaknyelvi fogalomhoz, ugyanis ilyenkor ahhoz, hogy tovább ne károsodjunk, és a szakmai szerepünkbe is zökkenőmentesen visszataláljunk, úgy nevezett szupervíziós kísérést kérhetünk. Lássuk, hogy mi is ez!

Mi a szupervízió?

A szupervízió egy egyedülálló segítő és fejlesztő, lélektani munkaforma. A célja az előzőekben is vázolt szakmai és szervezeti nehézségekre való reagálás. A problémákra és konfliktusokra történő rálátás, majd ezután a saját működésünk érzelmi összefüggéseinek megértése. Ez külön tudomány. Diplomás szupervizor kísérésével az egyén, a csoport, illetve a szervezet rálátást nyer saját problémáinak kialakulási folyamatára, és megérti saját szerepét ebben. De ami a leglényegesebb: megtanul változtatni.

Hogy működik a szupervízió?

Személyes tapasztalatainkból tudjuk, hogy a munkahelyi elakadások hátterében nem csupán a szakmai felkészültség hiánya állhat. Egyre gyakoribbak a kommunikációs, kollégák közötti és a személyes szinteken megjelenő nehézségek is. A szupervíziós folyamat az érzelmi bevonódásokra visszavezethető nehézségek feldolgozásában nyújt hatékony segítséget az egyén és a csoport szintjén egyaránt. Átjárhatóvá teszi a szakmai és személyes “én” közötti szűk mezsgyét, illetve a két szint beépítésében is szerepe van. Ha a beépülés megtörténik, a változási folyamat hosszú távon is tartós szakmai személyiségfejlődést eredményez.

A szupervíziós munka, egy úgynevezett folyamat-tanácsadási koncepcióba ágyazódik. Ennek a folyamat-tanácsadásnak lényege, hogy mindig egyedi. A problémák megoldására nem kész konstrukciókat (tanácsokat, elveket), vagy beépítendő paneleket (módszereket) kínálnak, hanem olyan mélyrehatóan alakító folyamatot, amely mindig az aktuális kihívásokra összpontosít. Az egyén egészének a rugalmasságát, a környezeti változásokra történő megfelelő reagálóképességét és a kreatív problémamegoldó képességét is fejleszti.

A szupervizorok a folyamat-tanácsadásban tehát elsősorban a hozott tapasztalatok, események, egyéni történések feldolgozására építenek. Nem készítenek magvas diagnózisokat, hanem a feldolgozási folyamatra figyelve segítik a résztvevőket abban, hogy tisztábban megfogalmazhassák saját problémáikat és dilemmáikat. Majd a szakmai tudásukra alapozva megtalálják a megoldásaikat.

Kinek ajánlott igénybevenni mindezt?

A rövidebb válasz az, hogy a szupervíziós tanulás mindenkinek jól jöhet, aki szeretné megtalálni az értelmet a munkájában, és szeretné jól érezni magát a bőrében. A részletesebb válasz az, hogy annak való ez a módszer, aki szakmai és vezetői problémáinak feldolgozásában aktív résztvevő kíván lenni, aki a hatékony működés megteremtésében hajlandó saját hatékonyságával is foglalkozni, aki vállalja a személyes fejlődés és változás irányát a jobb szervezeti működés alapjaként.

Ha hasznosnak találta a fent olvasottakat, kísérje figyelemmel továbbra is a Sárvárikumot, mert havi rendszerességgel közlünk a témába vágó további cikkeket! 

| Bírom a munkámat |