Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt megemlékezők!
Minden népnek, nemzetnek, közösségnek megvannak a maga ünnepei, emléknapjai. Így vagyunk ezzel mi is, Sárváriak. Minden év eleje a város kulturális, gazdasági felvirágoztatásában nagy szerepet játszó Nádasdy családé, hiszen január 4-én emlékezünk meg Nádasdy (II.) Ferencről, a híres törökverőről, majd január végén Tinódi Sebestyénről, aki szorosan kötődött Nádasdy Tamás humanista köréhez. A mai alkalommal nemcsak Tinódi halálának 460. évfordulójára, hanem sokrétű munkásságára is emlékezünk, hiszen az emlékezés lényege pont a jól elvégzett munkában és személyiségben rejlik. Erre hívja fel a figyelmünket maga Sylvester János is, aki Tinódihoz hasonlóan Nádasdy Tamás mecénási környezetéhez tartozott:
„Gyűjtsd a tudást, mert látod, pusztul minden a földön,
és csak a szellemi kincs élheti túl a halált.”
Perneszith György, Nádasdy tiszttartója az alábbi szavakkal adja ura tudtára Tinódi halálhírét: „Tinódi Sebestyén megvetvén már ezt a halandó muzsikát, elment a menybéliekhez, hogy ott az angyalok között jobbat tanuljon?” Tinódi nemcsak életében, de még halálos ágyán is önmagát meg nem hazudtoló humorral parancsol rá Perneszithre, hogy Ő se maradjon itt soká, hanem gyorsan kövesse őt, hogy ő is megtanulhassa az égi muzsikát. Tinódi ugyan nem élhetett hosszú ideig a Nádasdy Tamás által megteremtett humanista kör keretei között, azonban mégis megfigyelhető, hogy Tinódi a rövid idő ellenére is mély nyomokat hagyott a sárvári udvarban, ha ez nem így lett volna, ma nem hajtanánk fejet munkássága előtt.
A három részre szakadt Magyarország minden táját megjárt énekmondó részére megnyugvást jelenthetett Nádasdy békét és biztonságot nyújtó udvara, ahol ténylegesen csak az írásnak szentelhette volna magát. A sárvári udvarban a vallási türelem hatására a reformáció okozta széthúzás nem jelenik meg. A nyugati határszél közelében, távol a harcok zajától minden adott volt az alkotáshoz.
A 16. század közepén két fontos fogalom jelenik meg a versekben, törvényekben és magánlevelekben egyaránt: a haza és a nemzet. A török jelenléte világított rá, hogy mennyire fontos az összetartás egy nemzet életében. A főurak birtokszerzési vágyai és egyéb viaskodások háttérbe kerültek, és a legfontosabbá a török elleni küzdelem vált a magyarság számára. Megfigyelhetjük azonban, hogy a haza, nem valami ködös, érzelmekben megjelenő fogalom volt csupán, hanem a török jelenlétet semmibe vevő egységes, a Szent István-i alapokon nyugvó Magyarországot értettek alatta. Egyre fontosabbá vált a Szent Korona tárgyi és eszmei értéke, mely szintén az egységet, a nemzettudatot szimbolizálta és szimbolizálja napjainkban is. Ez a török elleni harc jelenik meg Tinódi Sebestyén verseiben és énekeiben. Verseiben megfigyelhetjük azt a lényegre törő, de mégis fájdalmas tényleírást, amely a három részre szakadt Magyarországot jellemezte. Műveiben törekszik az események minél hitelesebb feljegyzésére, mellyel célja nemcsak a tájékoztatás, hanem a példamutatás is, hisz csataleírásai mind arra buzdítják a katonaságot, hogy a török ellen nemcsak érdemes, hanem szükséges is kiállni. Énekeihez dallamokat is szerzett és lanttal kísérte, innen származik neve Lantos jelzője, mikor tehette elő is adta őket. A vitézek gyakran csak az ő énekeiből értesülhettek hitelesen a távolabbi országrészek egy-egy nevezetes eseményéről.
Versei és dallamai a történetiségük miatt fontosak. Tinódi maga is így vall céljáról a verseit tartalmazó, saját maga szerkesztette Cronica című művének előszavában:
„Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene állhassanak és hadakozjanak”
Vagyis Tinódi esetében a hitelesség a lényeg, és nem a művészi megvalósítás. Míg más énekmondók megélhetési célból vándorolnak, addig Tinódi az esetleges adományok reményében tette ezt, vagyis, őt csak a hiteles ismeretszerzés érdekelte nem az anyagi jólét: erről ő maga így vall: „sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam- az mi keveset írtam, igazat írtam.” Tinódi, aki korábban katonaként is szolgálhatott, a nemesi címerlevelében szereplő kard, és bal karjának sebesülése is erre utal, műveiben szembenéz a valósággal, a katonaélet nehézségeivel, nem áltatja olvasóit és a katonákat hiú reményekkel, csak a fáradtsággal, veszélyekkel, fájdalmakkal, hallállal terhes vitézi életöntudatos vállalására tanítja meg őket. A haza dicsőségéért végzett harc és hősi halál elismerése lesz az égi dicsőség és a földi hírnév. A hírnév fontossága megjelenik a kortárs Balassi Bálint: Egy katonaének című művében is:
„Az jó hírért-névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.”
Tinódi, származásából adódóan szociálisan érzékeny, ugyanis műveiben nemcsak a nemesi vagy főúri kapitányok működését emeli ki, hanem főként az alsóbb néprétegek sanyarú sorsára élezi ki leírásait. Kiérződik belőlük a panasz és a vád a rossz ellátási viszonyok miatt. Harciasan kiáll a közkatonák érdekei mellett, abban a reményben, hogy változtatni tud valamelyest helyzetükön. Látja azt is, hogy hiába a nemzet és a haza hívó szava, ha ezért nem tudnak a király és a főurak egységesen tenni, a hatalmi érdekeiket tartják szem előtt, nem a haza sorsát. Erről így ír Tinódi: Szitnya, Léva, Csábrág és Murány várának megvevése című művében.
„Azt tudjátok régtől fogva magyarok,
Ti köztetek csak dúlátok, fosztátok,
Egymásra kegyötlön agyarkodátok,
Ki miá vesztétök nagyobb részre országtok.”
Tinódi énekei nemcsak az irodalomtörténészek és történészek hasznos olvasmánya, hanem a 16. századdal foglalkozó gazdaság-, had- és életmódtörténészeké is. Az énekekben leírja az adott vár felszerelését, a fegyverzetet, ruházatot, melyek a fent felsorolt szakágak kutatói számára fontos támpontot biztosítanak a korszak minél jobb megismeréséhez. Tinódi Lantos Sebestyén a magyar nyelvű vitézi költészet megalkotója, utána jelenik meg Balassi és Zrínyi költészetében is a vitézi ének. Felhívja a figyelmet a hazafiasság fontosságára, azaz a haza szeretetére! E nélkül nem lehet megvédeni az országot a külső veszedelmektől. Tinódi szavai napjainkban is aktuálisak, akár családunkra, munkánkra, szűkebb és tágabb környezetünkre gondolunk.
Tinódi Sebestyén szellemisége 460 éve, 46 évesen bekövetkezett halála óta is hatással van, nemcsak ránk, Sárváriakra, hanem az egész magyar népre. Ha nem így lenne, egy olyan 16. századi énekmondóval lennénk szegényebbek, aki a maga egyszerű módján jobbá és élhetőbbé szerette volna tenni a körülötte lévő világot. Ez a szellemiség irányítson minket is életünk folyamán, és ne felejtsük, hogy a jól elvégzett munka mindig elnyeri jutalmát. Tinódi jutalma a beszéd elején elhangzó égi muzsika, amely fényesítse be a mindennapjainkat, a próbáljunk meg Tinódi nyomában járva a magunk egyszerű módján tenni magunkért és másokért egyaránt.
Köszönöm a figyelmüket!
Elhangzott 2016. január 29-én
