WS színház – Haragossziget (fotóspróba)

Magyarországon a kétezres években meghökkentően sok, kamaszok által elkövetett szülőgyilkosság történt. Az European Theatre Convention Young Europe III. „Age of Rage” című koprodukciós projektje kapcsán ezt a jelenséget találták a legdrámaibbnak, amit fontos a színház eszközeivel is bemutatni. A valós esetek alapos tanulmányozása után egy fiktív, ál-dokumentarista történetet alkottak, amelyben szándékosan kerülték az olyan kézenfekvő indítékokat, mint a nincstelenség, a drogfüggőség, vagy a súlyos pszichiátriai terheltség. Arra voltunk kíváncsiak, hogy látszólag konszolidált, már-már jólétben élő fiatalok hogyan juthatnak odáig, hogy – jószerivel az ógörög sorstragédiák mintázata szerint – elkövessék a legsúlyosabb bűnt, az anyagyilkosságot. Az előadásban a tizenhat éves gimnazista lány, Stuci, tizenkilenc éves barátja, Zsomer, valamint a lány anyjának, Erikának, az ötvennégy éves könyvtárosnőnek keresztbe szerkesztett monológjai nyomán sejlenek fel a történet körülményei és motívumai.
forrás: wssz.hu Fotó: Benkő Sándor
Szereplők:
Erika, könyvtárosnő/Németh Judit
Stuci, a lánya, Zsomer szerelme/Nagy-Bakonyi Boglárka
Zsomer, Stuci barátja/Kenderes Csaba
 
Fordító: Lengyel Anna
Dramaturg: Réthly Attila
Súgó: Jenei Ágnes
Kellék: Takács Viktória
Fény/Hang: Simon Ottó, Németh Tibor
Videó/Fotó: Kaczmarski Ágnes, Mészáros Zsolt
Jelmez: Varga Alexandra
Díszlet: Réthly Attila, Réthly Kamilla
Rendezőasszisztens, ügyelő: Pados Bernát
Rendező: Réthly Attila
Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons