Fotók az egykori sárvári szobrászról

Ma lenne 100 esztendős Németh Mihály szobrászművész. A Regösének Alapítvány ez alkalomból szervezett fotókiállítást a hat éve elhunyt Lakatos József festőművész egykori műtermében. A kiállító – a sok elismerés között Arany Kamera díjas – Benkő Sándor fotóriporter, aki sok éven át követte kamerájával a szobrász sárvári munkásságát. Fotók: @Gábor Kereszty

Ismerős Arcok lemezbemutató koncert

A zenekar legújabb lemeze, immár a tizennegyedik, az ” Ecce Homo ” az idén jelent meg. Szomszédolni jártunk Zalaegerszegen, a közel két órás lemezbemutató koncerten. / Zenét hallgatni mentem, nem vittem gépet. De nem bírtam ki, hogy ne hozzam el az élmény legalább képi részét, elővettem a telefont./ Fotók: @Gábor Kereszty

A Tánc Világnapja Sárváron

16. alkalommal rendezték meg Sárváron a Tánc Világnapja gálát! Ahogy megszoktuk, szikrázó napsütésben léptek egymás után a színpadra a tánc számos műfaját gyakorló csoportok. A közönség ízlésének, tetszésének megfelelően gyönyörködhetett, választhatott: nagyon sokan voltak kíváncsiak a mára hagyománynak számító programon. Fotók: @Gábor Kereszty