Kultúrház névadó és kiállítás

A rábasömjéni kultúrházban a költészet napján tartott ünnepség keretében kapta az intézmény a Takács Imre Közösségi Ház elnevezést.
Takács Imre 1926-ban született Rábasömjénben. Itt töltött évei irodalmi alkotásainak, verseinek és prózájának egyaránt fontos alapanyagát adták. Első verseskötete, az 1955-ben megjelent Zsellérek unokája és a fél évtizeddel később napvilágot látott A csillagok árulása című regénye fontos dokumentuma fiatalkori élményeinek, de egyben irodalmi adaptációja a szülőföld mindennapjainak, az ott élők világának, hétköznapi életük vívódásainak.
A költő fiának, Takács Györgynek kezdeményezése találkozott a Rábasömjénért Egyesület törekvésével, hogy méltó és maradandó emléket állítsanak Takács Imrének. A helyi erőket egykor Wittinger Oszkár fogta össze, akinek kedves személyisége fáradhatatlan energiával kapcsolódott össze. Halála megakadályozta ugyan tervének végleges megvalósítását, de a névadó ünnepség egyben tisztelgés az ő emléke előtt is.
Takács Imre családjának segítségével egy kiállítás mutatja be a költő életútját, irodalmi életben betöltött szerepét. Az irodalmi alkotások kézzelfogható megjelenései, a kötetek mellett a tárlat válogatást közöl azokból a képzőművészeti alkotásokból, melyek szintén kifejezik a művészi tehetség sokoldalúságát.
A költészet napján köszöntőt mondott Kondora István, Sárvár polgármestere, a kiállítást Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg. Az alkalomhoz illő kulturális műsort Szabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész és Völgyi Attila gitárművész adta.
Fotó: Benkő Sándor

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons