Civil
„Keresztmentők”
Kutyásélet a Falkalandon 2.
Kutyásélet a Falkalandon 1.
Saslövő Íjászbajnokság: ez volt a 19.!
FALKALAND
Méhészek ünnepe: képek a műsorokról
Jubiláló méhészek
Civil
A tizenháromvárosi közösségi kereszt felújítását tervezték el civil szervezetek (Burka Zoltán helytörténeti kutató, a Sárvári Városszépítő Egyesület, a Sárvári Kerékpár Egylet a helyiekkel közösen a kereszt felállításának 175 éves évfordulójára, amit szintén civilek állíttattak anno. Szombat délelőtt nagy számban tizenháromvárosiak részvételével elkezdődtek a munkák. Példás közösségi összefogás bontakozott ki a keresztért. Fotók: Benkőné Szabó Katalin
Az idei év rendhagyó volt gazdik és kiskutyáik életében. Alig kezdődött meg márciusban az első ovis foglalkozás máris 2 hónap online oktatásban találták magukat a gazdik a járványügyi helyzet miatt. Májustól július elejéig folytatódott az ovis kurzus Harkály Henriett vezetésével, Kereki Cintia és Horváth Marcell trénerekkel az immár kamaszkorba került kutyusokkal. Fotók: Benkőné Szabó Katalin
Ha ez a tizenkilencedik, akkor jövőre ünnepi, jubileumi programmal készülhetnek a sárvári íjászok. De hogy is indult a Saslövő? A Szent Korona sárvári látogatásakor abban reménykedtek, hogy az akkori első próbálkozás hagyományt teremt. Sikerült! Mára a nem íjászok is tudják, hogy nem sast lőnek, hanem a sasszemű mesterlövészeknek, Attila király elit testőrségének állítanak emléket. Hét … Olvass tovább
A Káldi Értékfesztivál részeként helyi fitalok fotóiból rendeztek kiállítást a településen. Párhuzamként a kiállítás másik felében a testvértelepülés, Csíkszentimre mutatkozott be fényképeken. A kapcsolódás egyértelmű: mindkét helyszín képei az otthon és azt azt körülvevő táj szeretetének bizonyítékai. a ” Káld értékei ” című fotókiállítást Kereszty Gábor, a Sárvárikum fotósa nyitotta meg. A kiállításmegnyitóról és a … Olvass tovább
A Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezői mára hagyományként éltetik a Fesztivál egyik előrendezvényét. Azt a borversenyt, ahol az egykori Nádasdy uradalom területéről érkező borászok és borok vívnak meg a ” Fesztivál Bora ” címért. A hagyományhoz tartozik, hogy a verseny legjobb borait – a TOP 30-at egy borséta során mutatják be a közönségnek. Az idén 5 … Olvass tovább
A Vas Megyei Polgárőr Szövetség szervezésében második alkalommal rendezték Sárváron a Megyei Polgárőr Napot. Az ünnepséget két jubileum is aktualizálta – Sárvár várossá nyilvánításának 50. és a sárvári polgárőrség megalakulásának 25. évfordulója. Szombaton délelőtt a megye polgárőr csapatai mérték össze képességüket, felkészültségüket, délután ünnepi beszédek és köszöntők hangzottak el, és kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. Fotó: … Olvass tovább