Megnyílt a Szent László centenáriumi év

A Szent László templom bővítésének, felújításának 100. évfordulóját ünnepli a plébánia. A nyitó rendezvény szentmiséjét dr Székely János megyéspüspök celebrálta. Bemutatták a centenáriumra készült 20 oldalas kiadványt, ami feleleveníti a templom utolsó 100 évének történéseit, bemutatja a templombelső műtárgyait, a meglévő, és új ólomüveg-ablakokat. A centenáriumi évben bőséges programok várják a híveket.
bs

Stieber Zoltán a Nádasdy iskolában

A Nádasdy 50 programsorozat keretében a Nádasdy iskolában a környező iskolákból összesereglett diákok köszöntötték az iskola egykori diákját, Stieber Zoltán válogatott labdarúgót. A közönségtalálkozó moderátora Csonka László volt, aki Zoltán profi pályafutásának fontos állomásairól, valamint a sportolói élet kihívásairól beszélgetett a focistával.
BS

 

Karácsony a porondon – revüműsor a WS színházban

Ötödik alkalommal tért vissza a Szombathelyi Kötélugró Klub és a Weöres Sándor Színház közös, ünnepre hangoló revüműsora. A színpadon lélegzetelállító artistaelemek, légtornászok, táncos és zenés produkciók váltják egymást, hogy megidézzék az ünnep varázsát.
Szereplők:

Manóapó – Orosz Róbert, színész
Manóanyó – Bálint Éva, színész
Manók – Nagy Lotti, Baumgartner Luca, Halmosi Dézi (kötélugrók)
Manótanonc – Szabó Róbert Endre, színész
Ének – Tóth Dániel, jazzénekes; Korponay Zsófia, énekes
Karika és BMX – Söre Péter, előadóművész
Hullahopp / Légtorna – Halasi Márk, artista
Jégmadár – Papp Virág, artista (BIAK)
Hókirálynő – Bánhegyi Adrienn, artista
Kislány – Bánhegyi Kata, artista
Grincs – Kiddy Kőhalmi András, breaktáncos
Giga és Nano – Gadó András, erőemelő; Kiss László, mozdulatművész
Zsonglőr – Bodor Dániel, artistanövendék
Hópehelyke és a Rénszarvasok – Kumar Karina és Balogh Dia, Balogh Mara, Biczó Hédi, Fehér Léna, Kiss Dénes Bori, Kocsis Luca, Láng Laura, Márkus Eliza, Ringhoffer Eszter, Simon Emma
Koboldok – Simon Emma, Fehér Léna (kötélugrók)
Babák – Baumgartner Sára, Szentgyörgyvölgyi Zora, Varga Flóra (kötélugrók)
Hóemberek – Bánhegyi Kata, Baumgartner Sára, Fritz Viktória, Molnár Emma, Papp Virág, Sali Laura, Szentgyörgyvölgyi Zora, Zelenyánszky Luca (kötélugrók)
Fenyők – Sali Laura, Baumgartner Sára, Fritz Viktória
Táncosok – Benke Barnabás, Kirchknopf Lola, Zelevics Fruzsina (Savaria TSE)
Levelet olvasó és éneklő kislány – Biczó Hédi

Alkotók:

Designer: Lőrinczy Laura
Koreográfus asszisztens: Varga-Kató Anikó
Hangosító: Simon J. Zoltán
Világosító: Kiss Zoltán
Videó: Horváth-Toki Tibor
Ügyelő: Pados Bernát
Kommunikáció: Horváth Nóra
Koordinátor: Bánhegyi Attila
RENDEZŐ, KOREOGRÁFUS: Füle Magdolna
Fotó: Benkő Sándor