Baul dalok a Vendvidéken

Ahogy ülök a fűben, és csukott szemmel hallgatom Satyananda Das kántáló énekét, a lüktető dobok mintha csak belekapaszkodnának a cikázó gondolataimba, és kireptetnék őket valahová a felettünk tornyosuló felhők közé. A Nap lement már, ezek a sötétkék felhők pedig egészen besimították az eget, csak időnként kacsintanak ki az erősebb fényű csillagok. Mindezt igazán csak a misztikus dalok között tartott rövid szünetekben látom, amikor körülnézek magam körül. Amikor kis időre megszűnik a dobok szigorú szorítása, és újra tudatosul bennem, hol is vagyok. Farkasfán. Egészen szürreális…

Fotó: Benkő Gábor

De kezdjük korábbról! Vasárnap délután a “véletlen” és a közösségi algoritmusok kegyei egy nem mindennapi facebook-eseményt választottak ki a képernyőnkre: “Bengáli baul vándorszerzetesek zenés előadása az Őrségben“. Amúgyis sokat járjuk az Őrséget, a Vendvidéket különösen szeretjük, a keleti, egzotikus kultúrák pedig szintén megszólítanak minket. Adta magát, hogy ott a helyünk ezen a visszafogott eszközökkel meghirdetett estén. Előzetes tájékozódásra már nem volt idő, ennek hiányában vágtunk neki az útnak, ezért kicsit aggódtunk, amikor a pontos helyszínt, a Garuda Jurtatanyát kerestük Farkasfán belül. A falubeliek nem nagyon hallottak róla, mindenféle idegen autókat viszont láttak érkezni, elmondták az érdeklődésünkre, ezek merre mentek, mi pedig elindultunk abba az irányba, hátha összeérnek a szálak.

Fotó: Benkő Gábor

Összeértek. Meglett a helyszín. A csodálatos erdők ölelésében, egy kis tisztáson találtuk magunkat, jurták között, nagyjából 50–60 szimpatikus érdeklődő körében, akik mintha régről ismertük volna egymást, vagy mintha már vártak volna minket, szívélyesen köszöntöttek minket. A liget árnyas pontjain – az eseményhez kapcsolódóan – indiai ízeket: chait, szamószát kínált a Süt, mint a nap. Majdnem elkéstünk, a fából ácsolt színpadon már készülődés látszott, amint körbeülte a közönség, kaptuk is a rövid képbehozót a Lélekfa Kulturális Egyesület szervezőjétől. Néhány alapvetés a baulokról. A zenéjükről. A szúfi párhuzamról. Arról, hogy minek köszönhetően látogatott ez a páros már többedik alkalommal Magyarországra. A zenészek már a hangszereiket hangolták, amikor elhangzott az utolsó instrukció is a befogadáshoz: nyitott kíváncsisággal hallgassuk a baul szerzetesek előadását, akkor még a nyelvi akadályok sem lesznek zavarók.

Fotó: Benkő Gábor

És tényleg nem. Az első pillanatok persze igazából vizuális merítkezések. Szépen kötött turbán, színes foltokból fércelt ruha, nagy szakáll, általam sosem látott hangszerek (ektár, duggi, gungur). A háttérben Hori kezeli a tingshát (ezt legalább ismertem) olyan arccal, mintha közben végig a legmélyebb meditációban nyugodna. Hori japán születésű, a tibeti buddhizmuson át vezetett az útja odáig, hogy avatott bengáli baul szerzetésként állapodjon meg. Ahogy a bevezetőből megtudhattuk, az elhangzott dalok egy része Bhaba Pagla baul költő verseinek saját megzenésítései. A mi európai füleinknek persze szokatlanok a dallamok. A ritmika főleg. Mégis működnek. Egy csapásra lecsillapítják a háborgó elmét, és megragadják a figyelmet, hogy aztán kedvükre csűrjék-csavarják.

Fotó: Benkő Gábor

A hazafelé vezető úton, a sötét lombok között autózva arra gondolok, hogy nagyon jól jött egy estényi megpihenés. Minőségi lecsatlakozás a mindennapjainkat érintő tébolyról, a tudatallattinkba furakodó nyomasztó hírek csatornájáról. Hogyne lenne még érdemes újra leporolni a világunkba vetett hitet és reményt, ha ilyen nagyszerű eseményekre lehet bukkanni benne!

– Benkő Gábor –

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons