VIII. Nádasdy Történelmi Fesztivál
A rendezvény ideje:
Helyszín:
2016.
július 15 to július 17.

A Nádasdy Történelmi Fesztivál egyik legfőbb erénye, hogy évről-évre mer és akar változtatni úgy, hogy közben a markáns fesztiválelemek változatlanok maradnak. Idén is a hagyományőrzés, a korhű jelmezes, táborverős, ostromjátékos külcsíny a meghatározó elem, de nem marad el a Nádasdy-vár udvarán a színes kézműves vásár sem, ahogy a gasztronómiai vonal is erős marad: borverseny és ételmustra kedvez a gyomorpártiaknak

Koncertek, műsorok két színpadon

És akkor a zenéről még nem is beszéltünk. A 2016-os fesztiválon a legismertebb fellépők között lesz Palya Bea, a Szelindek, a Gypo Circus, a Sugarloaf, Péterfy Bori és a Loveband, a Zságbamacska és még sok helyi és helykörnyéki produkció is műsort ad majd, idén már két színpadon.

A gyerekekre külön is gondoltak

A sok színes jelmez, a hangos forgatag, a szép vásárfiák önmagukban is megragadják a legkisebbek figyelmét, de a szervezők persze külön is gondoltak a családosokra: több kifejezetten gyerekeknek szóló programelemet is tartalmaz a felhozatal. Hamarosan részletes időbontással is jelentkezünk.

Részletes program:

‘Nulladik nap’ – Július 14. csütörtök

20:30 Dózsa a nép fia – Sziget Színház előadása a Nádasdy-vár udvarán (Nagyszínpad)

Bővebb információ: Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár, Sárvár 9600, Várkerület 1. Tel: 95-320-063

Július 15. péntek

16:00 Hagyományőrző csapatok szemléje (Hagyományőrző táborok)
17:00 Nádiverebek együttes koncertje (Borbazár színpad)
17:30 Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Fekete Bég szobránál (Nádasdy napóra)
18:00 Németh Tamás tárogató művész előadása (Borbazár színpad)
19:00 Sziránszki „Regös” József és Klaudia- Ősi dallamok (Borbazár színpad)
20:00  Kobza Vajk, Weixelbaum Laura (Borbazár színpad)
20:30 Hagyományőrzők és résztvevők fáklyás felvonulása (Körforgalom – Batthyány utca – Várkerület
útvonalon)
21:30 Palya Bea koncert (Nagyszínpad)
23:00 Szelindek Középkori Világzene Forgatag és Táncház (Borbazár színpad)

Július 16. szombat

10:00 Fesztiválmegnyitó a várparkban (Várpark)
11:00 Élő figurás sakkjátszma a várparkban (Vásártér)
11:30 Bede Robert és Szabó Győző főző showja a várparkban
14:00 Hagyományőrző csapatok bemutatói a viadaltéren (Vásártér)
15:00 Hamza Viktória szabadidomító bemutatója: „A lovak nyelvén” (Vásártér)
15:30 Kanona Band koncert (Borbazár színpad)
17:00 Ostromjátékok – csata az oszmán hódítókkal (Ostromtér) – az ostromot követően sor kerül a Sárvári Apiarius Mézlovagrend avatására
18:00 Gypo Circus (Borbazár színpad)
19:30 Sugarloaf (Nagyszínpad)
22:00 Péterfy Bori & Love Band (Nagyszínpad)
23:30 Zságbamacska koncertje ( Borbazár színpad)

Július 17. vasárnap

10:00 Zabszalma együttes gyermekkoncertje (Borbazár színpad)
11:00 Ostromjáték II. – Várudvar
13:00 Hagyományőrző csapatok bemutatói a viadaltéren (Vásártér)
14:00 Ostromjáték III. (Ostromtér)
15:00 Herpenyő együttes (Borbazár színpad)
16:00 Újvári Gyöngyi – Csillagok útján (Borbazár színpad)
17:00 Regös Együttes (Borbazár színpad)
18:00 Fesztiválzáróra – Kincsvadász játék eredményhirdetése

Állandó programok a fesztiválhétvégén:

Váralja – középkori életképek, állandó kiállítások Nádasdy Ferenc Múzeumban,  Nádasdy Borbazár (Nádasdy uradalom borászatainak bemutatkozása), török bazár, kézműves vásár, Rettegés kazamatája (csak gyerekeknek!), kincskereső játék, mesterségek bemutatói, élősakk a várparkban, pónilovaglás, oszmán hódítók és magyar hajdúk tábori élete, kézművesvásár, kikiáltók, komédiások, históriás utcazenészek, igricek, Kanona Band toronyzenéje, interaktív gyermekfoglalkoztató apródnevelde, Honfoglalás kori nomád bemutató a Sárvári Íjászkör korabeli táborában.

Kísérőrendezvényünk
Országos Nádasdy Ételmustra
2016. július 16. (Szombat) 8:00-16:00
Várpark, Várkerület 1. (a zenepavilon mellett)
13:00 Karbirkózó bemutató és hagyományőrző közötti verseny

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A Nádasdy Történelmi Fesztivál három napra szóló fesztiváljeggyel látogatható, mely helyszínen váltható 1000.- Ft-ért.

A Nádasdy Fesztivál weboldala