Kozmológiai állandó – a The NU Band másodszor koncertezett Sárváron

Kitűnő hangulatú koncertet adott 2016. januárjának utolsó napján a The NU Band nevű New York-i jazzegyüttes, akik 2014-ben játszottak már Sárváron.

Idei koncertjük apropóját főként The Cosmological Constant című új albumuk bemutatója adta, a legtöbb elhangzott darab ezen a korongon található meg stúdióváltozatban. A NU Band éppen két évvel ezelőtt vesztette el egyik alapítótagját, a trombitás Roy Cambelt, akit azóta is a New Yorkban élő, német születésű Thomas Heberer helyettesít. A kvartett második sárvári bemutatkozóján a két évvel ezelőttihez viszonyítva jóval szelídebb, közérthetőbb arcát mutatta: a műsor első felében egyenes ritmikára épített, kifejezetten harmonikus kompozíciók indítottak, és csak helyenként engedték elszabadulni a kibontott témákat az absztrakt világába.

12513576_138673949848050_8147704233057815843_o
További fotókért kattintson a képre!

A zenészek az elhangzó darabok többségéről elárultak némi többletinformációt a felvezetőkben, az első blokkot záró tétel például Roy Cambel tiszteletére született, de az ihletforrások között volt a 2012-es, coloradoi moziban történt lövöldözés megrázó emléke is. Thomas Heberer trombitás és Mark Whitecage szaxofonos végig főszerepet játszottak, ők irányították a történetet, a többnyire közösen felvillantott témák viszont végig tartottak egyfajta meghatározott keretet, amibe persze ettől függetlenül belefértek a megszokott parafrázisok (többször lehetett nyakoncsípni standardekből származó figurákat, a Caravanból például egész ütemeket idézett Heberer).

12640526_138673689848076_2357468384452693518_o
További fotókért kattintson a képre!

Meglepetést jelentett a már-már tiszteletbeli sárvárinak számító Joe Fonda nagybőgős fuvolajátéka, amelyet saját kompozíciójának hosszú bevezetőrészében mutatott meg a közönségnek, a fátyolszerű fúvóstextúra végül persze átvezette a darabot a hagyományos hangszerelésbe. A másik érdekességet Bartók Béla Mikrokozmoszának egyik darabjának adaptációja jelentette, amely a szünet utáni kezdőtétel volt, és nagyon jól működött a NU Band hangszerelésével. A szünettel együtt csaknem kétórás koncertet a visszataps után végül az új lemez címadó szerzeménye, a The Cosmological Constant zárta.

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében a múzeum dísztermében legközelebb március 9-én ígérkezik jó zenei program, amikoris Zádory Édua hegedűművész és Simkó Beatrix táncművész lépnek fel közösen, jazz ügyben pedig március 15-e a kiemelt dátum, egy újabb visszatérő, a Musillami Trio fog koncertet adni.