Lost Boys of Kemenesalja: Oktalan dal

A Lost Boys of Kemenesaljától megkaptuk levélben az új klipjüket. Mindig nagy öröm ilyen tartalmakat megosztani, örömmel ajánljuk az olvasók figyelmébe – az elveszett fiúk saját bevezetőjével:

Az „Oktalan dal” című verset egy kemenesaljai parókián vetette papírra Kovács Imre – Máté édesapja – a 90-es évek elején. Az élet fura dolga, hogy 30 évvel később ugyanabban szobában zenésítettük meg és rögzítettük a dal alapjait. De ezt megelőzően hosszú útja volt a versnek. Hét évvel ezelőtt még egy szál gitáron játszották teljesen más megközelítésben, amit aztán többféle rockzenekari áthangszerelés követett, amíg végül a Lost Boys újragondolta az egészet és az Oktalan dal így nyerte el végleges és teljes formáját.

A klipforgatás helyszíne: Guary-kastély, Gór, Vas megye

A dalt szerezte, hangszerelte, előadta és rögzítette a Lost Boys of Kemenesalja:
Pető Ádám, Buzás Dániel, Buzás Tímea, Kovács Máté, Gyurácz Tamás, Gyurácz Benjámin, Szendrei Attila, Bedy Gergő