Színház
Színház és zene – Szabadtéri szezon a Nádasdy-várban 2017 – Érvényes: 2017. szabadtéri szezon ? Kiadja: Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár – Felelős kiadó: Kondor…
Komédiával és sanzonokkal zárta előadássorozatát a Ma’mint’Ti
Augusztus végén Molnár Ferenc Ibolya című komédiáját rejtette be a színjátszó csoport két sanzonblokk közé. A darab jól felépített karakterekkel operált, a színjátszók pedig…
Annie – a Ma’mint’Ti színjátszó csoport idei előadásainak egyike
Háromszor játszották el a Ma'mint'Ti Színjátszó Csoport tagjai az Annie című musicalt a Nádasdy-vár udvarán. Fotóalbumunk mindhárom előadás képeiből válogat. Idén mégegy sanzonesttel/vígjátékkal is…
A Képzelt beteggel tért vissza Sárvárra a Zenthe-társulat
Moliére közismert vígjátékával, a Képzelt beteggel tért vissza Sárvárra a Nádasdy-várba a Zenthe Ferenc Színház társulata, Koltai Róbert főszereplésével. A kétfelvonásos előadás vastapsot kapott.
Fotóalbum az Orfeum Vándorszínpad sárvári operettestjéről
Bár az előadás második felvonásának utolsó jeleneteit sajnos elmosta az eső, a fotóalbum is tanúskodik róla, hogy igényes és látványos operettestet hozott Sárvárra az…
Operettgála – bár a végére ideért az eső, nem lesz esőnap!
Az Orfeum Vándorszínpad július 31-i, a Nádasdy-várban rendezett operettelőadása a szabadtéri színházi előadások szabályai szerint megtartottnak minősül, nem lesz esőnap, bár a végén megérkezett…
Sziget Színház – Tüzes koronát és vastapsot kapott Dózsa
A Sziget Színház történelmi musicalje azt adta, amit ígért: tartalmas kikapcsolódást, látványban és jó énekhangokban gazdag előadást az egész család számára. A darabbal elstartolt…
Aki megkötötte a szeleket – a tűzszínházi előadás képei
A pápai Teleszterion Színházi Műhely először mutatkozott be Sárváron, de reméljük, nem utoljára. A kitűnően felépített Szélkötő Kalamona az első pillanatától a zárótáncig, látványos…