Ricsörd, a pinty megkezdte énekét

Valljuk be, a legtöbbünk nem az iskolai környezetismeret- vagy biológiaórákról szerzett alapokat Magyarország madarainak megismeréséhez. Pedig elég sok mindent vertek a fejünkbe, a különböző élettani folyamatok sejtszintű, biokémiai alapjait is beleértve. Ha viszont ránézünk a madáretetőnkre, vagy csak elidőzünk a kertünk fáinak lombkoronáját figyelve, sokszor megjelenik a kérdőjel a fejünk felett. Milyen madár ez? Ilyen is él Magyarországon? Tojó lehet vagy hím? Ritka lehet vagy gyakori? Lehet vajon jellegzetes éneke, amiről később megismerem? Ugye, más is járt már így? Pedig ahhoz, hogy valaminknek az értékét megbecsüljük, nem árt, ha előbb tudunk róla, hogy (még?) van olyanunk… Különösen, ha védett állatfajról van szó.

“Ricsörd”, az erdei pinty a kertünkben álló luc csúcsán – Fotó: Fábrics Krisztina

A fenti gondolatmenet időről időre megjelent a fejemben, ezért úgy döntöttem, igyekszem kipótolni a hiányos környezetismeretemet fordított, tapasztalatra épített tanulással – magyarul, ha látok valamilyen számomra kérdőjeles élőlényt, természeti jelenséget, igyekszem megtudni, mi is az. Valahogy így ismertem meg nem is olyan régen Ricsördöt, a kertünkben gyakorta vendégeskedő erdei pintyet is. A név, a szép angolsággal kiejtett “Ricsörd” úgy ragadt rá, hogy előbb hallottuk a hangját, és csak később tudtuk meg, pontosan kihez is tartozik. A mondandóját viszont már jól ismertük, hiszen tavaly naphosszat ismételgette a gurgulázó, rövidebb-hosszabb “pitty-pitty-pitty” mintákat, aztán mintha minden ilyen mintát szignózna, úgy zárta le őket, hogy hozzátette: “Ricsörd”. Legalábbis mi így értettük… Egyik alkalommal sikerült róla egészen jó rejtett kamerás felvételt is készítenünk, ahol minden látszik, hallatszik:

Azóta már többet tudunk az erdei pintyről. Részben azért, mert volt alkalmunk megfigyelni Ricsördöt, részben utána is olvastunk. Védett madarunk, eszmei értéke 25.000 Ft. Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában él. Erdőkben, ligetekben és gyümölcsösökben található meg. Fellelhető mindenütt, ahol legalább néhány fa koronája védelmet nyújthat számára. Magyarországon rendszeres fészkelő, az északkelet-európai állomány egy része itt tölti a telet, míg az itteni állomány a mediterrán térség nyugati részén telel. (Forrás) Észrevettük aztán, hogy a tavasz elején elkezdett mondókáját a nyár derekán – szinte egyik napról a másikra – abbahagyta. A Wikipedia szócikkéből találtuk meg a rejtélyes elnémulás okát:

A szakemberek a madarakat strófáik, a „verésük” szerint osztályozzák; minden jellegzetes strófának megvan a maga neve. Az erdei pinty verése februárban kezdődik és júliusig tart – ezt januárban a beszéd, a „dichtolás” előzi meg. A 19–20. század fordulóján komoly hagyományai voltak a pintyek énekversenyeinek. A jó verésű hímeket felhasználták a – szomszédos kalitkában nevelt – fiatalok tanítására, és nagy értékként becsülték meg őket. Manapság ezzel a módszerrel próbálnak elterjeszteni néhány, háttérbe szorult dallamot (amit már csak nagyon kevés hím énekel), és próbálkoznak egyes, kihalt dallamok újratanításával is – az erdei pinty öröklött hangutánzó képessége ugyanis jelentős, de csak a sajátos faji énekéhez illeszkedő dallamokat tanulja el.

Mindezek ismeretében idén már nagyon vártuk, hogy újrainduljon a ciklus, és 2021-ben újra hallhassuk a már jólismert “pintyközleményt”. Közben persze itt volt a tél, amikor minden kicsit csendesebb. Az első hó lehulltakor viszont szerencsénkre mégis sikerült lencsevégre kapnunk a “család” egy másik tagját, “Ricsördnét”, egy tojót, ahogy a hó alól kereste a felcsipegetnivalót (00.39-nél egy pillanatra Ricsörd is feltűnik.):

Most, február lévén pedig – ahogy kell – Ricsörd (vagy valamelyik fajtársa) papírforma szerint el is kezdte nálunk a közlékeny korszakát. Miközben hallgatjuk, sokszor arra gondolunk, hogy a természet – ha nyitott szemmel járunk benne – a legjobb naptárapplikáció. Hogy melyik szakában tartunk éppen az évnek, mindig pontosan jelzik a növények, állatok, gombák a megjelenésükkel vagy eltűnésükkel, kivirágzásukkal vagy egyedi énekeikkel/hangjukkal… Nem utolsó sorban a saját, emberként elfoglalt helyünk is jobban látszik olyankor, ha mást is észreveszünk saját magunkon kívül.