Benkő Sándor
Mesevarázs a templom falán
Elvarázsolt kastély címmel mutatta be fényfestéses koncert és filmpremierjét a Sárvári Oratórikus kórus a centenáriumát ünneplő Szent László templom mintegy 300 négyzetméternyi homlokzati falán. BS
100 éve született Németh Mihály szobrászművész
Németh Mihály születésének 100. évfordulóján a szobrászművész Sárváron töltött idejéből nyílt fotókiállítás néhai Lakatos József festőművész műtermében. A Regösének Alapítvány szervezésében a tárlatot Markó Péter nyitotta meg. BS
Tábori mise a „Kalapos” kútnál
Szentmisét tartottak a sitkei „Kurcon majorban” álló, szépen felújított „Kalapos Kútnál”. Az 1915-ben, a közeli hadifogolytábor vízellátására épített kút az utóbbi 10 évben Burka Zoltán helytörténeti kutató kezdeményezésére társadalmi civil segítséggel újították fel, a kutat, és tisztították meg a környéket. Egy ideje a 83. Területvédelmi Zászlóalj önkéntesei tartják karban a kutat, és a környékét. Vasárnap … Olvass tovább
Papszentelés a székesegyházban
A szombathelyi Székesegyházban dr. Székely János megyéspüspök áldozópappá szentelte Csupor Mártont és Fábián Andrást. Rokonok, barátok, és nagyszámú hívősereg ünnepelt közösen. Sárvárról hajnali 2 órakor indultak zarándokok az ünnepre, hiszen Márton a vasi kisvárosból származik. De érkeztek Erdélyből is hívek, mivel András Szatmárnémetiben született. Ezen a napon együtt ünnepeltek a szentelendőkkel az egyházmegye jubiláns atyái. … Olvass tovább
„Egy élet finom szálai”
„Egy élet finom szálai” címmel nyílt Császár Etelka emlékkiállítása a Nádasdy-vár könyvtár-folyosóján. A horgolásokból összeállított tárlatot Biró László, a Kézműves kör vezetője nyitotta meg. Fotó: BS