Dr. Domján Gábor volt a Danubius Pódium sorozat vendége

Fotók: Dr. Kereszty Gábor @ Danubius Hotel, 2017. október 10.

Október 10-én, a Danubius Pódium programsorozat keretein belül tartott zenés-meditációs előadást dr. Domján Gábor. A José Silva-féle agykontroll módszer magyarországi elterjedésének megalapozója a Domján család, így az előadásra érkező közönség hiteles képet kapott a témáról.

Az agykontroll alapelveinek bemutatása, és pár sikertörténet megosztása után hasznos, könnyen elsajátítható gyakorlatokkal ismerkedett a hallgatóság. Az emberi elme szuperszámítógépének és a kimondott szó kapcsolatának szemléltetésére egy citromos kísérletet végeztünk el. A kísérlet megtalálható az agykontroll weboldalán is, jó alapozás a téma iránt érdeklődőknek.

A Silva-féle módszer az öngyógyítással szoros kapcsolatban került be a köztudatba. Sikeres alkalmazására, gyógyult páciensekre sok példát találhatunk, de más, kevésbé ismert területek is előkerültek, például a tanulásra való hatásával is foglalkozott az előadás. A memóriafogas, vagy memóriapalota kifejezés sokaknak ismerős lehet. A módszer sikerességét interaktív módon igazolta az este – húsz néző bevonásával.

Lezárásképp egyszerű, a mindennapokban használható relaxációs gyakorlatot tanultunk. A téma rétegjellegének ellenére szép számú nézőközönség előtt zajlott az előadás, és azt hiszem jópár új érdeklődő elmét sikerült megnyerni az agykontroll módszer művelőinek.

? KV ?