Tavaszi koncert Sárvári Vonósokra

A “Koncz 50” megemlékező hét utolsó koncertjét a Sárvári Vonósok adták: csupa népszerű filmzenével! Mint ismeretes, a “ Zeneiskola “ – mára alapfokú művészeti iskola, most ünnepli alapításának 50. évfordulóját. Véletlenek nem lévén éppen idén készült el a Zene Háza, mely otthont ad Sárvár új koncerttermének is. Az épület fukcionálisan egyszerű képe szép múlt-jelen dinamikával áll a régi zeneiskolai épület és az Arborétum közt. Koncerttermét látva, hallva csak jót mondhatunk. Kitűnő hangélmény mellett fotós szemmel is élvezet a világítás: a Díszteremben vagy a Temlomban szocializát fotósnak felüdülés. Pláne, hogy nem kell figyelni arra, hogy egy-egy zenészportré feje felett ne legyen kosárpalánk – ilyen koncertszínhelyünk is van. Talán a férőhely… Igen, 150 nézőt / hallgatót ?/ visel a terem. Vonósaink azért ennél nagyobb közönséget hoznak bárhol, így a mai napon két koncertet adtak. Felvételeink a másodikon készültek. A Sárvári Vonósok koncertje fittyet hányt az ötvenesnek: kivágták a fiatalos tizenkilencest. 2019. Május 19-én 19 muzsikus 19 zeneszámot mutatott be. Népszerű filmzenék követték egymást innen és onnan: komoly és vidám dallamok. Na persze, hogy a Kicsik is! Megszoktuk, hogy megmutatják Őket és tudásukat. Ha a megemlékező hét desszertje volt a vonós koncert, akkor a desszerten ott a helye a Mazsoláknak. Megnyugodtam: nem vagyok egyedül a Bohém rapszódia szeretetében, nem csak én szeretem vonósainkat, nem hoz rosszat, ami új, itt is tükröz az ablak és olyan jó kerek világ lett ebből a májusi estéből. Szöveg, fotók: Gábor Kereszty

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons