Dabóczi Dénes művészettörténész gondolatai Pálvölgyi M. Tamás kiállításáról

Pálvölgyi M. Tamás előző sárvári kiállításán a következő fogalmazódott meg bennem: Művei nagyobb részében az emberi nem általános problémáit veti fel. Társadalmi-politikai, etikai, pszichikai, ökológiai, értelemben egyaránt. Mély filozofikus felvetések. Olyanok, amik mindig is léteztek, s olyanok, amik speciálisan 21. századiak, mint például a környezetszennyezés, ami akár az emberiség vesztét is okozhatja. Az esztétikum mellett a hangsúly az etikai kérdéseken van.

Persze felmerül a kérdés. Mi köze az etikának az esztétikához, az erkölcsnek a művészeti alkotásokhoz. A kérdés végigkíséri a művészettörténetet. Az ókori görögök kalokagathia fogalma eleve feltételezte az erkölcsi jó és a szépség közötti kapcsolatot. Platón szerint a művészet egyetlen célja a vallási és állampolgári erények szolgálata, ami ennek nem felel meg elvetendő, mi több tiltandó. Lényegében ugyanezen a véleményen volt Arisztotelész, aki katarzis elméletére alapozva elfogadta a rút, a gonosz ábrázolását is. Később Seneca, Cicero, Plótinosz is hangsúlyt helyezett a szépség mellett az erényekre, az erkölcsre. A középkori esztétika rigorózusan az – egyházatyák nézeteit szem előtt tartva – valláserkölcsi céloknak megfelelő művészetet fogadta el. A reneszánsz idején voltak, akik a művészet gyönyörködtető szerepében hittek, de mások az etikai, erkölcsi felhangokat állították előtérbe, mint például Francesco Piccolomini, aki szerint a költészet „várospolgári nevelés” kell, hogy legyen. Ugyanezt a felfogást képviseli a 18. században sok gondolkodó. Diderot szerint: A művészet feladata az erény megszerettetése és a bűn meggyűlöltetése.

Ugyanakkor Immanuel Kant, aki szerint: „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”, elválasztja a szépet a kellemestől, a jótól, az igaztól. Megszüntetve ezzel a morálesztétika uralmát. Az avantgárd, a modern művészet szinte teljes mértékben nélkülözi az erkölcsi normákat, eltekintve a marxista esztétikától, ami megszüntetve-megőrizve hegeli tételével tartja azt meg. A későbbiekben néhány gondolat erejéig még visszatérünk esztétika és etika viszonyára.

Meg kell, hogy valljam, Tamás vászon, olaj vagy akril festményei közül több is gondolkodásra késztet. Könnyebb helyzetben vagyunk figurális alkotásai és portréi esetében. Az előbbiek gyermekrajzokra vagy az Art brut alkotásaira emlékeztetnek. Gyakori a vörös-zöld, narancs-kék, ellentétes hideg-meleg színek használata, melyek kontrasztjukkal a jelentést támasztják alá, s váltakozásukkal perspektivikus távlatot adnak a műveknek. Dekoratívak a szó igazi értelmében, de bensőséges átszellemített élményeket jelenítenek meg.

Szavaink transzformatívak lehetnek.

Portréi progresszív gondolkodású, missziót teljesítő írókat, újságírókat, tudósokat ábrázolnak, mint pl. Barrett Lancaster Brown, Ralph Nader, James Hansen (Az utóbbi klimatológus, s már az 1980-as évek elején felhívta a figyelmet az üvegházhatás veszélyeire.). Képmásai fotók alapján készültek. Természetellenes színűk, szaggatott, vonalkázott ecsetvonásaik ellenére rendkívül karakterisztikusak. A 60-70-es évek pop-artos portrékra, ecsetkezelésükben pedig valamelyest Van Gogh műveire emlékeztetnek.

Ralph Nader, ügyvéd, politikus, aktivista portréja

Művei nagy részén a közvetlen ábrázolás képi formája csak részben valósul meg. Síkszerűek és fragmentumokból állnak össze, s ezeket a töredékeket a szemlélőnek kell összerakni egésszé. Grafikáihoz hasonlóan ezekre a festményekre is jellemző a klasszikus perspektíva hiánya, a többféle nézet, a konstruktív és organikus bizarr formák szürrealisztikus megjelenése. Általában a nagy amorf, amőbaszerű és kerek színfoltok, pöttyök adják a fő motívumot. Az egyenletes, erős, élénk, expresszív tiszta színek a dominánsak a színárnyalatok mellett. Nincsenek rajzos kontúrok, mégis jól elválasztódnak egymástól a formák, alakzatok, felületek. A szépség nem mérvadó, műveire inkább jellemző a rút a groteszk ábrázolása, ami éppúgy tárgya a művészetnek, s ami meghatározza a képi a megjelenést is. Ő pusztán ábrázolja azt a rosszat, a gonoszt, amit más megtesz. Mégpedig célzatosan ábrázolja, a figyelemfelhívás, jobbítás szándékával. Mindemellett művei jól kifejezik kételyeit a szellemi, fizikai határvonalak iránt, melyek megbénítanak, s magunkba zárnak bennünket.

… de még mindig itt vagyunk…
Néhány félelmem a legrosszabbak közül

Alkotásainak egy másik csoportja, impresszionisztikus hatású, s hozzájuk az invenciót, ha nem is miden esetben, a természetből vette. Gyakorta találkozunk a formák közt megbúvó jellé redukált alakzatokkal, jelszerű figurákkal, melyek az őskori barlangrajzokat idézik fel. Ezeken a műveken szinte csak a színek utalnak egy álomszerű majdhogynem idillikus állapotra. Jól kihasználja a színárnyalatok és reflexek adta lehetőségeket. Színpompás, játékos, üde, munkák, mint a tájképei. Vagy csak látszólag azok?

Bújócska

Képeinek egy része felülnézetből ábrázolja tárgyát, mintha légi vagy műholdas felvétel lenne a Földről, vagy annak valamely, nem pontosan azonosítható részéről.

Sivatagok – beleértve az óceáni sivatagokat is – növekedése

Több művére jellemző a kvantumok világának, vagy vele ellentétesen a kozmosz megidézése. Nem pusztán fikciókról van szó. Tudományos elméletekre alapozott érzéki műalkotásokkal kísérel meg elénk tárni közvetlenül nem látható világot, világokat.

Boltzmann tudat – kvantum fluktuációkból egy tudat születik

 

Mint említettem festményeinél is szükség van az erőteljes elmélkedésre, szemlélődésre ugyanúgy, mint a rajzainál. Mi több ez esetben az sem árt, ha a művész kommentárjait is igénybe vesszük (ezek a képek mellett vannak elhelyezve a kiállításban).

Nála a koncepció és az alkotás folyamata legalább olyan fontos, mint maga a mű. Pontosabban a hangsúly gyakran igazán magára a gondolatra helyeződik. Talán nem teljesen ide illő, de mégis megemlítem, hogy Michelangelo szerint: „Az ember a fejével fest, nem a kezével” Talán Paul Klee-re vagy Vaszilij Kandinszkij-re helyesebb ez esetben hivatkozni.

Azt már ne vedd el … ember!

Ugyanakkor nem elhanyagolható a játékosság sem, ami sugárzik műveiből. A játékosság, ami önfeledt feloldódást, gondolkodást így az alkotást is segíti, hisz a művészet és a játék nem áll távol egymástól. Pálvölgyi Tamás gyakran játszik a formákkal és a színekkel egyaránt.

Játékosság

Bevezetőmben említettem a morálesztétika fontosságát, majd annak értékvesztését. Ez azonban így nem teljesen igaz, hisz hivatkozhatnék jó néhány olyan gondolkodóra a 20. századból is, mint Nicolai Hartmann, aki az értékelméleti, történetfilozófiai és etikai vonatkozásokat sem zárja ki az esztétikai vizsgálatok köréből (visszahelyezve az ethoszt a művészetbe). Vagy éppen a nem is olyan régen hazánkban járt Andres Lepik-re a MoMa (New York-i Modern Művészeti Múzeum) egykori építészeti kurátorára, aki Etika és esztétika című előadásában a szociálisan elkötelezett építészet mellett foglalt állást, mely szerint: „… az építészetben nagyobb súllyal kéne megjelennie az etikai szerepvállalásnak, amellett, hogy esztétikai igényeknek is eleget teszünk.” (https://designisso.com/2016/04/06/tobb-etika-kevesebb-esztetika-andres-lepik-eloadasa-a-mome-n/). Mellesleg megjegyezném – ez nem állt távol az 1920-1930-as évek Bauhaus-ától sem.

Valami hasonló belső beállítódásról van szó Pálvölgyi M. Tamás esetében is, igaz egy másik művészeti ágban. Egyszóval, egzisztenciális félelmei mellett a globális világ immoralitásai, igazságtalanságai foglalkoztatják. Nem akarok „patetikus” lenni, de félelmei egyúttal a világ félelmei. Az ilyen dolgok jó, ha foglalkoztatják az embert, a művészt is, hisz nagyon is ezen múlik az egyéni létünk és földi világunk létezése is.

Dabóczi Dénes művészettörténész
Elhangzott Sárváron a kiállítás megnyitóján 2019. szeptember 8.-án.
Fotók: Pálvölgyi M. Tamás

Pálvölgyi M. Tamás kiállítása október 1-ig tekinthető meg.
A vernisszázs Benkő Sándor fotóin »